Lakatos Leonetta (Viola) és Pintér Áron (Oszkár) kettőse szinte példa nélküli, hiszen gyerekkoruk óta szoros barátság köti őket össze, a Baross Imre Artistaképző Szakiskolában együtt végeztek bohócként, s ha lehetett, ott is mindent együtt csináltak. Sőt, külön termet is kaptak, hogy ott gyakoroljanak és ne zavarják a többieket. A Recirquelhez is már a kezdetekkor csatlakoztak, s az évek során egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy létre kell hozniuk ezt az előadást. Ebben Vági Bence csak ösztönözni tudta őket, s úgy alakult, hogy a sztorit maguk a szereplők találták ki, azt rendezte meg aztán a társulat alapítója és az ő egykori mestere, Neil Fisher koreográfus. A Recirquel ezzel már másodszor állítja középpontba a bohócot (először ezt A Meztelen Bohócban tette), s most az intelligens, kifinomult humor, a színészi játék és persze a trükkök vezérlik az előadást.
A díszlet egy polgári lakás első ránézésre hétköznapi berendezéssel, de aztán ahogy halad az előadás, ezek a berendezések cirkuszi rekvizitumokká alakulnak: a gardróbszekrény titkokat rejt, a csillár trapézzá változik, a fürdőkád csónakká alakul. Viola és Oszkár varázslatos világában a közös élet utolsó napjaitól a szerelem megszületéséig jutunk, s mintha Oszkár nem is élő emberként segítené Violát az emlékezésben, hiszen előbbi nem változik, utóbbi viszont folyamatosan fiatalodik. A vállalkozás végül újabb bizonyítékává válik annak, hogy az újcirkusz képes a színház létrehozására. S hogy az artisták, ha megfelelő kezekbe kerülnek, akkor a trükköket művészetté tudják varázsolni.
