Amolyan Macska-jaj, avagy filmvásznon az acsai „brazilok”

A Brazilok acsai bemutatóján jártunk. Egy falu, ahol a lakók jelentős része filmcsillag a Galga-patak melletti település egén.

– Szerepel a filmben? – szegezzük a kérdést az egyik barátságos és közlékeny acsainak, aki épp sörét fogyasztja a falu egyik presszójában, mindössze néhány méterre attól a kereszteződéstől, ahol az út négyfele ágazik. Egyik irányban 25 kilométer távolságra van Vác, az ellenkező irányban Versegen át a Mátra felé indulhatunk. A másik két opció a szintén 25 kilométerre fekvő Aszód, ami az M3 autópálya vidéke Gödöllőhöz közel, a másik irány a Cserhát és Nógrád megye csodálatosan szép, egyben rendkívül nehéz sorsú vidékeire vezet.

– Nem mentem el a castingra – feleli nevetve. – Pedig ide beküldtek értem, jött az ember nyakkendőben, és mondta, hogy másnap várnak.

Nagy a nyüzsgés a faluban. Futballmezes fiúk, kicsípett lányok vonulnak az utcán. A presszóban sokan vannak, egymástól függetlenül érkeznek városias kinézetű emberek, kettes-hármas csoportokban. A helyiek minden esetben hangosan, udvariasan köszöntik őket. Helyiek: „brazilok” és magyarok békességben.

– Én benne vagyok – szól közbe Jenci, aki két faluval odébb nevelkedett a penci lakásotthonban, majd miután nagykorú lett, Acsán telepedett le, a helyi faüzemben dolgozik.

– A temetőben, lent a pályán, a kocsmában! Három hónapig forgattak itt. A kastélyban, a börtönben, a temetőben, a pályán, Pencen, Rádon, odébb Noszvajon, mindenütt. Bejöttek a faluba, és volt egy helyi, aki állásba kapta, hogy szerezzen embereket. Szólt is mindenkinek. Nagyon jól jött nekem a temetői munka, kaptam napi 5000 forintot a forgatás ideje alatt. A levegőt lapátoltam, mintha sírt ásnék. A focipályán meg üvöltöznöm kellett. Ott voltam a kocsmában is.

A 2016-os évben Acsán és a környező falvakban forgatták M. Kiss Csaba és Rohonyi Gábor filmjét, a Brazilokat. Ugyan a filmben játszanak profi színészek is, de számos szerep jutott a helybélieknek. A film alkotói úgy döntöttek, hogy az áprilisi országos premier után külön az acsaiaknak is levetítik a filmet.

– Még nem néztem meg – folytatja lelkesen Jenci. – Mondják, hogy sokat lehet rajta röhögni. Viszont már egy autogramot kértek tőlem!

– Én már láttam – veszi vissza a szót elsőként megszólított ismerősünk. – Pont a Pólusban voltunk, amikor vetítették, hát beültünk rá. Elmegy, amolyan Macska-jaj-szerű. De legalább Acsa fölkerült a térképre.

A beszélgetést valamely másik éteri világból épp csak beszüremkedve hallgató, egy kempingszékbe mélyen belecsúszó figura ekkor emelkedik föl egy kicsit a semmiből, és ad életjelet:

– Én is benne vagyok a filmbe’!

– Ferike, csitt!

Gyorsan átlátjuk, hogy ennyi hirtelen termett filmcsillag nem fér meg egy csárdában, így próbáljuk tartani a beszélgetés gyeplőjét. Mit csinál a filmben? – kérdezzük.

– Szerepelek.

– De mit? – firtatjuk nem lankadó reménnyel.

– Ott vagyok.

– De mit csináltál, te nyomorult? – siet a segítségünkre Jenci.

– Éjszakai felvételen szerepelek!

– Na, akkor sokat látunk belőled! – nyugtázza a fiatalember.

Nem kerülgetjük a témát, rákérdezünk, vannak-e etnikai jellegű konfliktusok a faluban. Beszélgetőtársaink egyetértenek abban, hogy ilyesmi nincsen, cigányok és magyarok békében megvannak egymással, a problémáik is közösek.

– Az 1960-as években voltak itt utoljára nagy balhék, de akkor se köztük és köztünk, hanem nekik egymás közt.

Szóba hozzuk a dombra emelt, egykor káprázatos Prónay-kastélyt, amely a műemlék evangélikus templom közvetlen szomszédságában áll. A hatalmas fal és a lezárt vaskapu mögött csak sejteni lehet, hogy munkálatok zajlanak. Ma már csak kerítés nélküli rom az egykor főbejáratul szolgáló kapu, pusztuló szobrászati díszítőelemekkel.

– Jelenleg az állami vagyonkezelőé, de úgy sejtjük, hamarosan már magánkézben lesz – halljuk az újabb információt, amit sejtelmes mosoly kísér. – Legalábbis a tetőt, az ablakokat felújították, az óra újra jár, pontosan mutat. Ilyenkor szokták kijátszani, nem?

A sportcsarnokban gyülekezik a falu apraja-nagyja. Rengetegen eljöttek, sorra hozzák az újabb és újabb ülőalkalmatosságokat, míg végül a szomszédos iskolából elfogy a szék. Eredetileg a film kiemelt helyszínét jelentő focipályát jelölték ki a vetítésre, de az időjárás közbeszólt. Valódi fiesztahangulat uralkodik a teremben. Úgy fest, tényleg mindenki eljött. Nénik jelennek meg népviseletben; nem az alkalom miatt, itt az idősebbek körében gyakori viselet ez, az utcán is tapasztaltuk. A fiatalabbak mobiljaikra tapadnak. Vegyesen ülnek romák és nem romák, kicsik és nagyok, messziről jött városiak és helyiek. Csúszik a program, a vetítés fél órával később kezdődik, a várakozás ideje alatt a Cinema Paradiso világa elevenedik meg. Bekiabálásokat hangos nevetések, visszaszólások követnek. Végül az Acsára látogató stábtagok és színészek nevében a film egyik rendezője, M. Kiss Csaba üdvözli az egybegyűlteket, elmondja, ennyivel tartoztak a helyieknek, akiket nagyon megszeretett a stáb, amíg Acsán dolgoztak. Díjazzuk ezt a hozzáállást, és díjazzák a helyiek is. Kívülállóként érezzük, a két fél valóban összeszokott és megszerette egymást.

Gyerekkorunk lakótelepi sámlis moziját idézi a vetítés: a nézők padokon, székeken, a földön egyaránt ülnek, fölnevetnek, olykor bekiabálnak. Persze annyiban más azért a helyzet, hogy itt minden percben ismerős helyszínek köszönnek vissza, egyszer a „Laci” tűnik föl, máskor az „Erzsi”. Viszontlátjuk a vásznon Jencit és több más helyit, akikkel már találkoztunk korábban. Gyakran kíséri moraj a látottakat.

A Braziloknak köszönhetően jó eséllyel nem érkeznek majd fölkérések Párizsból vagy Hollywoodból, de a helyieknek hatalmas buli lehetett, amit a forgatás hónapjaiban, majd a megjelenést követő felhajtás során megéltek. Arról nem is beszélve, hogy ha csak egy nap erejéig is, de újra volt mozi Acsán, ahol telt ház előtt vetítettek egy májusi szombat estén, és a falu népe ezt a szórakozást választotta.