A szovjet börtöntől a csiszolt gyémántokig

Két módon tilos zenélni: csúnyán és unalmasan – vallja Mischa Maisky csellóművész.

– Fenomenális muzsikus és nagyszerű ember volt – tartja Cziffra Györgyről, akit nemcsak tisztel, de folyamatosan igyekszik megismerni is. Évtizedek óta hallgatja a felvételeit, de hogy pontosan mit is tart sokra benne, azt az eddig megjelent legrövidebb zenekritikai írással világítja meg. A Nobel-díjas drámaíró, Bernard Shaw azelőtt, hogy íróként bemutatkozott, zenekritikusként kereste a kenyerét, és ezek a rövid, velős, szakmai kifejezéseket mellőző, közérthető, szűkszavú és gyakran kemény hangú kritikái a mai napig érdekes olvasmányok a közönségnek és útmutató instrukciók az előadóművészeknek. Egyszer egy hangversenyről mindössze ennyit írt: „Tegnap este a Queen’s Hallban X. Y. zongorista lejátszotta a koncertet. Minek?” Cziffra játékát hallva ugyanis soha senki nem tett fel hasonló kérdést, persze tegyük mindjárt hozzá azt is, hogy Maisky költőinek is nevezett előadásai is kivétel nélkül mindig megszólítják a hallgatóságot.

– Gyakran hallgatok felvételeket, amelyek időnként a mai kor technikájának köszönhetően olyan tökéletesek, annyira pontosak, amilyenre emberi lény nem is képes. Ahogy Shaw, én is megkérdezem, hogy minek? Kinek van szüksége egy újabb tiszta intonációjú, pontos ritmusú, virtuóz és tökéletes technikájú előadásra, ha nincs benne semmi érdekes, különleges vagy bármi olyan, ami megkülönbözteti a többi előadástól? – teszi fel a kérdést, hozzátéve, hogy a színpadi művészek legfontosabb karizmája éppen az, hogy különbözővé képesek tenni az egyes hangokat.

Mischa Maisky élő legenda, akit már a puszta jelenlétéért kitörő taps honorál, vasárnapi koncertjén azonban teljes szívét-lelkét beletette az előadásba. Nemcsak a fizikai-érzelmi energiái maximumát és a művek iránti mérhetetlen alázatát tapasztalhattuk meg, de saját ráadása után tisztelettel hallgatta végig a szintén kiváló zongoraművészt, Balázs Jánost, hogy a koncert legvégén egy közös ráadás erejéig ketten is muzsikálhassanak. Meg is fogalmazza: a mai napig minden egyes fellépésére úgy tekint, mint az élete legfontosabb koncertjére. Ahogy beszélgetünk, egyértelművé válik: folyamatosan jobbra törekszik, igyekszik fejlődni, és sosem elégedett maximálisan magával. El is mondja: ha megkérdezik tőle, melyik a legjobb felvétele, mindig azt válaszolja, reméli, hogy a következő lesz az.

Mischa Maisky keresett és elfoglalt művész, aki a gyakorlásra is sok időt szán, éppen ezért állandó időhiánnyal küzd. Hat gyermeke van, és a családját is nagyon fontosnak tartja, így új művek tanulása komoly kihívást jelent neki. – Számomra a minőség mindig is előbbre való volt a mennyiségnél. Mindig arra törekedtem, hogy kevesebbet csináljak, de azt a tőlem telhető legjobban. És éppen ezért, nem is vagyok rá büszke, nem játszottam elég kortárs zenét – vallja. Ennek ellenére a kortárs zenét nagyon fontosnak tartja, és igyekszik is rá időt szánni. Ugyanakkor hangsúlyozza, hogy kortárs zenét játszani óriási felelősség, sokkal nagyobb, mint a már befutott nagy mesterek műveit előadni. – Ha valaki Bachot, Mozartot, Schubertet játszik rosszul, akkor nem azt mondják utána, hogy rossz a zeneszerző vagy a darab, hanem hogy rossz volt az előadás. Ha ugyanez egy kortárs mű előadásával esik meg, és az előadóművész egyébként neves zenész, akkor azt mondják, ez egy jó zenész, az előadás nem lehetett rossz, tehát a darab volt rossz – hívja fel a figyelmet a veszélyre Mischa Maisky.

A csellóművész egyébként Bachot is rendkívül modernnek és progresszívnek tartja. A historikus előadási gyakorlat kapcsán megjegyzi: egyrészt nem tudjuk, hogy hangzott a zene ténylegesen az adott korban, és ahogy mi elképzeljük és eljátsszuk ma, az vajon Bachnak tetszene-e. Másrészt azt sem tudjuk, ha létezne időutazás, Bach a XXI. században is a saját korabeli hangszeres kis együtteséhez ragaszkodna, vagy az ahhoz képest grandiózus New York-i Filharmonikusokkal adná inkább elő a műveit. – Erre sohasem kapunk választ – hangsúlyozza egy amerikai filozófusnak az autentikusságról írt, vaskos kötetére hivatkozva. – A zene élő művészet, a hangjegyek a papíron viszont alvó állapotban vannak. Ha felébresztjük, életre keltjük őket, mindig egyfajta fejlődésen mennek keresztül, amely sosem ugyanúgy történik meg. Személy szerint nem hiszek abban, hogy érdemes visszamennünk egy 300 évvel ezelőtti korba. Mi nem a XVII. században élünk, hanem a XXI-ben. Más jellegű hangversenytermekben játszunk, egészen más zajok vesznek körül minket, más az életritmusunk – mondja, majd hozzáteszi, az ő életfilozófiájának az egyik alapja az „élni és élni hagyni” mondás. – Senki nem mondhatja azt, hogy az egyedüli jó megoldás az, ahogy ő képzeli el az előadást. Ez kísértetiesen hasonlít arra a mondásra, hogy „aki nincs velünk, az ellenünk van”, és persze ebből aztán következik az is, hogy aki ellenünk van, azt el kell tüntetni. Ez nagyon veszélyes mentalitás. Az egyik legnagyobb baja az emberiségnek, hogy megrémül a különbözőségektől. Emberek millióit ölik meg csak azért, mert más a vallásuk, az ideológiájuk. Pedig rengeteget tanulhatunk a különféle gondolkodási módokból, a másfajta szemléletből, legyen szó életmódról, étkezési vagy öltözködési szokásokról vagy akár Bach-interpretációról – mondja, hangsúlyozva, hogy ez a sokszínűség az oka annak is, hogy egy-egy zeneművet újra és újra, akár milliószor is el lehet játszani és meg lehet hallgatni. – Két módon tilos zenélni: csúnyán és unalmasan. Minden más előadásnak van létjogosultsága. A zene ugyanis olyan, mint a gyönyörű csiszolt gyémánt: attól függően, hogy hogyan éri a fény, mindig más és más a csillogása – teszi hozzá.

Duplázással is telt ház

Bár a tavalyihoz képest az idén dupla annyi koncertet tartottak a vasárnap véget ért Cziffra-fesztiválon, a rendezvény előtt néhány héttel már elfogytak a jegyek – tudtuk meg Balázs Jánostól. A fesztivál alapítója elmondta: jövőre még több koncertet terveznek, és több fellépési lehetőséget szeretnének teremteni a tehetségdíjasoknak, a mesterkurzus résztvevőinek és a fesztivál kamarazenekarának. A produkció nemzetközi színtérre is kilép: Balázs János március 16-án utazik Kanadába, ahol zongoraestekkel, Cziffra Györgyről szóló előadásokkal és egy Lajkó Félixszel közös improvizációs esttel népszerűsítik a budapesti programsorozatot. – Mindez a 2021-es nemzetközi turnét előzi meg. A következő években szeretnék előkészíteni egy impozáns, a nagy koncerttermekig terjedő fesztivált, hogy méltó módon emlékezzünk majd Cziffra Györgyre születésének 100. évfordulóján – tette hozzá a zongoraművész.