Fehérre meszelt börtöncellában árnyék nélküli rabok várnak az ítéletükre. A pásztázó kamera előbb a maga elé révedő Szilágyi Tibort mutatja, majd a háttal a falnak támaszkodó Latinovits Zoltánt. A kamerának háttal üldögélő Darvas Iván énekel, majd percekkel később Szirtes Ádám is csatlakozik hozzájuk, kirobbantva egy vitát, hogy tizedesként mit keres a tiszti körletben. Valamennyien politikai elítéltek, az 1942-es bácskai vérengzés vádlottjai ők, részt vettek az újvidéki tömeggyilkosságokban, amikor a Duna jegén robbantott lékbe öltek 2500 szerbet és 800 zsidót.
Erről a tragédiáról, valamint ennek az eseménynek az évekkel későbbi tiszti szemszögből való újra megéléséről, továbbá lelkiismeretről, bűnbocsánatról szól az 1966-os Hideg napok. Valószínűtlen klasszikus, olyan tökéletes film, hogy ha rendezője semmi mást nem csinált volna, neve akkor is örökre rávésődik a magyar film aranyoldalaira. A 92 éves korában március 11-én elhunyt Kovács András azonban nemcsak a Hideg napok miatt a magyar film hatvanas évekbeli aranykorának egyik legfontosabb alkotója, még legalább további két remekműnek köszönhetően vált minden idők egyik legjobb hazai filmesévé.
Kovács András a Kolozs megyei Kidén született, tanulmányait is éveken keresztül Erdélyben folytatta. A Bolyai Egyetemen pszichológiát, szociológiát, esztétikát tanult, mielőtt a budapesti Pázmány Péter Egyetemre került volna, hogy aztán 1946-ban felvételt nyerjen a Színház- és Filmművészeti Főiskola rendezői szakára. Amikor 1950-ben diplomázott, rögtön a Mafilmhez került, itt indult el a szakmai ranglétrán. A filmgyárban előbb dramaturg, majd évekig a dramaturgiai osztály vezetője volt. 1952–54 között már tanított is a filmművészetin, majd 1957-ben inkább lemondott az osztályvezetői tisztségéről, s dramaturgként, rendezőasszisztensként lépegetett tovább a rendezői pálya felé.
Első játékfilmje a Zápor volt 1960-ban, egy keserédes melodráma, amelyben Bessenyei Ferenc és Páger Antal rivalizált Bara Margit kegyeiért, s a szerelmi háromszög tagjai egy zápor elől egy présházba visszahúzódva feszülnek nyíltan egymásnak. Érdekes módon az első komoly elismerést nem egy játékfilm, hanem 1964-ben a Nehéz emberek című dokumentumfilm hozta el Kovács számára. A kor néhány, nehéz sorsú feltalálójáról szóló alkotás több elismerést kapott, díjazták a filmkritikusok és a Magyar Filmszemlén a szakma is.
Ennél is nagyobb sikert, immáron nemzetközi elismerést ért el a Cseres Tibor regényéből készült Hideg napok, amelyet a filmszemle mellett Karlovy Varyban is díjaztak. Sokak kedvenc Kovács-filmje vélhetően az 1978-ban készült A ménesgazda, ez az ötvenes években egy határ menti ménestelepen játszódó film, amelyben a mindig lenyűgöző Madaras József egy iskolázatlan szegényparasztot játszik, akit ennek ellenére vagy éppen ezért kineveznek ménesgazdának, nem kevés feszültséget keltve a kényes politikai helyzetben.
Gazdag pályafutása során Kovács készített számos tévéfilmet és további dokumentumfilmeket is. 1996–98 között a Magyar Televízió Közalapítvány kuratóriumának elnöke volt. Majd fél évszázadot felölelő munkássága során többek között Kossuth- és Balázs Béla-díjat kapott, köztársasági érdemrenddel tüntették ki, 2004-től a Magyar Mozgókép Mestere elismerést is viselte. A rendező halálával a magyar film újabb kivételes alkotója távozott az élők sorából. A Magyar Filmművészek Szövetsége saját halottjának tekinti Kovács Andrást, temetéséről később intézkednek.
