Képek, amelyekbe belelógott Isten ujja

Az amatőr fotókon elkapott művészi pillanatokat mutatja be a Mona Lisa vakuval című kiállítás a Mai Manó Házban.

A kurátor kifejtette, a kiállítás tematikus egységekbe szerveződik, amelyek vagy a technikai eljárás, vagy a megjelenítés módja miatt tartoznak össze. Az első résznél a kettős expozíció a közös jegy, vagyis az a hiba, amikor egyetlen fotón több kép mosódik egymásba. Ez akár véletlen is lehet, de a nagyítás során vagy a fotózáskor is egymásra kerülhetett a két képkocka, ha nem fordult a film a fényképezőgépben. Szép példája ennek a tárlat egyik ikonikus fotója, amelyen egy nőt látunk, mellette egy karácsonyfát, annak a túloldalán pedig egy halvány, el- vagy feltűnő kislány alakját vehetjük ki. – Ez a kép olyan asszociációkat hív elő az emberből, amelyeket egy hagyományos családi fotótól – egy nő a kislányával karácsonykor – nem várhatunk el. Az elmosódó alak mintha a nő vágyott vagy talán elvesztett gyermekeként lebegne a karácsonyfa mellett. A fotó egy technikai hibának köszönhetően hihetetlenül mély történeteket nyit meg.

Csizek Gabriella hangsúlyozta, egy kép akkor működik, akkor lép ki a sok millió amatőr fotó közül, ha feltárul benne egy értelmezési mező, amely lehetőséget teremt a nézőnek, hogy felfedezze a felvétel különlegességét, ugyanakkor szabadságot biztosít a befogadónak, hogy a kedve szerint állítsa össze a történetet.

Ezek a történetek elevenednek meg a kiállítás egy másik szekciójában, ahol a Photoshop előtti korszak képváltoztatásaira láthatunk példát. Az egyik sorozaton azt követhetjük nyomon, ahogy a fényképek nőalakjait tendenciózusan kitörölték, míg a férfi mindenhol érintetlen maradt. – Ennek történetéről annyit tudunk, hogy egy bokszoló felesége a férfi minden korábbi partnerével közös képén kisatírozta a hölgyeket – mesélte Csizek Gabriella. – Ha két példány volt ugyanabból a fényképből, mind a kettőn egyformán felismerhetetlenné tette a nőket. Figyelemre méltó ugyanakkor, és ez a fotó mágikus erejére utal, hogy nem égette el a felvételeket, nem dobta ki őket, nem vágta fel apróra, a képeket és rajtuk a férjét mindenhol gondosan megőrizte, csupán a korábbi barátnőket tüntette el az életükből.

A kurátor felhívta a figyelmet rá, hogy a megőrzés és a rombolás közös aktusa ma már elképzelhetetlen, hiszen ha a számítógéppel kiretusálunk valamit, az nem követhető nyomon, a változtatás jelei eltűnnek a változásban. A kiállításon látható, módosított, eltorzított, roncsolt fotók azonban megőrzik a rombolás nyomát is, így az is a kép részévé válik.

„Fényképet gyűjteni annyi, mint világot gyűjteni” – mondta Susan Sontag. És ha Kardos Sándor archívumára gondolunk, hajlunk rá, hogy igazat adjunk az amerikai írónőnek. A gyűjtemény fotói – egészen pontosan az anyagnak a kiállításon bemutatott töredéke – magukban rejtik az élet jeleneteinek hétköznapiságát, ám mivel a képekbe – ahogy Kardos Sándor fogalmaz – belelógott Isten ujja, a felvételek felülírják a mindennapok szabályait. A világot így a banális helyzetekben rejlő különlegességben ragadják meg. Azt a mágikus pillanatot tárják a néző elé, amelyben úgy történt meg a csoda, hogy az alkotó észre sem vette, vagyis szándéktalanul, szaktudás nélkül kelt versenyre a művészekkel.

Kardos Sándor is erre a momentumra utalt, amikor arról faggattuk, miért kezdte el gyűjteni a rendhagyó amatőr képeket. – Másodéves voltam a főiskolán, amikor a családi albumot lapozgatva rádöbbentem, bár operatőrnek, vagyis profi képkészítőnek készülök, olyan amatőr fotók fekszenek előttem, amelyeket én soha az életben nem leszek képes megcsinálni. Világossá vált számomra, hogy a véletlen néha nagyobb úr, mint a szaktudás. Ebből a felismerésből született meg a gyűjtemény.

Az operatőr elmesélte, a saját családi képekkel, mindössze tizenhat fotóval indult a gyűjtemény. Később igyekezett minden lehetséges helyen felkutatni az amatőr és családi felvételeket. – Kukáztam, lomtalanításon válogattam, vagy vásároltam, amit csak találtam.

– Legtöbbször a hozzá nem értésnek köszönhetően válik különlegessé a felvétel – hangsúlyozta Kardos Sándor. – És ez az, ami kizárólag a fotográfiában képzelhető el. Minden más művészethez prekoncepció kell, csak a fényképen lehet véletlenül valódi értéket megragadni. A fotó készítésének pillanatát senki nem látja át. Sem aki készíti, sem aki szerepel rajta. Képtelenség azonnal felmérni, mit is ragadott meg a felvétel.

A kiállítás címére utalva a gyűjtő rámutatott, ha valaki elkerül a Louvre-ba, mindenáron lefényképezi a Mona Lisát. – Képet készít róla, ha törik, ha szakad. Természetesen vakuval, ami becsillan, teljesen tönkretéve a képet – fogalmazott az operatőr. Ám ebben a hibában is érték rejlik, ahogyan azt a tárlaton bemutatott képeken is láthatjuk, méghozzá éppen a tönkretétel, a vaku indokolatlan használata válik művészi erejű gesztussá ezeken a képeken.

Ez persze nem jelenti azt, hogy ha egy amatőr összevissza kattint és felelőtlenül vakuzik, akkor nagy eséllyel fotóművész válik belőle. A Hórusz Archívum a válogatás, a tudatos szem szelekciójával mutat rá a véletlen szerepére. „A nagy fotográfusok az életben látnak meg olyan vonatkozásokat, amelyeket a benne részt vevők nem érzékelnek, és azt rögzítik, tehát lényegében az életből választanak” – írta Kardos Sándor a kiállítás összefoglaló szövegében. Az amatőrök milliószámra készítik a fényképeket, amelyek közül néhány valódi művészi alkotássá válhat anélkül, hogy az alkotó felfedezné az értéket. Ehhez már szaktudás és megfelelő látásmód szükséges. Vagyis a véletlen csak a gyűjteményben, a válogatási elveknek köszönhetően alakul művészetté.

Kardos Sándor elárulta, bár az archívum nyitott végű gyűjtemény, vagyis elvileg végtelenül bővíthető, a digitális technológiák miatt jóval nehezebb a munkája, hiszen „azokat a képeket, amelyekre vadászom, az emberek azonnal törlik a fényképezőgépből vagy a telefonból”. Azért a milliószámra készülő szelfik között is akad jó pár figyelemre méltó – fogalmazott az operatőr. Jó példa erre a Hillary Clinton korábbi amerikai elnökjelölt kampányturnéjának egyik állomásán készült fotó, amelyen a közönség minden tagja háttal áll a pódiumnak, és önmagukat fotózzák a háttérben a beszédet tartó Clintonnal. – Ilyen képpel korábban nem találkozhattunk. Nem ér véget tehát a gyűjtés, csak nagyon kell figyelni, miként alakul át az amatőr fényképezés világa.

A Mona Lisa vakuval május 14-ig látható a Nagymező utcai Mai Manó Házban.