Tamásinak az író Walpurgis-éj, avagy a kővendég léptei című drámáját is felhasználó átdolgozását majdnem tíz évvel ezelőtt, nagyjából ugyanezzel a díszlettel, ugyanebben a felfogásban már láthatta a közönség a Stúdió K-ban. Most a Tháliában tulajdonképpen ugyanazt ismétli meg. Azaz: Venyicska az ő megformálásában leginkább joviális iszákos, aki panaszos hangon, önfelmentő gesztusokkal puhítja fel az eredeti figurát.
Ezzel pedig épp a sava-borsa vész el mindannak, amit akár a darabváltozat szövegkönyve alapján is remélhetnénk. A következmény, hogy az egyik alapvonás, a kesernyés humor és a történet groteszk elemei bár megmaradnak, de háttérbe szorulnak, viszont erősödik a komikum szerepe. (Ezáltal pedig közelebb kerül Venyicska alakja Harold Pinter A gondnokjának Sidcupba vágyó, ám oda szintén soha el nem jutó, egyébként a transzcendens vonásokat alaphangon ugyancsak nem nélkülöző hőséhez.) Hogy nem múlnak ki egészen, abban fontos szerepe van az egyik angyalt alakító Fodor Annamáriának és a kopár, multifunkcionális, a Vaszilij Blazsennij-székesegyház harangjátékát üvegzörgéssel megidéző díszletnek.
(Moszkva–Petuski. Író: Venyegyikt Jerofejev. Rendező: Tamási Zoltán. Thália)
