Néhány óra alatt szabadul el a pokol Tar Sándor közel húsz éve megjelent regényében, a Szürke galambban. Szokványos vasárnap volt, amikor Adél a születésnapi rántott húsban a „halálát ette”, de így járt a részeges festő-mázoló is. Az első áldozatok után pedig egyre gyorsabban terjed a különös járvány, majd ugyanolyan hirtelen módon marad abba. A tünet: az áldozatoknak az orrán, a száján ömleni kezd a vér, majd pokoli kínok között múlnak ki. A krimit a kiindulóponttól kezdve elválaszthatatlanul misztikus szál öleli-fonja körbe, idővel egyre látványosabban.
A regény erős rétegzettségét sikerrel adaptálták az alkotók, Mikó Csaba dramaturg és Horváth Csaba rendező a Stúdió K színpadára. A szöveghez hasonlóan mozaikszerűen építkezik az előadás is. Ennek megfelelően a jelenetezés filmszerű, annyira, hogy olykor egészen gyors snitteléssel változik a helyszín: az egyik pillanatban a rejtélyes, az élet gyökeres megváltoztatását sugalló hirdetésre jelentkező férfi tűnik fel, majd jut kisstílű bűnözők társaságába.
Nyomban utána jelenik meg a még rejtélyesebb „nyúlszájú”, akinek saját őrülete diktálta gyilkos „feladatai” vannak, majd begurul a színre a helyi egyszemélyes rádió vezetője. Gyors váltással a helyi rendőrőrsön vagyunk, ahol éppen egy férfit ütlegelnek, hogy utóbb az őrnagy parancsára – feltéve őt az eltűntek listájára – a kazánházba vigyék kivégezni.
A közeg a kilencvenes évek ügyeskedő, elszegényedő, rablókapitalista világa, padlóra küldött, lelki és szellemi értelemben kifacsart vidéki társadalommal, amely minden durvasága, kegyetlensége mögött is a megváltást szomjazza. Meg is jelennek a városka életében a helyi „megváltók”. Ennek megfelelően fordul ki önmagából a krisztusi szabadító gesztus: a vér nem az üdvösségért folyik ki, hanem a pusztulásért, sátáni célokért.
A különös járvány elindítója egy mai Bábel-toronyban, a város – az előző rendszerben státusszimbólumként szinte megyénként épült egy-egy hasonló – legmagasabb panelházának legfelső emeletén lakik, házmester módjára tartja szemmel onnan fentről a település életét. A magát istenné tevő férfi pusztítását akaratlanul is egy Néger nevű fiú állítja meg. Nyomában lassan pozitív töltésű Messiás-történet bontakozik ki, amely helyrebillenti a világ rendjét.
A kétszer másfél órás előadás delejező, lebilincselő világa már az első pillanatokban szinte beszippantja a nézőt. Szuggesztivitásának háttere többtényezős: a szinte akrobatikus színészi mozgás – Horváth Csabánál megszokott – dinamikája, a hozzá társuló groteszkséggel, ünnepélyességgel, thrillerszerű borzongással és meseszerűséggel egyszerre átitatott atmoszféra, a már említett filmszerűség s vele a hiteles közeg pontos megjelenítése – köszönhetően Benedek Mari autentikus jelmezeinek – mind ezt erősíti, akár a hatalmas energiákat mozgósító színészi játék.
A teljesség igénye nélkül emelünk ki közülük csupán néhány szereplőt: Nyakó Júlia vízfolyásként káromkodó, éles eszű rendőrezredes, akinek méltó társa a lefokozott, napjait alkoholmámorban töltő, sármos, a Belmondótól ismert zsaruvonásokat sem nélkülöző figura (Nagypál Gábor). Lovas Dániel célratörő és kegyetlen őrnagy a hideg korrektség álarcában, Horkay Barnabás tisztalelkű, naiv fiú, akit a gyilkosság lehetősége sem képes megrontani. Spilák Lajos pedig a kilencvenes évek élelmes vállalkozója, a magánrádió üzemeltetője. Ő az előadás zeneszerzője is.
