Elhunyt Nat Hentoff újságíró, politikai kommentátor

Kilencvenegy éves volt.

Kilencvenegy éves korában, szombaton manhattani otthonában elhunyt Nat Hentoff zenei újságíró, történész, libertárius politikai kommentátor – közölte a New York Times. Halálát fia, Nick jelentette be Twitteren.

A lap szerint Hentoff előszeretettel hivatkozott magára bajkeverőként, ezt pedig bizonyította is a szólásszabadságról és politikáról szóló polcnyi könyvvel és esszérengeteggel. A The Village Voice dzsesszkritikusaként 1958-tól egészen 2009-ig írt az újságba, emellett cikkei jelentek meg a The New Yorkerben, a The Washington Postban, a Down Beat magazinban és a JazzTimesban. Miután eljött a Village Voice-tól, zenei rovatát a The Wall Street Journalbe költöztette át. Több mint harmincöt könyvet írt, köztük regényeket, ifjúsági műveket és a polgárjogokról szóló elemzéseket.

A szerző 1925. június 10-én született Bostonban. A zsidó származású fiatal a II. világháború végnapjaiban kezdett újságíróként tevékenykedni, a Boston City Reporterben pedig antiszemita gyűlöletszervezeteket leplezett le. A WMEX rádióállomásnál két zenei műsort is kapott a 40-es években: egyik JazzAlbum, másik From Bach to Bartók címmel futott. Nat Shapiróval közös könyve, a Hear Me Talkin’ to Ya: a The Story of Jazz by the Man Who Made it 1955 nyarán látott napvilágot. Ebben olyan dzsesszzenészekkel interjúztak, mint Dizzy Gillespie, Duke Ellington vagy Paul Whiteman. A hatvanas években Hentoff aztán a Candid Records dzsesszkiadó művészeti igazgatója is lett.

Nem hétköznapi jelenség volt a politikai kommentátorok világában: mint a libertárius Reason is említette, egyszerre volt a szabad szólás elkötelezett híve és az abortusz ellenzője. Épp azon az alapon érvelt a művi terhességmegszakítás, mint a halálbüntetés vagy a háborúk ellen. (Ugyanakkor a ruandai és az iraki beavatkozás pártján szólalt fel.) Előszeretettel védte az Egyesült Államok alkotmányának első kiegészítését: az lényegtelen volt számára, a cenzor balról vagy jobbról érkezik, ő egyaránt kiállt a véleménynyilvánítás joga mellett. A Reason szerzője, Jesse Walker szerint leginkább az zaklatta fel, mikor azoktól tapasztalta az egyéni szabadságjogok lábbal tiprását, akikről azt gondolta, hogy hozzá hasonló értékeket vallanak. (Obamát például 2009-ben a valaha volt feltehetőleg legveszélyesebb és legpusztítóbb elnöknek nevezte Hentoff.)

A New York Times szerint bár leginkább libertáriusnak lehetett nevezni, balos barátait rendre felháborította az abortusz ellenzésével, a politikai korrektség bírálatával, vagy azon melegjogi szervezetek, feministák vagy épp feketék kritikájával, akik szerinte megpróbáltak cenzort játszani.

A szerzőtől olyan regények jelentek meg az elmúlt fél évszázadban, mint a Jazz Country (1965), a This School is Driving Me Crazy (1976) vagy a Does This School Have Capital Punishment? (1982). Politikai tárgyú könyvei közt említendő az A Political Life: The Education of John V. Lindsay (1969), a The First Freedom: The Tumultuous History of Free Speech in America (1980) vagy a The War on the Bill of Rights and the Gathering Resistance (2004).

Nat Hentoffot a fia közlése szerint halálakor családja vette körül, nem sokkal korábban pedig még Billie Holidayt hallgatott.