Nem múló divat, hanem igazi állócsillag

Nagyszerű koncerttel tért vissza a Depeche Mode Budapestre.

Ennek fényében kicsit feszengve vártam a pillanatot, hogy újra találkozhassam életem legmeghatározóbb zenekarával. A csapat a két előzenekar után pontban háromnegyed kilenckor csapott a billentyűkbe. A kezdő dal a komor hangzású Going Backwards volt, amit a jóval játékosabb So much Love követett. A hangzás döbbenetes volt, brutális erővel szólaltak meg a hangszerek. Dave Gahan jobb időket megélt Iggy Popként rángatózott végig a színpadon, Martin Gore legtöbbször a gitárját bűvölte, Andy Fletcher a napszemüvege mögé bújva pásztázta a közönséget a szintetizátorai mögül, Peter Gordeno billentyűs rezzenéstelen arccal csinálta végig a közel kétórás bulit, Christian Eigner pedig vadul püfölte a dobokat, amikor tehette. Az ő szerepe nem volt annyira fajsúlyos, mint az előző turnékon. Ne feledjük: a Depeche Mode dalait gépekre írták, az akusztikus hangszerek itt inkább elvesznek a produkcióból, mintsem hozzátennének.

Az Ultra húzódala, a Barrel of a Gun olyat szólt, hogy a mellettem álló kolléga szíve majd kiesett a helyéről. Középtájt próbáltunk helyet keresni emiatt, ha már szétrobban a fülünk, robbanjon mindkettő alapon. A színpadot a megszokott hatalmas kivetítő díszítette, amin legtöbbször a zenekar vizualitásáért is felelős holland fotós, Anton Corbijn kisfilmjei peregtek. Az albumverzióban játszott In your Room felejthetetlen képkockái még mindig a szemem előtt peregnek.

A setlist eklektikusra sikeredett, az említetteken kívül rengeteg új dal került be a repertoárba: a Cover me, a Poison Heart és a Where’s the revolution is többek között. A Viloator koncertkedvencei közül sajnos csak a World in my Eyest, az Enjoy the Silence-t és a Personal Jesust játszották. A klasszikusok között ott volt a koncertkedvenc Stripped, a Walking in my Shoes és az Everything Counts is. Martin Gore az 1986-os Question of Lusttal és az 1997-es Ultra érzelmes dalával, a Home-mal tarkította a koncertet, amit a ráadásban az örök klasszikus Somebody követett tőle. Dave Gahan nemrég leküzdött betegsége ellenére remek formában volt. A magyar rajongók külön is köszöntötték a zenekart: a Never Let me Down Again karlengetős részénél előkerültek a fehér kesztyűk. Remek pillanata volt ez a bulinak.

Szerencsére újra van végre egy jó koncerthelyszín Budapesten. A stadion remek atmoszférával közvetítette a banda energiáit a közönség felé. Rég láttam ennyire összeszedett Depeche Mode-ot a színpadon, és bár az új nagylemez nem hozta el a várt forradalmat, a színpadon újra megmutatták, hogy ők a világ egyik legjobb koncertzenekara a mai napig.

A koncert után távolodva a stadiontól az egyik ráadást, David Bowie Heroes című dalát dúdolgattam magamban. Ilyen gesztusra nem is számítottam a Mode-tól. Köztudott, hogy Bowie a zenekar egyik nagy példaképe, és nekik köszönhetően egy kicsit újra kaphattunk, átélhettünk valamit a mester hagyatékából. Ilyen gesztusra is csak a legnagyobbak képesek.