Fischerék ismét kalapoznak, adománygyűjtő hangversenyt tartanak ma este

Van abban némi abszurd, hogy az ország legjobb anyagi helyzetben lévő zenekara önmagának kezd adománygyűjtésbe.

2017. 05. 08. 13:01
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Koncert Budapestért címmel rendez adománygyűjtő hangversenyt a Budapesti Fesztiválzenekar Fischer Iván vezényletével a Budapest Kongresszusi Központban ma este. „A koncert egy olyan toleráns, szabad, sokszínű és jókedvű Budapest jövőképét mutatja be, amelynek része a művészi és akadémiai szabadság, és a hátrányos helyzetűek megsegítése is” – hirdeti a zenekar közleménye. A hangverseny célja nem más, mint adományokból pótolni azt az összeget, amelyet az együttes kért és elvárt a korábbi évek gyakorlata alapján, de két éve csak részben kap meg a főváros nehéz anyagi helyzete miatt. Két „veszélybe került” koncertre hivatkoznak: az ingyenes TérTáncKoncertre és az Európai Hidak fesztiválra.

Van abban némi abszurd, amikor az ország legjobb anyagi helyzetben lévő zenekara 1,2 milliárd forint közpénztámogatás mellett kalapozik azért, hogy jótékony célú koncertet adjon, és még ebben is megtalálja a módját, hogy üssön egy nagyot mindazokon, akik évtizedek óta ebbe a kivételezett helyzetbe hozták: a fővároson, valamint tulajdonképpen az egész országon. Mindössze azért, mert Tarlós István főpolgármester és a Fővárosi Közgyűlés csökkentette a támogatásukat, amely a budapesti kulturális élet szereplői viszonylatában még így is magasnak mondható, és amely összbevételeiknek egyébként is csak töredékét adja, párhuzamosan azzal, hogy az állami támogatásuk az utóbbi években nőtt.

Fischer Iván persze nem először fenyegetőzik koncertjei lemondásával, és nem is először kalapozik ilyen célra, és azt sem először teszi meg, hogy olyan kérdések között sugall ok-okozati összefüggést, amelyek között távolról sincs. Jelen esetben a hátrányos helyzetűek megsegítése, a művészi szabadság és a zenei együttesek anyagi támogatásának lehetőségei között.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.