Telt házas koncerttel tért vissza a Depeche Mode Budapestre. A Global Spirit turné hétfőn este érintette Magyarországot, a zenekar a tavasszal megjelent lemezét – a Spiritet – mutatta be mintegy 20 ezer hazai rajongójának a Groupama Arénában.
Az angol zenekar és a magyar közönség kapcsolata egészen misztikus, kívülálló szemmel szinte megfejthetetlen. Eredete a rendszerváltás előtti időkre – egészen 1985-ig – vezethető vissza, amikor is a csapat a rákospalotai Volán-pályán adott koncertet. A keleti blokk országai közül szinte elsőként láthatták a nyugatias kultúrára kiéhezett fiatalok a basildoni szintipop-formációt, akkor még Alan Wilderrel.
A csapat valósággal berobbant – a magyar rajongók szívébe és a köztudatba is –, és nem múló divatnak, hanem állócsillagnak bizonyult, akként tündököl ott azóta is. Hatásukra számtalan zenei formáció nőtt ki az iskolapadból és a próbatermekből itthon és világszerte, legyen elég a Bonanza Banzai-t vagy a Dr. Beatet említeni itt. Ne feledjük a már-már vallásos áhítattal megáldott „depeseseket” sem, akik képesek voltak napokat szobrozni a szállodák előtt, ahol a zenekar tagjai megszálltak, hogy csupán egyetlen pillantást vethessenek kedvenceikre. A rajongók kitartását nem mutatja be jobban semmi más, mint hogy az 1985-óta eltelt több mint két évtized után is kitartanak. Erre a koncertre úgy adtak el minden jegyet a Groupama Arenába néhány óra alatt, hogy a már említett nagylemezük még meg sem jelent. Mi ez, ha nem bizalom?
A szellem, avagy a spirit tehát ott lakozik mindenkiben, akit ez a zene valaha megfertőzött. Talán nem véletlen az albumcímválasztás sem, amiben egyébként a Depeche Mode mindig is remek volt. Emlékezzünk csak vissza a sejtelmes Violatorra, a rideg Black Celebrationre, az ironikus Music for the Massesre.
A programadó dal, a Where’s the revolution vizualitásában, mondanivalójában a ‘83-as Depeche Mode-ra emlékeztet, de ezt teszi egyébként az egész lemez is a mondanivalóját tekintve. Mára ismét olyan témák kavarták fel Martin Gore-t, mint a globális politika és a közélet. De a Construction Time Again óta eltelt idő alatt a zenekar rengeteget változott. Leginkább a hangzása lett más. A még 1995-ben a zenekart elhagyó Alan Wildert azóta sem pótolta senki, noha a csapatot sztárproducerek próbálják lélegeztetőgépen tartani. Ez legfeljebb annyit eredményez, hogy az aktuális lemezeken megjelenő egy-két sláger a figyelem középpontjában tudja tartani őket. A koncerteken a Viloator és a Songs of Faith klasszikusai viszik a prímet a mai napig.
