Az új táncszínház márpedig kész lesz, és pont

2018 tavaszára költöznek be. Úgy tudjuk, munkatársakat küldtek el a táncszínháztól, ám az igazgató cáfol.

R. Kiss Kornélia
2017. 03. 10. 13:19
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Van kérdés, elvtársak, nincs kérdés, elvtársak, köszönöm, elvtársak – nagyjából e szerint a forgatókönyv szerint zajlott tegnap a Nemzeti Táncszínház sajtótájékoztatója. De a színház igazgatója, Ertl Péter és a budai Millenáris új igazgatója, Glázer Tamás jól mutatnak sárga munkavédelmi sisakban a táncszínház készülő épülete előtt. Ez is valami.

Néhány többé-kevésbé ismert információt sikerült kinyerni a beszédekből, ezek a következők: a budai Millenáris megújul, a Nemzeti Táncszínház új épületének (az egykori Millenáris Teátrumnak) a kialakítása terv szerint halad, elkészül 2018 tavaszára. (Ami már így is erős késés, 2014 ősze óta nincs otthona a színháznak.)

A költség 3,7 milliárd forintnál tart, legalábbis ezzel az ajánlattal nyerte meg a kivitelezésre kiírt tendert a ZÁÉV Zrt. és a Zala-Elektro Kft. Ertl Péter elmondta: megszületett az együttműködési megállapodás az operaházzal (a Magyar Nemzeti Balett fellépéseiről) és a Zeneakadémiával. A Nemzeti Táncszínháznak nincs társulata, befogadó színház, a magyar és külföldi társulatok előadásaiból állítja össze műsorát.

A 2018-as határidő betartásában egyelőre nincs ok kételkedni, az épületen januárban kezdtek bontani. A kivitelezési tervek március végére lesznek meg. A színház a Várszínházból, a budavári Karmelita kolostorból költözött el, miután ott a Miniszterelnökség lesz – a beköltözést a választások előttre tervezik.

A Millenáris átalakítása kapcsán Glázer azt ígérte: nő a zöldterület, összehangolva a szomszédos, egykori ipari minisztérium területén létesítendő parkkal. Kiderült, hogy megkezdték az egyeztetéseket arról, hogyan alakul át a Millenáris. Aki kíváncsi rá, hogyan, hoppon marad, mert csak az derült ki, hogy az egykori Álmok álmodói kiállítás szellemiségét követik, és hogy „a kor követelményeinek megfelelő” lesz (még jó, hogy nem a húsz évvel ezelőtti trendeket követik). Előfordulhat, hogy konkrétumok még nincsenek, akkor viszont nem érthető, miért hívták össze a sajtó képviselőit. Glázer Tamás korábban a Magyar Turizmus Zrt. turisztikai vezérigazgató-helyettese volt, 2016 nyarától egy hotelt igazgatott. Februárban nevezték ki a Millenáris igazgatójának.

A koronát a sajtótájékoztatóra az tette fel, hogy nem volt lehetőség kérdezni. Pedig lapunk úgy értesült, a táncszínházban a közelmúltban elbocsátások történtek, ezért úgy terveztük: érdeklődünk, ez igaz-e, és ha igen, átszervezés, netán megszorítás volt-e az ok.

Kérdések helyett az építkezés bejárása következett. A két vezető beállt az épület előtt pár fotó erejéig, gyarapítandó a kormányzati fejlesztési mosolyalbumot. Érthető törekvés, de nem túlságosan informatív. Építkezésbejárás nem történt, mert megközelíteni sem lehetett – ez elég kézenfekvő olyan helyen, ahol éppen a homlokzatot bontják.

Kezdetben azzal biztatták az újságírókat, hogy lesz interjúlehetőség, amiből a végére az lett, hogy „feltehetem a kérdéseket e-mailben” – mindezt egy sajtótájékoztatón. Ezek után felhagytam a diplomáciai úttal, és üldözőbe vettem Ertl Pétert. Aki cáfolta, hogy embereket küldtek volna el a színháztól. „Vannak kollégák, akik saját szándékukból kiléptek, és van olyan is, akinek csökkentettük a munkaidejét szervezési okok miatt, de nem mondtunk fel senkinek” – számolt be a színház igazgatója.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.