Már előre tele volt vele az internet gazdagon illusztrálva: Júdás megcsókolja Jézust. Igen, csak nem homoerotikus csókkal. Egy szivárványos esernyő is feltűnik a keresztet formázó színpadon, még sincs semmiféle nemi orientációra utaló jelenet, és a meglehetősen konzervatívan viselkedő Mária Magdolna Jézus iránti rajongása sem szerelem. Persze vannak zsákutcák is: Szent Péter próbálkozik Mária Magdolnánál, Mária pedig idegesítő piócaként próbálja hazarángatni az eszelősnek hitt fiát. A Passio XXI Júdás szerepét is túlértékeli, megpróbálja az árulás bűnét megmagyarázni a szabadságharcos-terrorista felfogással és társai – a harminctagú Ezüstgárda – megmentésével. Júdásé a valóságban egyáltalán nem ilyen romantikus hőstörténet.
Ugyanakkor, túl az elmúlt hetek mesterségesen korbácsolt hisztériáin, aki valóban hisz Istenben és a Biblia tanításában, annak nem szabadna megijednie attól, hogy szembenézzen azzal, mit is gondolnak legszentebb történeteiről azok, akik materialista, de legalábbis racionálisabb módon közelítik meg a csodák kérdését. Székely Csaba és Alföldi Róbert passióolvasata azokat, akik igazán hisznek, csak még közelebb viszi Istenhez: fájóan kiábrándító és értelmét vesztett a megváltás nélküli kereszthalál. A Passio XXI-ben Jézus ugyanis ember, nem Isten fia, aki csodák helyett csak bevált gyógynövénykencékkel gyógyít, a vizet is inkább limonádévá változtatja, és a kereszten is arról énekel, hogy kellene valami új trükk. Ezek azok az interneten is terjedő elméletek, amelyek mindenáron tudományos alapon szeretnék magyarázni a Bibliában olvasható misztériumot. Székely Csaba modern passiószövegében a messiási szerepbe pusztán kommunikációs képességei miatt sodródó, Jézus nevű ember, aki a kereszthalálba inkább csak kényszerűen beletörődik, nem is ad igazi katarzist. Alföldi az utolsó pillanatban mégis hitet tesz Isten jelenléte mellett, amikor a keresztfán haldokló Jézus a Quimby dalának „nem vagy egyedül” sorára az összefogó, „egy platformra kerülő” tömeg fölött felnéz az égre.
