Sokadjára lépett fel az ausztrál díva, Natalie Imbruglia Magyarországon. Ő egy „alter csajból” érett profi előadóvá, dalait maga írja, imidzsében nem a menedzserek által felépített popdíva, hanem az útkereső, húszas éveit élő, törékeny nő köszön vissza. Karrierje elején a Torn – a mai napig az egyetlen világslágere – egy nagyon visszafogott már nem tinédzser, de még nem is érett nőt tárt elénk. Azóta kevésszer hallhattunk róla annak ellenére, hogy volt már ő a Szigeten headliner, de arra is volt példa, hogy egy kisebb volumenű pécsi fesztiválon tette tiszteletét nem túl népes közönség előtt. És bár a Torn kapcsán mondhatnánk rá azt, hogy tipikus egydalos előadó, szerintem ennél azért kicsivel árnyaltabb a kép. Talán ha végigjárja a szamárlétrát és nem egy megasláger miatt hull az ölébe a világsiker, tegnap este nem az Akvárium Klub színpadán játszott volna úgy hatszáz embernek. Mert a hangja és tehetsége megvan a sokkal nagyobb pályához is.
Natalie Imbruglia még idén is 2015-ös lemezét, a Male-t promózza világszerte, hétfő este pedig a hazai közönség is részese lehetett annak az akusztikus turnénak, ami az előzetesekből kiindulva jóval intimebb hangulatú lett a megelőzőeknél. A koncert pontban kilenckor kezdődött, a puritán színpadot csak néhány állólámpa és a hangszerek díszítették. Rögtön feltűnt, hogy nincs dobfelszerelés, ami előrevetítette a koncert csendesebb mivoltát.
Az énekest két gitáros és egy billentyűs kísérte, Imbruglia pedig könnyed profizmussal kezdett bele a 2001-ben megjelent lemezén található Wrong impressionbe, amit sorra követtek vegyesen az erre a turnéra teljesen áthangszerelt régebbi és újabb dalai, mint a 2007-es válogatáslemezén megjelent Stuck on the moon vagy a Male-lemez I will followja. A koncert gerincét a már említett 2015-ös album adta, ami egyébként csupa feldolgozást tartalmaz. „Persze” az örök kedvencem, a The Cure Friday I’m in love-ja pechemre nem került a repertoárba, de volt helyette például a Daft Punk által jegyzett Instant Crush.
A kötelező Torn és a 2005-ös Counting Down the Yearsen megjelent Shiver egészen új köntöst kapott, mindkét számnak jól állt az akusztikus hangzás, s bár nem könnyű dalok, Natalie igazán kitett magáért, egy hamis hangot nem hallottam tőle az egész koncert alatt. Sőt, néha arra gondoltam, hogy azonnal tegyenek egy nagyzenekart az énekes mögé, és írjon neki valaki egy újabb világslágert, mert ez a lány többet érdemel, mint egy kis belvárosi klub színpada.
Imbruglia egyébként a szünetekben beszélt egy-egy dal megszületésének a körülményeiről, nem titkolva szerelmi csalódásait vagy egyéb személyes emlékeit, élményeit. A főleg harmincasokból álló közönséggel az énekesnő nagyon hamar megtalálta a közös hangot, a kötelező „jó estét, Budapest” mellé belefért még egy-két köszönöm és szia is.
Sajnos a produkció nagyon rövidre sikeredett, a szűk kilencven percbe csupán egy rövid ráadás fért bele.
