Piszkos Frednél is sötétebb titkok Rejtő életében

A megtalált tragédia: Thuróczy Gergely könyvéből kiderül, milyen volt az „igazi” Rejtő Jenő.

Rejtő Jenőt ugyanis sok millióan olvasták a szocializmusban, de már a harmincas években is az egyik legnépszerűbb író, „valódi popkulturális szupersztár” volt. A Rákosi-korszak alatt műveit ugyan betiltották, ám a hatvanas évektől az Albatrosz-sorozatban újra megjelentek klasszikus kalandregényei, amelyek rengeteg olvasót vonzottak. Ironikus módon, bár a ponyva akkor is alantas műfajnak számított, a Magvető Kiadó épp Rejtő műveinek bevételéből finanszírozta a „magasirodalmat”.

– Ha valakit több generáción át két-három millióan olvasnak, óhatatlanul is a városi folklór részévé válik – mutat rá a kötet szerzője. – Ennek köszönhető, hogy életét anekdoták, mítoszok, a regényeiből vett részletek színesítették. A könyvben eme sajátos „alternatív életrajz” elemeit igyekszem megcáfolni.

Azt már tudjuk, hogy Rejtő nem szolgált az idegenlégióban, ám a könnyen és gyorsan dolgozó író mítosza makacsul tartja magát. Az anekdotákkal szemben azonban Rejtő sosem fizetett a kávéházakban az ott sebtiben megírt novelláinak lapjaival. – Nagyon sokat dolgozott, hihetetlenül komolyan vette az írást – fogalmaz Thuróczy Gergely. – Művei rossz kiadóknál, a ponyvákra jellemző igénytelen kivitelben, vacak borítókkal jelentek meg, ám ő igazi írónak tartotta magát, s így minden egyes szóért keményen megküzdött. Az első változatokat ugyan nagyon gyorsan, akár néhány óra alatt is megírta, ám a végleges verzió csak hosszú alakítgatás után készült el. A kéziratot lediktálta, a gépelt példányba tollal belejavított, azt még átírta ceruzával, majd az átírtat is újrafogalmazta. Nem ritka, hogy több a javítás, mint az eredeti.

A gépelt változatok ráadásul a filológián túli jelentőséggel is bírnak. Rejtő két alkalommal is az aktuális gépírónőjét vette feleségül ugyanis. – Elég kispolgári módon azt, aki épp kéznél volt: kellemeset a hasznossal Igaz, egyik házassága sem bizonyult hosszú életűnek.

Több mint 190 centis magasságával, erős fizikumával és az ökölvívás nyomait magán viselő fizimiskájával Rejtő igen népszerű lehetett a hölgyek körében. – Abban a korban hatalmas termetűnek számított; kevés egész alakos képe maradt ránk, de ezeken jól látszik, hogy egy fejjel magasodott a többiek fölé. Hirtelen hangulatváltásai miatt azonban fizikuma gyakran rémisztővé vált barátai számára. Egy kortársa szerint kétfajta Rejtő létezett: az egyik a keblére akarta ölelni az egész világot, a másik viszont agresszív, gyanakvó figura volt.

Bipoláris zavarán nem segített a kábítószer- vagy inkább „spannolószer”-függősége sem. Az itthon Aktedron néven kapható amfetaminon élt, amelyet a két háború között legálisan lehetett vásárolni a patikákban, még recept sem kellett hozzá. – A szernek olyan hatása volt, mintha valaki hirtelen megivott volna egy liter kávét. A felfokozott éberséget aztán ájuláshoz közeli állapot követte. Nem volt tiltott a szer, ám alaposan kizsigerelte a szervezetet, ahogy a kávé és a cigaretta is.

A feszített munkatempó ugyanakkor meghozta a gyümölcsét. Rejtő – megint csak a közvélekedéssel ellentétben – nagyon jól keresett az írásaival. – Nagyjából ötvenezer pengő üthette a markát a könyvei után öt év alatt. Ez pedig abban a korban, amikor „havi kétszáz pengő fixszel az ember könnyen viccelt”, komoly vagyonnak számított. Ám a pénz nem tartott ki sokáig. Jellemző, hogy első válásának irataiból kiderül: volt felesége egyelőre csak keveset kér asszonytartás címén, ismervén férje anyagi helyzetét, idővel tán majd többet

– Hiába volt népszerű, saját korában nem ismerték a nevét, és ez volt Rejtő egyik nagy tragédiája. Az olvasóknak fogalmuk sem volt róla, ki rejtőzik valójában a P. Howard és a Gibson Lavery álnevek mögött. Egészen addig, amíg az Egyedül Vagyunk című szélsőjobboldali lap ki nem szerkesztette az akkor már súlyos beteg, idegszanatóriumban kezelt írót. Az álnéven írt cikk diadalittasan leplezte le péhovárdot, ám Rejtő a jól megérdemelt hírnév helyett munkaszolgálatos behívót kapott. Önként vonult be a nagykátai gyűjtőtáborba, ahonnan a „nagykátai hóhérként” elhíresült Muray Lipót alezredes 1942 végén egy gyorstranszporttal a keleti frontra küldte. Rejtő betegen, rossz felszereléssel vágott neki a Don-kanyarnak, ahol valószínűleg 1943. január 1-jén hunyt el, bár a hivatalos iratokban eltűntként szerepel.

A szélsőjobboldali lapban megjelent cikk miatt az író rágalmazási pert indított, amelyben bátyja, Révai Gyula ügyvéd képviselte. A sajtójogi felelősséget végül az Egyedül Vagyunk szerkesztője, Oláh György vállalta, ám őt országgyűlési képviselőként védte mentelmi joga, amelyet az 1944 februárjáig húzódó ügyben nem is sikerült visszavonatni. Rejtőnek így még halálában sem szolgáltattak igazságot.

Mint az az 1967-ben megjelent, Az utolsó szó jogán című, eredetileg riportregénynek készült kötetből kiderül, az író nem is az elhurcolástól, a fizikai megsemmisítéstől félt, hanem attól, hogy elhallgattatják, nem hagyják alkotni. – A szövegben kikelt a világ rettenete ellen, ám a sorok arról árulkodnak, hogy egy súlyos pszichés zavarokkal küszködő ember írta azokat – mutat rá Thuróczy Gergely.

A humorában rejlő humanizmus azonban szöges ellentétben állt saját korának közhangulatával. Rejtőnek zsidóként a harmincas évek Magyarországán nem volt könnyű élete. Műveiben, talán épp ezért, ritka vendég a realizmus. Történeteit képtelenség komolyan venni, a tréfáiban, játékosságában munkáló erkölcsiséget, emberséget azonban annál inkább. – Ez a humor volt az ő fegyvere. És ez az egyik leghalálosabb fegyver: ha nevetségessé teszünk egy diktátort, egyből kihátrálnak mögüle a talpnyalók. Rejtő ennek a hadviselésnek volt a nagymestere.

Rejtő Jenőben minden megvan, amit pesti humornak szokás nevezni. Abban, hogy ez kifejlődhetett, fantasztikus és nem mindennapi agyi kapacitása is segítette. – Fotografikus memóriája volt, különböző kunsztok formájában be is mutatta – meséli róla Thuróczy Gergely. – Elolvasta a telefonkönyvet, majd pontosan visszamondta a neveket és a számokat, 50-100 tetszőlegesen bemondott szót jegyzett meg, és idézte fel azokat egy óra múlva oda és vissza. Eme képességének hála a százszámra olvasott könyvek részleteit is elraktározta és felhasználta később a saját műveiben.

De nem másolt szolgaian. A korban népszerű ponyvák paneljei segítségével új műfajt alkotott: a kalandregény-paródiát. – Humoros könyveket korábban is írtak, kalandregényeket is, ám Rejtő összehozta ezt a kettőt, kiforgatta-kifigurázta a műfajok kliséit, majd megtöltötte vérbeli pesti humorral – mondja Thuróczy. – Hiába játszódnak a művei Afrikában, Nyugat-Európában, Dél-Amerikában vagy a vadnyugaton, minden sorát áthatja a pesti hangulat. Gorcsev Iván, Senki Alfonz és Fülig Jimmy mind pesti vagányok, akárcsak maga Rejtő. És ez a „titok”, amely utánozhatatlanná tette őt, és ami miatt a regényei a mai napig nem vesztettek az erejükből. Amíg magyar nyelv lesz, Rejtőt mindig olvasni fogják (legalábbis idehaza ).