Renée Fleming: Budapest akár Párizzsal is vetekedhet

A négyszeres Grammy-díjas amerikai szoprán szombaton lép fel az Erkelben, új lemezét is itt rögzíti.

Kitért a budapesti előadásra is. – A zenekarral szemben a zongorakíséret több lehetőséget ad egy intimebb hangzás megteremtéséhez – mondta a művésznő, aki ugyanakkor hangsúlyozta, hogy szeretné, ha minden sorban hallanák. (Ezzel Ókovács Szilveszter egyik anekdotájára utalt, miszerint Dietrich Fischer-Dieskau egyszer azt válaszolta az újságírók gonoszkodó kérdéseire, hogy nem zavarta-e, hogy a hangját csak az első tíz sorban hallották: „Nem, pontosan ezt akartam!”)

Érdekes momentuma volt a sajtóbeszélgetésnek, amikor Renée Fleming őszintén érdeklődni kezdett a magyar zenei életről, és csodálattal beszélt az éppen Eötvös Péter legújabb operabemutatóját próbáló Cser Krisztián hangjáról, amelyet nem sokkal korábban hallott meg – az ének beszűrődött az operaház vörös szalonjába, amely a sajtóbeszélgetésnek adott helyet.

Renée Fleming szívén viseli a tehetséges fiatalok sorsát, és bár privát tanítványai nincsenek, rengeteg mesterkurzust tart. Ráadásul most éppen a testvérével teszi ezt, aki pedig az egészen más énektechnikát igénylő popzenében jártas. Egy olyan sorozatot tervez, amelyben videó segítségével tanítanák ketten az éneklés alapjait. Azt még nem tudja, milyen formában fogják majd forgalmazni, de az interneten szeretnék terjeszteni, és az a céljuk, hogy mindenhol elérhető legyen.

Renée Fleming neve egybeforrt Strauss-szal. Amikor Ókovács Szilveszter ezt felvetette, hogy ezt az irányt magának választotta, vagy valaki befolyásolta, egyszerűen annyit felelt, hogy a legfontosabb befolyásoló tényező maga az énekhangja volt. – A Wagner-szerepekhez nincs elég súly a hangomban, sokkal lágyabb annál, ezért inkább Schwartzkopfot és Kiri Te Kanawát követem, akik szintén a Mozart- és Strauss-repertoárt énekelték – tette hozzá. Elizabeth Schwartzkopf egyébként Renée Fleming mestere is volt egy ideig.

A négyszeres Grammy-díjas amerikai szopránt Hartmut Höll zongoraművész kíséri majd, akinek a jelenléte az Erkel Színházban azért is érdekes párhuzam, mert egykor annak a Dietrich Fischer-Dieskaunak volt a zongorapartnere a legendás énekes utolsó időszakában, aki Szvjatoszlav Richterrel adott egykor emlékezetes ének–zongora-dalestet ugyanitt.