– A történet középpontjában elsősorban mi ketten állunk a lányommal, itt az apának csekély szerep jut csak – fogalmaz a szerző, aki azért időzítette anyák napjára a kötet megjelenését, mert mindkét alkalommal ebben az időszakban diagnosztizálták nála a betegséget, így annak, hogy a gyógyulásáról szóló mesekönyv éppen május elején jött ki, különös szimbolikája van az életében.
– A Sebaj haj! nagyon komoly segítséget jelenthet minden olyan családnak, amelyben hasonló probléma fordul elő, legyen szó bármilyen betegségről, válásról, vagy egyéb krízishelyzetről, aminek kommunikálásában tanácstalanok a szülők. Kata e mese megírása közben végigjárta az összes belső útvesztőjét, pontosan tudja, mit mikor és hogyan lehet elmondani a gyerekeknek, úgyhogy én jó szívvel ajánlhatom ezt a könyvet minden olyan kisgyerekes családnak, ahol felmerül hasonló gond – mondja dr. Mailáth Mónika gyerekpszichiáter, onkopszichiáter, aki szerint a gyerekek kérdései mindig jelzik, minek a befogadására állnak már készen.
– Általában az a jó, ha rövid, érthető válaszokat kapnak. Ez a mese nagyon egyszerű kérdéseket hoz elő, és egyszerű válaszokat ad. Jellemző például, hogy komoly krízishelyzetekben a gyerekek magukat okolják a bajért. A könyvben is felteszi a kérdést a kislány: miattam lettél beteg? Az egyszerű, pontos válasz nyomán azonban újra felszabadultan tud a saját korának megfelelő foglalatosságok után nézni. A gyerekek úgy érzik, hogy körülöttük forog az egész világ, a nap is miattuk kel fel, és fontos, hogy ne keressenek összefüggést anya betegsége és a saját rossz cselekedeteik között, mert ellenkező esetben egy életen át hordozhatják a bűntudatot – fogalmaz a szakember. Dr. Mailáth Mónika szerint a Sebaj haj! legfontosabb erénye, hogy jó kommunikációs modellt mutat.
– Bármi történik, tudnunk kell azt kis adagokban, jól közvetíteni a gyerekeknek, és mindig azt kell mondanunk, ami van. Ne szédítsük őket irreális dolgokkal, ugyanakkor hagyjunk reményt. Nap mint nap beszélgetek olyan fiatal felnőttekkel, akik tíz-tizenöt éve, még gyerekként veszítették el valamelyik szülőjüket rákban. Érdekes módon sokuknál nem a kudarc maradt meg ebből, hanem épp ellenkezőleg: a küzdelem, amit a szülőjüktől láttak, és amit ők is követni fognak, ha úgy hozza a sors. Akárhogy is végződjön egy történet, amikor a gyerekekből felnőttek lesznek, sokkal többet tudnak kezdeni egy olyan szülő emlékével, aki mindent megbeszélt velük és felvette a küzdelmet a betegségével szemben, mint egy olyannal, aki magába roskadt, és érzelmileg elérhetetlenné vált élete utolsó hónapjaiban.
