Régóta ígérte, hogy megírja önéletrajzi könyvét, amelyben őszintén vall majd az életéről és a pályafutásáról. A könyv, az Átvilágítás csütörtökre csakugyan a boltok polcain lesz, de legalábbis az Ünnepi Könyvhéten, a kiadója standján. Csak a szerző nem lesz már ott a budapesti Vörösmarty téren. Pünkösdhétfőn, a könyvhét hetében, életének nyolcvanötödik évében meghalt Jókai Anna Kossuth-díjas és Kossuth-nagydíjas író. Ha marad még ideje, hogy dedikálja a könyvét, biztosan sokan sorban álltak volna az aláírásáért a könyvhéten. Népszerű író volt, előadásaira mindig sokan jártak, keresték a könyveit. Szerették az olvasói, reményt adott nekik. Ő spirituális realizmusnak nevezte el azt az irodalmi irányzatot, amelyben alkotott.
Későn kezdte el az írást, harmincvalahány éves volt, mire valamennyire beindult irodalmi pályája. Felnőtt nő, két gyerekkel, munka mellett, egy válás után, amelyet aztán egy második követett. Dolgozott kultúraszervezőként, könyvelőként, tanárként. Levelezőn végezte el a magyar szakot. Az életrajzát talán nem is érdemes itt elmesélni, hiszen a most megjelenő Átvilágításban éppen ezt teszi. És talán éppen azért szánta rá magát erre a könyvre, mert életművének egy jelentős szelete maga az életút is, ahogy íróvá küzdötte magát. Utólag nézve, az Átvilágítást olvasva ez nem volt kis küzdelem. Bár néhányan inspirálták, az élet inkább ellene dolgozott, mint mellette. Lehet mondani, hogy az élet ellenében lett író: valami rejtelmes küldetéstudat nem hagyta nyugodni. Nyilván az sem csoda, hogy a női önmegvalósítás többször is előbukkan regényeiben, novelláiban.
1966-ban jelent meg az első novellája, és pályája gyorsan ívelt felfelé. Jó kritikákat kapott, sokat szerepelt, a közönség gyorsan megismerte. A regényei a magyar társadalom valóságában játszódtak – de mindig elsősorban az egyén érdekelte: hogy képes-e változtatni, meghaladni önmagát. Ha nem, akkor széthullanak a családok és a kapcsolatok. Sok művében bizony szét is hullanak – első regénye, a 4447 reménytelen Tömő utcai családja éppúgy, mint a Tartozik és követel házaspárjának kapcsolata. Egyik legfontosabbnak tartott regényében, a Napokban egy félresikló értelmiségi életpályát rajzol meg a harmincas évektől a hetvenes évekig – ez a könyve alig menekült meg a bezúzástól, és sokáig nem is jelenhetett meg újra.
Később Jókai Anna a saját hőseivel is engedékenyebbé vált, már megjelent időnként a remény is a regényhősök sorsában, mint a Szegény Sudár Annában, az erdélyi nagymama történetében. Az öregedés regénye, a Ne féljetek! lett pályája második felének emblematikus műve. Egyre inkább azt a spirituális többletet kereste a szereplői sorsában, amiről a spirituális realizmust elnevezte. Közéleti szerepet csak a nyolcvanas évektől vállalt, amikor már érződött a változás szele. Az Átvilágításban azt írta: a nyolcvanas évekig egyfajta adottságként, megdönthetetlenként tekintett a rendszerre. A Magyar Írószövetségnek a nyolcvanas években elnökségi tagja, alelnöke, később elnöke is volt.
A kilencvenes években kettészakadt irodalmi életnek az utóbbi években már csak a jobboldalinak mondott szárnya méltatta Jókai Annát, a másik oldal alig-alig emlegette. Az elmúlt években sokszor a politika kapcsán került szóba a neve: köztudott, hogy a jobboldali kormány támogatója volt, és a jobboldali politikai elit is becsülte. 2015-ben a Forbes magazin a nyolcadik legbefolyásosabb nőnek választotta a kultúrában. Elsőként kapott Kossuth-nagydíjat, a vele járó jutalmat irodalmi díj alapítására ajánlotta fel. Ezen kívül is rengeteg elismerés birtokosa, egyebek között József Attila-díjat (1970), Nemzet Művésze címet is kapott (2014), és elnyerte a Prima Primissima Közönségdíjat is.
