Karel Kopfrkingl a prágai krematórium kötelességtudó alkalmazottja, aki szentélyként tiszteli a kemencéket. Nem iszik, nem dohányzik, tisztes kispolgári életet él, feleségét rajongással szereti, gyermekeiről a messzemenőkig gondoskodik. Kopfrkingl példás cseh állampolgár, távol tartja magát a politikától, számára az emberek között nincs különbség – „porból lettünk és azzá válunk” –, németet, csehet, keresztényt és zsidót egyaránt tisztel. Az ember azt gondolná, Kopfrkingl úr maga a megtestesült jóság. 1938-at írunk – a Szudéta-vidék német megszállása utáni néhány hónap elég ahhoz, hogy Kopfrkinglből felszínre törjön a megtestesült gonoszság, hogy a józan életű kisember őrjöngő hóhérrá váljon.
Ladislav Fuks társadalmi szatírájából, a Hullaégetőből a cseh újhullám egyik kiemelkedő filmese, Juraj Herz forgatott filmet 1968-ban. Néhány évvel később itthon is bemutatták a filmet, a főszereplőt alakító Rudolf Hrusínsky magyar hangja Gálvölgyi János volt. A történet olyan nagy hatással volt a művészre, hogy elhatározta, egyszer színpadra viszi Ladislav Fuks írását. Évekkel ezelőtt megkereste az ötlettel Orlai Tibort, de csak most sikerült megvalósítani a Hullaégető színpadi változatát: a darabot az Orlai Produkciós Iroda és a Vaskakas Bábszínház együttműködésében mutatták be szerdán a budapesti Belvárosi Színházban. A regényt Gálvölgyi Judit írta színpadra, a szöveg azonban Zádor Margit fordítása maradt.
A Hullaégető gyakorlatilag monológban meséli el a meghasonulástörténetet. Pelsőczy Réka rendezése filmszerű jelenetekkel, gyors vágásokkal mutatja be a zenéért és a tibeti tanokért rajongó hullaégető negatív fejlődéstörténetét. Fekete és fehér színek uralják a játékteret, a jelmezeket, díszleteket, a karácsonyi asztalt is koporsóterítővel díszítik fel. Pelsőczy Réka a báb eszközeivel hangsúlyozta Kopfrkingl tragédiáját: a családtagokat, munkatársakat, a doktort a győri Vaskakas Bábszínház művészei – Szúkenyik Tamás, Ujvári Janka, Ragán Edit, Gergely Rozália, Bora Levente – alakítják maszkban, ez Michac Gábor munkája. Hatalmas, fekete-fehér papírmasé fejek ezek, kifejezéstelen, üres tekintetű arcok. Gálvölgyi mellett egyedül a náci barátot alakító Schruff Milán nem visel álarcot. Alakításában a régi katonatárs passzív agresszív figura, aki alattomos módon mételyezi propagandaszövegeivel Kopfrkinglot.
Bár hosszú évtizedek óta komédiában utazik, Gálvölgyi János időről időre megpróbál kitörni ebből a szerepkörből. Kopfrklingja primitíven egocentrikus figura, akit éltet a szertartásosság, aki saját igazságait fennhangon szajkózza – a közösségért áldozatot kell hozni, a törvények arra valók, hogy megvédjék az embert, a félelem pedig az emberiség legfőbb ellensége. Gálvölgyi szikár játékában szép lassan kirajzolódik, hogy Kopfrkingl nem gerinces ember, bár a házasság szentségét hangoztatja, nemi vágyainak nem tud megálljt parancsolni. Az ilyen alaptermészetű ember gerince pedig könnyen meghajlik. Gálvölgyi kifinomult gesztusokkal építi fel, hogyan jut arra a felismerésre Kopfrkingl, hogy a benne csörgedező néhány csepp német vér nem elegendő a túléléshez. Apró, finom hangsúlyváltozásokkal érzékelteti, miként kezd egy jóravaló ember alkalmazkodni az elvárt helyzetekhez, majd teljesen hasonulni a barátja által szajkózott eszmékhez. Ha valakit ennyire magával ragad egy ideológia, akkor bármire képes lehet, arról is meggyőzheti magát, hogy a nagy eszme szempontjából még a hozzá legközelebb állók élete is elveszti az értékét. Sötét gondolatai egyre inkább elhatalmasodnak rajta, immár krematóriumigazgatóként tervezgeti, miként lehet gyorsan, hatékonyan minél több embert megölni.
A könyvet gyakran Giovanni Papini olasz újságíró gondolataival ajánlják: „A sátán akkor a legravaszabb, amikor azt állítja magáról, hogy nincs.” A Hullaégető egy agymosásra épülő rendszerről szól, arról mesél, hogyan válik valaki egy szörnyű, beteges eszme kiszolgálójává. Aktualitásából szemernyit sem vesztett.
