A két szettben, amely három órán keresztül tartott, a hallgató tényleg nehezen talált harmóniát, összesen talán három olyan szerzeményt játszottak, amely dalként funkcionált, az 1969-es monumentális alapműről az In The Court of the Crimson King lemezről a címadó szerzeményt és az Epitaphot és talán a 21st Schizoid Man mintegy tizenöt perces változatát. Aki először járt az együttes koncertjén, talán úgy érezhette, zenekari próbán van, ahol a zenészek megmutathatják legjobb tudásukat, jammelhetnek szabadon. Pedig ahogy említettem: szó sincs erről, a csapat rengeteg munkát öl egy-egy szerzeményébe, de nyilván ahol a dzsessz, a rock és a progresszív hatás találkozik, abból nem háromperces popdalok, hanem hét-nyolc perces, szinte nagyzenekari szerzemények születnek.
A koncertet látva, hallgatva egy teljes életmű tárult elénk, a csapat szinte mindegyik albumáról játszott egy-egy kiemelkedő szerzeményt – amit nyilván a már említett, 1969-es főmű köré épített. A ráadásban elhangzott David Bowie klasszikusa, a Heroes méltó keretbe tette a koncertet. Még most is zakatol a fejemben: „We can be Heroes, just for one day”. A King Crimsont egyszer minden zenerajongónak látnia kell.
###HIRDETES2###
