Nemrég beszámoltunk a Sárvári Oratórikus Kórus (SOK) sikeréről, most elmentünk, és a helyszínen tapasztaltuk meg a közösség és a kultúra megtartó erejét. Sárvár nem átlagos kisváros. Többnyire a fürdőjéről ismert, azonban a településen a fürdőkultúránál sokkal nagyobb hagyománya van a klasszikus polgári értékrendnek, így a műveltség, a kultúra is fontos szerepet tölt be a mindennapokban. Ez nem csak egy jól hangzó reklámszöveg, hanem példaértékű valóság. Sok évtizedes hagyomány, és nem véletlen: Sárvárt ugyan 1871-ben közel száz évre megfosztották városi címétől, gazdag történelmi és kulturális örökségét, a polgárosodást és annak minden pozitív hozadékát azonban nem tudták elvenni az itt élőktől, ahol az önképzőköröknek, a zenetanulásnak már jóval az intézményesítés előtt komoly múltja volt.
Négy évvel ezelőtt Szalai Ferencné karnagy, a sárvári Szent László Katolikus Általános Iskola egyik alapító magyar-ének szakos tanárnője nagyot álmodott: elhatározta, hogy férjével együtt létrehoz egy nagyobb létszámú, komolyabb művek eléneklésére is alkalmas városi vegyeskart, amelynek egyik éltető ereje és célja a közösségteremtés lesz, az ehhez vezető utat pedig az éneklés mellett a jókedv mutatja majd. Meg is kereste a város polgármesterét, az egykori néptáncost, Kondora Istvánt, akivel korábban kollégák voltak, és akihez – a néphagyományhoz való elköteleződését ismerve – bátran fordulhatott kulturális ügyekben. Nagyjából így indult a Sárvári Oratórikus Kórus (SOK) története, amely ma már közel hetven tagot számlál, és gyermekkar is kiegészíti. Próbatermet a katolikus iskola biztosít, itt régebben énektagozat is működött, ezért kifejezetten énekkari próbákra kialakított teremben tudnak dolgozni.
Az emberek alapvetően háromféle javakat gyűjtenek: anyagi, kulturális és szociális javakat, a nagyobbik fiunk mondta nekünk, hogy mi csak a második kettőt gyűjtjük – meséli Szalai Ferencné Jutka, aki a SOK-ot férjével együtt tulajdonképpen harmadik gyermekének tekinti, úgy is beszél róla, mint egy élő személyről. Valóban élő a kórus: aki egyszer a koncertjein jár, örökre függővé válik attól a jó hangulattól, a szeretetteljes, egymást segítő légkörtől, a zenével közvetített intellektuális poénoktól, amely az egységes kórushangzás mellett gyümölcsözteti az egyéni adottságokat is, legyen szó szólóénekesi kvalitásról, színészi képességről, tánctudásról vagy éppen egyéb kreatív ötletről.