Isten létezik, de nem szegi meg a természet törvényeit

Daphne Hampson, a kereszténységgel szakító brit teológus hiányolja a férfi és nő egyenlőségéről szóló vallási szimbólumokat.

Feminista teológusnő, aki a reformáció Kierkegaard-ra gyakorolt hatását vizsgálja, és aki a kereszténységgel szemben immár a modernitást választja. A hetvenes években viszont még az anglikán egyház tagjaként küzdött reformokért, és emelte fel a szavát a nők pappá szenteléséért. Aztán az egyház mellett hátat fordított a kereszténységnek is. Kétségkívül szokatlan, talán szándékolatlanul is vitákat provokáló jelenség az Oxfordon és a Harvardon végzett, az Oxfordi Egyetemen „associate member”-ként tevékenykedő brit Daphne Hampson: a vallások patriarchális jellegét bírálja, és a lutheri hagyományok ignorálása ellen szólal fel. És bár állításai sokakban leginkább éles ellenérzéseket kelthetnek, kétségtelen: a professzor rendkívül széles látókörrel, hitelesen tud érvelni az igaza mellett.

A reformáció ötszázadik évfordulója kapcsán érdemes hát Hampson professzorra figyelni: az ELTE BTK-n hallgathatták meg az érdeklődők a teológust április hatodikán. Az első magyarországi vendégelőadására érkező, az Egyesült Királyságban szélesebb népszerűségnek örvendő tudós lapunknak adott interjújában kifejtette, pontosan miben is áll posztkereszténysége.

Jeles év az idei: október 31-én lesz ötszáz éve, hogy Luther kiszögezte kilencvenöt tételét a wittenbergi vártemplom kapujára, s ezzel útnak indult a reformáció. Ennek ellenére Hampson szerint a brit teológusok a mai napig figyelmen kívül hagyják a lutheri örökséget: „brit kutatóként elég szokatlan részemről, hogy a téma iránt érdeklődöm” – fejtette ki lapunknak. Hozzátette: a nyelvi probléma is közrejátszhat, sok brit teológus nem is beszél németül, és az egyetemen ő is csodabogárnak számított ezzel. Az Egyesült Államokban szerinte egyébként Luther több kutatót hoz lázba. Pedig Hampson szerint Kierkegaard megértése is jóval nehezebb a lutheri örökség nélkül: hogyan látnánk különben, hogy Kierkegaard-nál a hit valamiféle fogadalom, a bűn ellentéte pedig nem az erény, hanem a hit? Ezt vizsgálta 2013-ban megjelent, Kierkegaard: Exposition and Critique című könyvében is.

Hampson szerint Kierkegaard a modernitás tükrében igyekezett a kereszténységnek érvényt szerezni, ehhez pedig a lutheri dialektika mellett sorakozott fel. A professzor ugyanakkor kritikusa is a filozófusnak: szerinte Kierkegaard nem ismerte fel, hogy a keresztény hitnek szemben kell állnia természet és történelem oksági viszonyával is. De Kierkegaard hitt a csodákban is, miközben Hampson elmondása szerint a modernitás elutasítja azt a fajta kivételességet, amelynek megtörténte a kereszténység hitében benne van. Kierkegaard végső soron nem is próbálta ilyen értelemben összeegyeztetni a kereszténységet és a modernitást – mondta lapunknak Hampson, aki személy szerint a kettő közül az utóbbit választja. – Ha egyszer azt gondolod, hogy a természet és a történelem oksági viszonyban áll egymással, nem hiszed, hogy vannak olyan kivételes események, amelyek ebbe csodaszerűen beékelődnek – indokolta.

Hampson tagadja a csodák létét. Előadásában kifejtette: a modernitás tükrében még nehezebb helyzetben van, aki a hit ugrását („leap of faith”) végrehajtva vall valamit, miközben adottnak veszi a posztnewtoni világot is. Luthert viszont Hampson az első modern embernek tartja: – Az a tény, hogy szakított az arisztoteliánus gondolkodással, rendkívüli fontosságú – jegyezte meg. Szerinte a modernitásban meghatározó volt, hogy Isten szereti a bűnösöket is, míg „az arisztotelészi értelemben csak arról beszélhettünk, hogy annyira vagyunk kapcsolatban Istennel, amennyire nem vagyunk bűnösek”. Hampson kifejtette továbbá, hogy a protestantizmus a katolicizmusnál nyitottabban reagált a modernitásra. – Az olyan gondolkodók, mint Lessing, Kant, Schleiermacher, Kierkegaard, fontosak voltak a modernitásra adott protestáns válasz kialakításában.

Nem tudhatjuk, mi az igazság, a modernitás tükrében a hit ugrásait felül kell vizsgálnunk – agnosztikus gondolatoknak tűnnek ezek Hampsontól, de szerinte erről nincs szó, magát ugyanis egy spirituális személynek tartja, aki meg van győződve a magasabb valóság létéről: „Agnosztikus az, aki számára nyitott kérdés, van-e Isten vagy nincs. Spirituális ember vagyok, és eleget tapasztaltam ahhoz, hogy mondhassam, a valóság több, mint amit a szemünkkel tapasztalni tudunk.” Szerinte bármi is Isten, de olyasvalaki, akihez minden emberi lény csatlakozni tud a maga módján.

Hampson híres továbbá feminista teológiájáról. – A különböző vallások úgy tartják, hogy a férfi jelenti a normát, míg a nő „a másikat” – mondta ennek kapcsán. Nem igazán vannak így olyan vallási szimbólumok, amelyek férfi és nő egyenlőségéről szólnak, márpedig ő ezt az egyenlőséget kulcsfontosságúnak tartja.

Akik előadni hívták Hampsont

A professzor a Shekinah intézet szervezésében tartotta meg előadását az ELTE BTK-n. De mi is az a Shekinah intézet? Céljaikat, küldetésüket így foglalták össze lapunknak: „A Shekinah Interdiszciplináris Teológiai Kutatóintézetet 2017-ben alapították. A különböző felekezetű, keresztény teológusok a reformáció jubileumi évét választva megalakulásukhoz szimbolikusan is ki akarják fejezni ökumenikus elkötelezettségüket. A teológiához kötődő, tudományközi kutatáson, társadalmi párbeszéden és az egyházi diskurzus megújításán nyugvó célkitűzésük Kelet-Európában hiánypótló kezdeményezés. A Shekinah szó Isten jelenlétére utal az ábrahámi vallásokban. A Shekinah intézet ennek a jelenlétnek a jegyében közeledik  az akadémiai, egyházi és civil társadalomhoz. Előadás-sorozatuk első vendégeként hívták meg dr. Daphne Hampsont, aki posztkeresztény teológusként az Egyesült Királyságban is jelentős hatástörténettel bír.”