Sosem voltam az alternatív popzene rajongója, de azt mindig is el tudtam képzelni, hogy a könnyűzene talaján is leginkább úgy lehet értékeset alkotni, hogy az bizonyos szempontból kilóg a sorból, sőt úgy gondolom, az igazán értékes sosem része a tucatnak. Ennek ellenére, vagy talán épp ezért a hazai alternatív popzenei felhozataltól ódzkodtam. A műfaj nagyjai kétségkívül újat alkottak, de nagyon hamar az alternatív besorolás is amolyan kötelező feladattá változott, az egyéni hangot felváltotta egy jól behatárolható mintához igazodás.
Lényegében ennek a része a Kistehénnel népszerűvé váló Kollár-Klemencz László zenei munkássága is, amelyben azért bizonyos szempontból mások az arányok. Talán ezért tekinthető ő kissé tényleg alternatívnak, hiszen még ennek az egyre inkább betonba öntött műfajnak is feszegeti a kereteit. Ráadásul nem is csak egy felől: megtaláljuk a világzenei, magyar népzenei utalásokat, a jazz, a cigányzene és a klasszikus kamarazene hatásait, de egyiket sem tudnánk vegytisztán azonosítani. Ott van, de mégsem megfogható.
Saját verseihez – mert ezek már távolról sem egyszerű dalszövegek – mindig másképp viszonyul az előadó énekhangja, természetesebben, ösztönösebben, kifejezőbben. Ilyen értelemben a legújabb korong, a Rengeteg még intimebb vallomás, mint a két korábbi szólólemez, a 2008-as Ember a fán és az Erdős Virág verseinek feldolgozását tartalmazó 2014-es Legesleges, amelyeknek ez az album mégis folytatása.
Sok érdekességet találunk a zenei megoldások között, ilyen például a cselló kezelése, amely egészen különleges hatást ér a hangszerelésben, vagy a duetténeklés a vendégművész Juhász Orsolya Anna közreműködésével. A címadó Rengeteg több kortárs zenei dallam- és harmóniakezelést mutat fel, mint az átlagdalok, a népzenei utalások pedig még a szövegekben is meg-megjelennek. Persze az albumhoz rengeteget tesznek hozzá a zenészek, például a már említett cselló megszólaltatója, Valkó Béla vagy Ónodi László brácsás.
A dömörkapui tanyán élő, a zene és a művészet egyéb ágai mellett gazdálkodó, már életformájában is alternatív módon tevékenykedő Kollár-Klemencz László a sok pozitívum ellenére, bár megemeli a lábát, mégsem képes kilépni az alternatívnak kikiáltott popzene ingoványából. Nem tudom, csak engem zavar-e a vissza-visszatérő szándékos, modoros aláintonálás, az egyéni utakról időről időre a sablonos megoldásokhoz visszatérő zenei szövet, a szövegek szürreális világa, amelyből rendre kijózanít egy vulgáris kifejezés vagy egy kevésbé szerencsés megfogalmazás, és az az alapérzés a dal végén, hogy nagy szavakat hallottunk, de nem igazán hordoztak világraszóló üzenetet. A Rengeteg című albumnak egyébként is inkább hangulatokat, érzéseket elmesélő dalai vannak.
Az album második számának szövege csak ígéret marad: „De szeretnék a világon / Csinálni valamit, amit / Nem csinált még soha senki / Nem csinált még soha senki / Csak én.”
(Kollár-Klemencz: Rengeteg. Fonó, 2016.)
