Alföldi profán passiója nem provokatív és nem vallásgyalázó

Székely Csaba és Alföldi Róbert passióolvasata azokat, akik igazán hisznek, még közelebb viszi Istenhez.

Már előre tele volt vele az internet gazdagon illusztrálva: Júdás megcsókolja Jézust. Igen, csak nem homoerotikus csókkal. Egy szivárványos esernyő is feltűnik a keresztet formázó színpadon, még sincs semmiféle nemi orientációra utaló jelenet, és a meglehetősen konzervatívan viselkedő Mária Magdolna Jézus iránti rajongása sem szerelem. Persze vannak zsákutcák is: Szent Péter próbálkozik Mária Magdolnánál, Mária pedig idegesítő piócaként próbálja hazarángatni az eszelősnek hitt fiát. A Passio XXI Júdás szerepét is túlértékeli, megpróbálja az árulás bűnét megmagyarázni a szabadságharcos-terrorista felfogással és társai – a harminctagú Ezüstgárda – megmentésével. Júdásé a valóságban egyáltalán nem ilyen romantikus hőstörténet.

Ugyanakkor, túl az elmúlt hetek mesterségesen korbácsolt hisztériáin, aki valóban hisz Istenben és a Biblia tanításában, annak nem szabadna megijednie attól, hogy szembenézzen azzal, mit is gondolnak legszentebb történeteiről azok, akik materialista, de legalábbis racionálisabb módon közelítik meg a csodák kérdését. Székely Csaba és Alföldi Róbert passióolvasata azokat, akik igazán hisznek, csak még közelebb viszi Istenhez: fájóan kiábrándító és értelmét vesztett a megváltás nélküli kereszthalál. A Passio XXI-ben Jézus ugyanis ember, nem Isten fia, aki csodák helyett csak bevált gyógynövénykencékkel gyógyít, a vizet is inkább limonádévá változtatja, és a kereszten is arról énekel, hogy kellene valami új trükk. Ezek azok az interneten is terjedő elméletek, amelyek mindenáron tudományos alapon szeretnék magyarázni a Bibliában olvasható misztériumot. Székely Csaba modern passiószövegében a messiási szerepbe pusztán kommunikációs képességei miatt sodródó, Jézus nevű ember, aki a kereszthalálba inkább csak kényszerűen beletörődik, nem is ad igazi katarzist. Alföldi az utolsó pillanatban mégis hitet tesz Isten jelenléte mellett, amikor a keresztfán haldokló Jézus a Quimby dalának „nem vagy egyedül” sorára az összefogó, „egy platformra kerülő” tömeg fölött felnéz az égre.

Maga a megvalósítás különben profi munka. Az egész más környezetből hozott popzenei slágerek szokatlanul erős hatásúak. „És egy pár üveg sörtől / Majd mindenki elfelejti / Hogy az lett, amit így / Pont nem akart itt senki” – halljuk a Kispál és a Borz-számot, tág teret engedve a szabad asszociációknak. A darab egyik legnagyobb erénye azonban maga a zene. A karmesterként is közreműködő Pejtsik Péter zseniálisan hangszerelte újjá azokat a pop-rock slágereket – például a Pokolgép Tépett madarát, Péterfy Bori Fehér éjszakáit vagy a BioRoBot több számát –, amelyek eredeti formájukban sokkal kevésbé keltik fel zeneileg a figyelmet, most viszont az Óbudai Danubia kezei alatt komoly szimfonikus művekké értek. A színészi játék élvezetes, Stohl András tényleg hihető terrorista, Szabó Kimmel Tamás Jézusa a belső bizonytalanságokkal küzdő fiatalembert hozza, Feke Pál Szent Péterként az énekével is kitűnik. Pápai Erika (Mária) erőszakossága nagyon egysíkúvá változtatja a karakterét, Tóth Gabi éneke-játéka halványabb fényű, Fekete Ernő Pilátusa viszont nagyon is illeszkedik a szerepről alkotott általános képbe. Jordán Tamás a mellékszereplő Simon megformálójaként a legösszetettebb, legértékesebb alakítás.

Direkt közéleti utalásokban is bővelkedik az előadás, az adott pontokon érezhetően kikacsintva a közönségre. Jézus fő ellenpontja itt nem is a bűn, hanem a bűnt képviselő hatalom, amelynek megtestesítője Kajafás (László Zsolt), akinek önfelmentő igazolása a képmutatás magasiskolája. A bűnre vezető út lényegét foglalja össze: az ördög szabályai szerint működő világban csak az ördög szabályai szerint lehet bármit is elérni, a hatalmat gyakorlók pedig valójában áldozatot hoznak azzal, hogy a nehéz döntéseket felvállalják. Ő mondja ki az egyik kulcsmondatot: Jézusnak is jobb lesz holtan, hiszen akkor felkapják majd a mondatait, és ki-ki szelektálhat belőle kedve szerint. Ezzel szemben Jézus világossá teszi: nála nincs „alapcsomag extrákkal”, csak teljes előfizetés; vagy minden gondolatát elfogadjuk, vagy nem vagyunk a követői. Talán éppen ez az, amit a Passio XXI kapcsán érzünk: ez sem egyéb, mint „alapcsomag extrákkal”.