„Megrázkódtatásnak ennyi azért elegendő”

Különleges városi sétán derült fény Nádas Péter legújabb könyvének titkaira.

Az író nem a Városligethez közeli házban, hanem a Pozsonyi úton született, ahonnan 1944 nyarán költözött el a család. Miután megjelent a rendelet, hogy a zsidóknak csillagos házba kell költözniük, anyja a „költözködési láz keltette zűrzavar fedezékében” valódi irataikat hamisra cserélte, és azokkal együtt menekültek Bácskába, majd Újvidékre, ám az ostrom előtt visszatértek Budapestre.

Szülei illegális kommunistaként „1945-ig bátor emberek voltak”, ám amit utána tettek, az elfogadhatatlan volt, még saját maguk számára is – mesélte Nádas Péter, immár az egykori Felvonulási téren állva. Anyját pártfőiskolára küldték, ahol „hülyeséggel kínozták a hallgatókat”, később rábízták egy május elsejei felvonulás megszervezését. Nádas kisfiúként így beléphetett a dísztribün kényelmetlen belső terébe, ahol a Mikojannak és Rákosinak terített büféasztal 1954-ben „maga volt a Kánaán”. Anyjával Mikus Sándor gigantikus Sztálin-szobra alatt álltak, és ekkor még fogalmuk sem lehetett róla, hogy alig két évre rá a tömeg hidegvágóval és kötelekkel tépi majd le a helyéről az alkotást. Az író elárulta, sokáig őrizte a ledöntött szobor talapzatáról származó fríz egy darabját, végül Jovánovics György szobrászművésznek ajándékozta.

Amióta 1968-ban elköltözött Budapestről, a város átalakult – emelte ki Nádas. Az iparosításnak köszönhetően felduzzadt, és az arculata is megváltozott, ő maga azonban a régi fővárosról ír a memoárban, arról a Budapestről, amely még „az eredeti határain belül feküdt”. A város arculatát a rezsimek alakították ki, ilyet máshol nem nagyon látni a világban, ám ha rendbe hoznák ezt a páratlan építészeti örökséget, Budapest igazán látványos világváros lehetne – hangsúlyozta.

Az egykori Csikágóból, amely nagyszülei és nagynénjei révén vált gyermekkora színhelyévé, az Újlipótváros felé vettük az utunkat. A Pozsonyi úti szülőház és egykori csillagos ház melletti, ma parkolónak használt utcácskában bújik meg a Világló részletek egyik legkalandosabb története. Nádas Péter felidézte, vegyész nagybátyja, Nádas István itt, a Pozsonyi közben álló üzemében rendezett be illegális nyomdát, ahol röplapokat készítettek, és hamis papírokat gyártottak a bujkálni kényszerülők számára. S hogy a tevékenységnek semmi nyomát ne fedezhessék fel a hatóságok, az üzemet a benne dolgozókkal együtt befalazták. Az élelmet egy elmozdított üvegtéglán keresztül juttatták le az illegális nyomdászoknak, s ugyanitt adták fel a kész papírokat. Ez a tégla, pontosabban a hiánya évtizedekig őrizte a nyomda emlékét – mesélte az író. A nagybátyja precíz mérnökként minden eshetőségre felkészült, így a sanyarú körülmények között várható halálozásra is. Mivel a halottal egy elfalazott pincében nem tudtak volna mit kezdeni, paraffinos hordókat készített ki, hogy szükség esetén abba rejthessék az elhunytakat.

Nádas nagybátyja, apja és társaik 1945 januárjáig maradtak az üzem fogságában – amelynek szomszédságába a nyilasok költöztek be, ám mit sem tudtak a mellettük üzemelő nyomdáról. Mire kijutottak, minden hajuk és foguk kihullott, de számtalan embert menthettek meg a munkájukkal. Nádas is innen kapott hamis iratot, amely szerint Kovács Péter néven jött a világra. A hamisítás alapanyagát, majd az elkészült papírokat anyja szállította, méghozzá a Pozsonyi úti református templom lelkésze, Bereczky Albert segítségével, aki üres egyházi anyakönyvi nyomtatványokkal látta el a nyomdát. A lelkészt említve Nádas hangsúlyozta, nemcsak kollaboránsok, hanem ellenállók is voltak az ostromlott fővárosban, köztük sokan a nemesség vagy az egyház soraiból kerültek ki, ám velük eddig méltatlanul keveset foglalkozott a történettudomány. Bereczky személye később is meghatározó maradt az író életében, hiszen gyermekként nagy hatással voltak rá a lelkész prédikációi. Szülei meggyőződéses kommunisták voltak, ám nem zavarta őket, hogy fiuk istentiszteletre jár – mesélte az író.

A túra a budai hegyoldalon ért véget. Nádas Péter szüleivel és testvérével az ötvenes évek elején Horváth Márton, a Szabad Nép főszerkesztőjének Gyöngyvirág utcai egykori villájába költözött, nem messze Rákosi lakhelyétől. Nádas édesanyja 1955-ben hosszú betegség után elhunyt, apja, akit ’56-ban minden tisztségétől megfosztottak, és a villából fiaival együtt elüldöztek, 1958-ban önkezével vetett véget életének. Az író és öccse a nagynénjük gyámsága alá került. Itt tettünk pontot a múltidézés végére, amely azonban a Világló részletekben folytatódik. És ahogy a séta az emlékek által a város és a benne élők múltját idézte fel, úgy beszél a memoár is egy tudat kialakulásán keresztül az ország történetéről, múltjáról és jelenéről.

(A Nádas Péterrel készített interjúnkat szombati számunkban olvashatják.)