A Katona József Színházban 1994-ben Haumann Péter főszereplésével mutatták be Moliere klasszikusát, A fösvényt. Zsámbéki Gábor rendezése akkor erősen reflektált a jelenkorra. Haumann Péter most újra Harpagonként látható a színpadon, de Lengyel Ferenc rendezésében Moliere komédiája a Pesti Magyar Színházban egy poros, mesterkélt történetként jelenik meg, pedig a modern komédia megteremtőjének háromszáz éves története mindig merően aktuális tud lenni. A fösvény egy kapzsiságába belebetegedett, ugyanakkor végtelenül magányos és tragikus ember sztorija, jutalomjáték a címszereplő számára. Lengyel Ferenc ezt ki is használta, ráadásul Haumann Péter mellett a Kossuth-díjas színész lányát és fiát kérte fel Harpagon gyerekeinek a szerepére.
Lengyel az előírt polgári otthonból a játék helyét átültette egy régi várépületbe, a barokkos jelmezek Moliere korát idézik, de ezzel mintegy előre jelzik, hogy a játék is épp ily túlszínezett lesz.
Moliere írásait a középkori farce-ok és a vásári komédiák ihlették, darabjai mégis időtlenek tudnak lenni. Lengyel Ferenc rendezésében pedig pont ezt a jellemzőjét vesztette el A fösvény. A cselekmény, a jellemek és a hangsúlyok túljátszottá és esetlenné válnak, Harpagon szörnyetegségig nőtt kapzsisága is veszít a súlyából, a címszereplő nagymonológja is önmaga paródiájává válik. Lengyel tartotta magát a Moliere által előírtakhoz: „Harpagon tragikus páthoszban vonaglik és üvölt a színpadon, mulasson rajta, aki tud!” A Haumann Péter által játszott címszereplő túlmozgásos rajzfilmfigurává válik, de a színművész bármennyire próbál ebből a karakterből a lehető legtöbbet kihozni, onnantól hiteltelenné válik az egész jelenléte, amikor a díszlet magasabb részein egy dublőr rohangál helyette fel s alá. Harpagon több alkalommal próbál összekacsintani a nézővel, saját szövegével rendszerint kibeszél a közönségnek. Csak sajnos ezek is elveszítik értelmüket, annyi van belőlük.
A fösvény című komédiában az ifjú szerelmesek a szerelem mindenhatóságát hajtogatják, de ez is igaztalan marad. És nem csak amiatt, mert az önző és garasoskodó Harpagonnal szemben a jóságos Anselme bácsi pénzeszsákja kell a házasság megkötéséhez. A fiatal karakterek egyértelmű sablonfigurák: a főhős gyermekeit, Cléante és Élise szerepét, Haumann Máté és Haumann Petra játssza túlkarikírozva, manírosan. Épp olyan csiricsárén, mint amilyen az általuk viselt öltözék. De partnereik, a Valere-t alakító Pavlevits Béla, a Mariane-ként színpadra lépő Móga Piroska sem tudnak ettől elszakadni.
A kisebb szerepekben akadnak azonban hiteles, rendkívül szellemes jelenlétek: ilyen Soltész Bözse virgonc és intrikus Frosine-ja és Hunyadkürti István Jacques szerepében.
Mentené a helyzetet, ha a darab azzal zárulna, hogy Harpagon magára marad pénzesládájával, ehelyett visszatérnek a nyitójelenetben a karneválozók. Nehéz velük együtt örülni, a ripacskodás szomorúvá tesz.
