A főszerkesztő hangsúlyozta, bár a szerkesztőségi állásfoglalás rendkívül keserű lett, azóta kiderült, hogy igenis létezik szolidaritás az irodalmi életben. Szervezetek, így a Fiatal Írók Szövetsége és József Attila Kör, illetve számos szerzőjük is felajánlotta a segítségét. Keserűségük oka azonban a gesztusértékű támogatások ellenére is figyelemfelkeltő. „Több olyan lap is szerepelt az államilag támogatottak között, amelyekkel szoros kapcsolatban állunk, és úgy gondoltuk, hogy ha értesülnek egy ilyen lehetőségről, akkor nem tartják magukban a hírt. Persze egy folyóirat szerkesztése állandó kötéltáncot jelent, így senkit sem ítélhetünk el azért, mert elfogadott egy komoly állami támogatást. Nem ez a probléma, és még csak nem is az, hogy rólunk elfeledkeztek. Az alapvető baj az, hogy ez nem demokratikus módon elnyerhető összeg volt. Nem pályázati úton osztották szét a pénzt, ahol elvileg mindenki egyenlő feltételekkel indult volna, hanem egy ki tudja, milyen lista alapján. Így még az esélyt is elvették tőlünk.”
Az eset a hazai kulturális mecenatúra alapvető problémáira világít rá. Miközben a Nemzeti Kulturális Alap támogatási rendszere egyre kiszámíthatatlanabbá válik, és a folyóiratok már a működéshez is alig elegendő pénzekre sem mindig számíthatnak, addig a kormány bőkezűen oszt szét az NKA költségvetésénél jóval magasabb összeget jórészt baráti alapon. És a támogatás címéhez képest abszurd módon: vidéki műhelyek helyett budapesti lapoknak.
Az esettel kapcsolatban megkerestük a Lakiteleki Népfőiskolát is, múlt héten írt levelünkre egyelőre nem kaptunk választ.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!