A szürrealista korszakának lezárulásával, túllépve saját emlékein Ország Lili a múlt mítoszai felé fordult, más régiókban, a transzcendenciában keresett menedéket, és az ikonfestészetből inspirálódott. Útkeresése közben a téglagyári falaktól a városokig jutott, ősi városok falait és a hozzájuk köthető mítoszokat idézte fel. A pusztuló városok monokróm alaprajzait festette meg, és ezzel együtt kialakult senkihez nem hasonlítható stílusa. Figyelemre méltó ebből a korszakból a Panaszfal kék ikonokkal, Panaszfal gyertyákkal (1962) és az Ókori város (1964) című képek. A munkáin megjelenő motívumokat külföldi utazásainak állomásai, a prágai zsidó temető, a bulgáriai ikonok, Nápoly, Pompeji, Jeruzsálem inspirálták.
Később egyre inkább a falak felületére koncentrált, a lepergő papirusztekercseken különböző írások jeleit helyezte el, utalva ezzel a kultúrák kiszolgáltatottságára. A nyomtatott áramkörök használatával sajátos vizuális nyelvet teremtett, a modern civilizációt az eltűnt időkkel, az ókori mítoszokkal kötötte össze, a jövőt vetítette előre.
„Festés közben úgy éreztem, valami varázslatos, furcsa képességem támad: én a XX. század magasságából és annak kíváncsiságával lenézhetek az emberiség múltjára. Megláthatom ott lent a múlt rétegeit, a romvárosok alapfalait. Bejártam az idő mélységeit, s kiszabadultam a falak közül, mert föléjük tudtam emelkedni” – olvasható S. Nagy Katalin Ország Lili-monográfiájában.
