Rendkívül gazdag jelentésbeli rétegekkel bíró nagyregény színpadra adaptálása gyakran kudarccal végződik; az átültető jellemzően sokat akar egyszerre megragadni, ami viszont legtöbbször a rész-egész arányainak megbomlásához, az eredeti alkotás lényegének akaratlan eliminálásához vezet. Ehhez képest nyúlt szerencsés kézzel Grass alapszövegéhez – a filmváltozat „eredményeit” is felhasználva – Mikó Csaba. Nyomában Hegymegi Máté rendező finom tapintatossággal fejti fel a hátteret, a történelmet alulnézetből, szinte egy pince mélyéről szemlélve az eseményeket. Groteszk, helyenként abszurd, olykor kifejezetten csúfondáros hangvételű revübe ágyazza jó érzékkel az előadást, amelyet szervesen egészít ki a színpadi mozgás sokszor szándékosan túlzó, szintén groteszk hatású koreografáltsága, a jelenetváltások moziszerűsége. Releváns sűrítése ez a teljes, a danzigi szovjet bevonulást is magába foglaló, Grass-regénynek – ezt a részt itthon a hetvenes években kicenzúrázták a szövegből –, amelynek aranyfedezetét a színészi játék nyújtja.
Elek Ferenc és Dér Zsolt vibráló szimbiózisa mellett a több szerepben is feltűnő kiváló színészgárda minden tagját fel lehetne sorolni. Közülük Szirtes Ágit emelhetnénk ki, aki ugyanolyan otthonos – és mondjuk ki, tökéletes – hisztérikus, rideg plébánosnak, Bebra Front színháza örökké vonzó Roswithájának vagy rusztikus, ősanyai attribútumokkal felruházott nagyanyának.
