Szenzációs kiállítás lehetett volna, blamázs lett

Berlin és Teherán nem jutott dűlőre, így nem jönnek Európába a páratlan iráni műkincsek.

A világ egyik legnagyobb, legértékesebb, nyugati modern művészeti gyűjteményét az iráni állam birtokolja. A Teheráni Kortárs Művészeti Múzeum raktárában olyan művészek remekművei porosodnak, mint Claude Monet, Max Ernst, Kandinszkij, Picasso, Francis Bacon, Jasper Johns vagy Andy Warhol. Jackson Pollock Mural on Indian Red Ground című 1950-es alkotásával Irán birtokolja az amerikai művész egyik fő művét.

Bemutatni azonban nem lehet az alkotásokat, csak időnként láthatott belőlük a közönség egy-egy darabot, mióta az 1979-es iszlám forradalom elűzte az 1941 óta uralkodó Reza Pahlavi sahot. Helyére konzervatív iszlám rezsim lépett; kulturális politikájának céljai távol álltak a nyugati modern művészettől. Nem beszélve arról, hogy a művek gyűjtése és kiállításának terve kimondottan a politikai elődhöz, elűzött sahhoz kötődik. Felesége, Farah császárné bábáskodásával jött létre a kollekció, amely az impresszionizmustól és a kubizmustól a pop-artig és a minimal artig ölel fel művészeti irányzatokat. Tavaly úgy tűnt, hogy végre kiállítják a legértékesebb darabokat, ha nem is Iránban, de Berlinben és Rómában. Walter Steinmeier német külügyminiszter támogatásával sikerült aláírni egy megállapodást, hogy három hónapra a berlini Gemäldegalerie-nek kölcsönöz a Teheráni Kortárs Művészeti Múzeum hatvan alkotást – harminc nyugati és harminc iráni modern alkotást.

A tárlat eredetileg december 4-én nyílt volna, ez később januárra csúszott. Most pedig a berlini állami múzeumokat üzemeltető Porosz Kulturális Örökség Alapítvány sajnálkozva jelentette be, hogy vissza kell lépniük, mert nem tudnak tovább várni az iráni hatóságok engedélyeire, tervezniük kell saját programjaikat, és különben sem érezték már magukat a teheráni múzeum partnerének, legfeljebb egy „kérelmezőnek”. Hozzátette, hogy a történtek ellenére német részről továbbra is nyitottak a kulturális cserére Iránnal. A kiállítás hamar politikailag forró témává vált, a lemondás okáról is többféle elképzelés kering a német sajtóban. A Berliner Zeitung szerint az iráni keményvonalasok féltették az iszlám forradalom „ideológiai tisztaságát”, végül is a gyűjtemény és a nyugati típusú modernizáció gondolata is Reza sahhoz kötődik, akit a forradalom űzött el.

A Berliner Morgenpost korábban azt írta: nincs is tapasztalata Iránnak a kulturális cserekapcsolatok területén. A lap szerint az irániak attól tartottak, a németek nem vigyáznak majd a művekre, esetleg vissza sem adják a nyugatról származó műalkotásokat, és bizalmatlanságot keltett az irániakban, hogy nem a szövetségi kancellári hivatal, hanem csak Berlin mint tartomány írta alá a szerződést. A projektnek mindenesetre az sem használt, hogy idén holokausztkarikatúra-versenyt rendeztek Iránban, és a végén éppen a Teheráni Kortárs Művészeti Múzeum igazgatója adta át a díjat – ezzel a múzeummal szerződött a berlini alapítvány, amely ezek után jelezte, szívesen tárgyalna az igazgató helyett inkább más partnerrel, és a kulturális miniszter, Monika Grütters is kihátrált a projekt mögül. A harcosan Izrael-ellenes Iránban egyébként korábban is szokás volt holokausztkarikatúra-pályázatokat kiírni.

Walter Steinmeiert ez sem tántorította el: decemberben kiutazott Iránba a német külügyminisztérium kulturális osztályvezetője és a német kurátor, hogy megmentse a projektet, de az végül kútba esett.