Amire annál inkább szüksége van, hiszen boldogságuk Alindával újabb próbatétel előtt áll: hiába igyekeznek, nem sikerül gyermeket összehozniuk. A második évad erre a feszültségre épül: az első rész végén jön a csavar, visszatér ugyanis a színházba Lili, méghozzá terhesen. A nagy kérdés pedig, hogy ki lehet vajon a gyermek apja? Csak nem Barna?
A múltba futó szálak mellett az alkotók új arcokkal és új konfliktusokkal is igyekeztek feldobni a sztorit. Egy fiatal színésznő (Móga Piroska) és egy jelmeztervező (Tenki Réka) is színre lép, utóbbi fondorlatos módon, az első évadban megismert Nóra (Lovas Rozi) kárára igyekszik bizonyítani, ő a legalkalmasabb szakember a premierdarabhoz.
Hiába azonban a sok frissesség, a sok konfliktus, a második évad semmi újdonságot nem hoz az elsőhöz képest. De erre nincs is szükség. A Kálomista Gábor produkciójában készülő széria így is tökéletesen megvalósítja azt, amit vállal. Minden apróbb modorossága, kiszámíthatósága és korszerűtlensége ellenére is roppant szerethető alkotás, és ami a legfontosabb: utcahosszal előzi a (magyar) szappanoperák teljes mezőnyét. Voltaképpen ilyennek kéne lennie minden szappanoperának, akkor talán a közönség igényszintjét sem kellene olyan mélyre belőni, ahogy azt a kereskedelmi tévék teszik.
A Csak színház és más semmi egy jól megírt történetet mesél el, kiváló színészek játszanak benne (igaz, változó színvonalon), akiket következetesen irányítanak (Miklauzic Bence és Orosz Dénes rendezik az epizódokat), és ha nagyon akarjuk, még aktualitásokat is találhatunk a szériában. A Komédiás színház igazgatója a kerületi önkormányzattal harcol a színházért, és egy nagyvállalkozó kegyeit keresné, hogy pénzt szerezzen a premierhez.
Persze Goda Krisztináék nem vitték túlzásba a társadalmi reflexiókat, de ezek a szálak izgalmasan helyezhetik el térben és időben a produkciót. Urambátyám és mutyi nélkül nehéz lenne elképzelni egy igazi pesti sztorit.
