Jászberényi Sándor: A menekülteknek el kell fogadniuk az európai normákat

Civilben haditudósító a Közel-Keleten, és övé lett a Libri Irodalmi Díj, pedig még az sem biztos, hogy író. Interjú Jászberényi Sándorral.

– Miért nem akar értelmiségi lenni a szövegeiben? Ez mit jelent?
– Azt a mentalitást, hogy az írót hódolat illeti, és kinyilatkoztatásokkal élhet, mert több tudása van a világról, mint másnak. Magyarországon ez eléggé elterjedt. Szerintem tarthatatlan. Persze, van rengeteg nagy teljesítmény, nagyra tartom Nádas Pétert, Krasznahorkait is például. Csak én semmiképpen nem írnék úgy, mint ők. Ez a fajta orátori pozíció nagyon távol áll tőlem. A Közel-Keleten hamar megtanultam, hogy nem én vagyok az, aki ott beleszólhat a dolgokba és megmondhatja a tutit. Legfeljebb követhetem az eseményeket. Attól, hogy írok, nincs szó semmiféle intellektuális vagy erkölcsi többletről. Nem különbözök semmiben sem másoktól. Közben a mai magyar mainstream prózában kevés az olyan mű is, ami történeteket akar elmesélni. Pedig a történetmesélés ősi emberi igény, e köré szerveződnek a civilizációk. Ettől eltávolodott a kortárs magyar próza. Ez nekem nem tetszik. A másik, amit szörnyűségnek tartok, hogy ha valaki nem érti az elvontabb, filozofikus szövegeket, arra azt mondják, hogy bunkó. Én is elvégeztem a magyar szakot, hallgattam filozófiát, esztétikát, arabot, elég okos fiú vagyok, és egészen egyszerűen nem tudok dekódolni bizonyos szubkultúrák által sztárolt költőket és írókat. Nem az van, hogy nem olvastam el, hanem az, hogy szerintem nonszensz, és blöff.

– Tudna erre példát mondani?
– Nem szeretnék, mert nem akarok megbántani személy szerint senkit.

– Az új novelláskötet főhőse magyar haditudósító a Közel-Keleten, pont, mint ön. Nyilván mindenkiben felmerül a kérdés, hogy mennyire önéletrajzi ez az anyag. Mennyit költött hozzá a történetekhez?
– Sok minden megtörtént, ami a kötetben olvasható, de direkt odaírtam az elejére, hogy a valósággal való minden egyezés a véletlen műve. Ezzel is jelezni akartam, hogy nem szeretném, ha bárki így olvasná a novellákat. Bár tulajdonképpen úgy olvassa mindenki, ahogy csak akarja. Ez már nem az én problémám, nem is kívánok rá reflektálni. Ez egy szépirodalmi mű, külön kellene kezelni az író személyétől. Vannak egyezések. És?

– Miért lesz valaki konfliktuszónákban tudósító? Elkötelezettség? Vagy személyiség kérdése?
– Sok mítosz van a háborús tudósítás körül. Csak így alakult. Praktikus oka is volt: Budapestről elrepülni Csádba ötszázezer forint volt, Kairóba pedig nyolcvan. Az ember oszt-szoroz, hogy mennyi cikket tud eladni, és hogy képes-e végül pluszra kijönni. Ma már Magyarországon is van több kolléga, aki tudósít konfliktuszónákból. Amikor elkezdtem, még nem nagyon voltak. Én is főleg külföldi újságoknak, NGO-knak dolgoztam. Magyarországon egészen a menekültválság kezdetéig nem volt releváns a közel-keleti téma, a háborúk nagyon távolinak tűntek.

– Akkor is született volna két novelláskötete, ha nincsenek ezek az élmények?
– Biztosan írtam volna. Az elbeszélés vágya mindig hajtott. Ebben a novelláskötetben egy Magyarországon játszódó novella van, az előzőben három. Mindig az foglalkoztat, ami körülvesz. Nagyon esetleges volt az írói pályám. Nem vagyok ma sem meggyőződve arról, hogy én író vagyok. Magyarországon amúgy is az van, ha akkor vagy író, ha egy másik író azt mondja, hogy az vagy, és haverkodsz, meg eljársz írószervezetekbe. Semmi köze hozzá. Franz Kafka például életében nem kapott semmilyen irodalmi elismerést.

– A Libri-díj biztosan sok reklámmal jár majd, nyilatkoznia kell, eljárni író-olvasó találkozókra. Ez zavarja?
– Pont azon gondolkodtam, hogy amikor az első könyvem nyugaton megjelent, ott ezerrel pörgött, Magyarországon viszont nem foglalkozott vele a kutya sem; és hogy lehet, hogy most tényleg zavaró lesz ez a nagy figyelem itthon. Az írás magányos műfaj. Azzal nem vagyok előrébb, hogy megbeszélem valakivel. Arról sincs szó, hogy az irodalom megélhetési kérdés lenne nekem, ezt a könyvemet egy dollárért adtam oda a Kalligram Kiadónak. Van egy polgári szakmám, már ha a háborús tudósítás annak nevezhető. A díjátadó miatt átrakattam a repülőjegyemet, de utána indulok Libanonba.

– Mire számít? A híradások szerint napról napra kritikusabb a helyzet, az országban tartózkodók fele menekült, a táborokban egyre elviselhetetlenebb az élet.
– Javulásra semmiképp nem számítok. Egészen elképesztő helyzetben vannak az olyan kis, szegény országok, mint Libanon, amelyek erőn felül fogadtak be menekülteket. Ez a dolog nem igazán mozdul semerre. Ha azt akarjuk, hogy ne jöjjenek a menekültek, ahhoz meg kellene állítani a háborút, és ehhez Európának egységesen kellene fellépni. Ez ugyanis olyan háború, amelyben szép szólamoktól eltekintve jelenleg Európa nem vesz részt. Nemzetállamokban gondolkodunk, miközben sokkal kisebb a különbség egy magyar és egy szlovák között, mint egy magyar és egy arab között. Azt sem tartom jó megoldásnak, ha a menekülteket kontroll nélkül ráeresztjük Európára.

– Lehetséges az együttélés? Most már lassan minden országban szó van az integrációs problémákról.
– A közel-keleti társadalmak szektariánus társadalmak, elkülönülnek, így tartják fenn a kultúrájukat. A más vallásba tartozóknak más a nevük, mások az ünnepeik, minden különbözik. Európában szükség van a szakképzett munkaerőre, de nagyon erős kézzel ki kell kényszeríteni az integrációt. Olyan helyzeteket kell teremteni, hogy muszáj legyen beilleszkedniük. Liberálisnak tartom magam, de ebben konzervatív álláspontot képviselek. El kell fogadniuk az európai normákat. De a megoldások megtalálása a szakemberek feladata. Egy interjúban most úgysem váltjuk meg a világot.

– Akkor ebben a kérdésben részben a magyar kormánnyal van egy platformon?
– Nem. A magyar kormány az emberek zsigeri félelmeire apellál, amit mélységesen elítélek. Olcsó, lealacsonyító, a menekültek emberségét megkérdőjelező kampánnyal uszít ezek ellen az emberek ellen. E mellé értelmiségi ember nem állhat oda. És nem oldja meg a problémát sem, viszont újabbakat csinál.

– Ha két író összerúgja a port Magyarországon, akkor abból egyből sajtóhír lesz. Múltkor egy önről készült paródiaoldal kapcsán volt állítólag szóváltás ön és Gerlóczy Márton között.
– Akkor sem akartam nyilatkozni az ügyről, és most sem szeretnék.