Áthaladva feLugossy László Országos Koponyaelhárítási Központján ingyenes kávézóra találunk, amelyben a kávéautomata használható műtárgy. S bár a Meghekkelt menüről nem lehet rendelni – nem tudhatjuk meg, milyen a csokiparfé séfneje, vagyis „végzett” asszonya módra −, kávézás közben feLugossy klipjeit nézhetjük az Ájulás TV-n. FeLugossy nyomdokában haladva intést egy szimbolikus zsiráftól kaphatunk − „az ember olyan ritkán emelkedett” −, míg olvasószemüveget a Boris Vian tiszteletére „életre hívott” Pekingi Ősz Olvasókör Olvasni Jó Kiscsoportjának arcképcsarnokából. Igaz, ezeket a kiállítási tárgyakat nem lehet felpróbálni, ám vigasztalhat a tudat, hogy még azokkal sem láthatnánk meg feLugossy verseinek elkötelezett rajongóját, a láthatatlan teremőrt.
Bukta Imre első installációja önironikus gegként magát az alkotót ünnepli: Imi 65, olvashatjuk a Nyugdíjas találkozó termében. A hosszú asztalnál, amely őrzi a dínomdánom romjait, két – viaszbábu – asszonyság „nézi” tableten Bukta Imre munkáinak fotóit, miközben a hangszórókból Szurcsik Erika melankolikus-ironikus dala, a Nyugdíjas himnusz szól.
A padlástérben járva aztán beleshetünk a konyhába, lenézhetünk a rabokra, míg magunk is cellába kerülünk. Bukta Imre egyik legköltőibb installációja az Öreg gyümölcsös: a gyökereiktől elvágott szilvafák befőttesüvegen egyensúlyoznak, lebegnek ég és föld között.
Bill Violához hasonlóan Szirtes János több installációja is mozgással alakítja a látványt: üvegőrleményből épült dombja a látogatók közeledésére izzik fel. Halálos karácsonya ugyanakkor többértelmű installáció.
Az alkotói szándék szerint a vörös fonalakkal és szalagokkal összekötözött székek azt üzenik: ami széttört, ami tönkrement, azt már nem lehet, de legalábbis nehéz összeeszkábálni. Ám akaratlanul is Jób könyvének egyik sorát idézi arról, aki megsebez, de be is kötöz.
