„Kinézek egy házat
A hegyek között, mondjuk
Van mellette egy tó, ahol majd kibontjuk
A vitorlát, ha megveszem
Szép pénzért a házat
Csak hatot kell aludni
Addig félreteszek párat
Abból a sok forintból, amit éneklésért kapok ”
Efféle iróniával öntötte dalba 1994-ben a Kispál és a Borz Sika, kasza, léc című lemezén Lovasi András, hogy miért is éri meg „sikeres rockzenésznek” lenni. A szöveget valós élmény ihlette, ekkoriban vágott bele építkezésbe a Pécshez közeli Orfűn. Aki engedélyezési tervekkel, aljazatbetonozással vagy közművesítéssel szórakoztatja magát, nyilván nem azon gondolkodik, mi lesz majd negyedszázad múlva. De ha esetleg mégis ez foglalkoztatta volna, feltehetőleg akkor sem gondolja, hogy a falut ölelő dombok egyikén ötvenedik születésnapját ünnepli a részben általa is alapított fesztivál tizedik rendezvényén.
Már csak azért sem, mert a fesztiválvilág épp ekkoriban kezdődött Magyarországon, még gyerekcipőben is csak alig járt, később azonban nagyot futott, és ma már sokakban olyan fesztiválok iránt élne az igény, amilyenek ezek az akkoriban poros, ma már jobbára csillogó-villogó gigarendezvények voltak.
A fesztivál idején a tóparti faluba érkezve elsőre az a legszembetűnőbb, hogy nincsenek didaktikus, szájbarágós szabályok, rendre oktató securitysek, fontoskodó szervezők. Minden olyan szervezett rendezetlenségben zajlik, amely átlátható, nem okoz bosszúságot, inkább a négynapos rendezvény családias mivoltát domborítja ki. Valójában a legapróbb elemig, az utolsó hamutartóig jól kitaláltak mindent, de ezeket nem tolják bele úton-útfélen a résztvevők arcába, hagyják, hogy az események a maguk medrében folyjanak.
A tóparti stégeket hamar elfoglalták a fesztiválozók, és nem látjuk a helyieket, akik kiegyenesített kaszákkal kergetnék el őket. Gimnazisták, egyetemista korúak, és a negyvenes-ötvenes „Kispál-generáció” egyaránt jelen van, utóbbi gyakran kisgyerekkel. Nincsenek beszólogatások, és a hatalmas egyéniségek is hiányoznak, akik drága pénzen vett világító bóvlikkal, sok színben játszó parókákkal próbálnák ellopni a show-t a forró napot a dombok közt záró alkonyattól.
Sokan keresnek enyhülést a tónál, és valóban jólesik a csobbanás, ami lehozza a hosszú út izzadságát. A lenyugvó nap még pont megszárít. A séta a parton olyan, mint egy időutazás, a stégekre a napozó fiatalok mellé kirakott kis hangszórók döntő többségéből Kispál és a Borz szól, jellemzően a régebbi számok. Valami egészen bizsergető, kellemesen régi érzés fog el, ahogy szemünket a tájon és a benne szervezetten semmittevő embereken legeltetve egyszer csak megüti fülünket a Hatvanas évek vége, majd pár méterrel odébb az Autók a tenger felé.
Nincs ebben semmi különleges: akik a fesztivál nulladik napján jelen vannak, azért jöttek, hogy köszöntsék Lovasit ötvenedik születésnapján. Bár ez sem egészen igaz, a mi motivációnk talán az volt inkább, hogy megünnepeljük az eltelt ötvenet, annak is különösen a zenével töltött harminc esztendejét, álságos nosztalgia nélkül emlékezzünk, és felgerjesszük magunkban, amit még fel lehet. Ez nem is nehéz. A miliő, az elhangzó számok, a Lovasi-féle játék az iróniával, a pont most elromló erősítő újraaktiválják a mélyen megbúvó és a hétköznapi életben szunnyadó, de gyakran erőt adó érzéseket.
A koncert végeztével pedig indulhat a barátságos négy nap, ami lehetőséget teremt a pihenésre és az igényes szórakozásra. A fesztivál szervezői tudatosan mondtak nemet a szponzorok özönére, és az általuk cserébe elvárt akciókra. Feltűnő is, mennyire nem jönnek szembe velünk reklámok, „az idei nyár slágerei” és egyéb ostobaságok. A jegybevétel hivatott fedezni a kiadásokat, cserébe nem kell rossz kompromisszumokat kötniük. A fesztivál együtt él a faluval, nyitva és tele vannak a helyszínt adó kempingen kívüli presszók, éttermek is, működik a strand, a tó körül kisvonat jár. A résztvevők szervezett sör- és fröccstúrákra indulhatnak a faluban. Az árak semmivel sem durvábbak, mint nagyvárosaink frekventáltabb kocsmáiban, büféiben vagy éttermeiben, ráadásul a szervezők különösen odafigyeltek, hogy bor címén valóban a legjobb termelők legkiválóbb nedűi kerüljenek szervezetünkbe. A szemét elhelyezése a fesztivál helyszínein és a faluban is remekül megoldott.
Ilyen előzmények után talán nem is meglepő, hogy a Fishing on Orfű fesztiválra minden jegy elkelt már korábban. A rendezvény a kempingen belül már nem tud terjeszkedni, így idén a külső helyszíneket bővítették, ezzel akarva-akaratlanul is még inkább bevonták a települést a fesztivál életébe. Ezek a helyszínek „külsősök” számára is látogathatók és teljes, egész estés szórakozást tesznek lehetővé.
Az Orfű központjában elhelyezkedő Muskátli udvar és a Medvehagyma Ház lesz a külső programok két központja. A Muskátli étterem mögötti udvar a fesztivál ideje alatt FOO Színházkertté változik, napi két előadást kínál az érdeklődőknek, a Medvehagyma Ház izgalmas összevont helyszín: reggeltől kora estig ez a Gyermekbirodalom professzionális gyermekmegőrzéssel, gyerekprogramokkal, bábjátékkal, árnyjátékkal, interaktív irodalmi műsorral, filmvetítéssel.
Estére viszont Fonó Zeneudvarrá változik, ahol a hazai folk- és világzene legérdekesebbjeit hallgathatják végig az érdeklődők, majd éjjel folkkocsmaként, táncházként működik tovább.
A Fishing on Orfű legfontosabb védjegye a természetesség. Nincs itt semmi erőltetett, arányait tévesztő vagy eltúlzott. A fesztivál szépen simul bele a természetes közegbe, amely otthont kínál neki. A fesztiválozó közönségnek nagy szerencséje van a Fishing on Orfűvel és azzal, hogy Lovasi András pont itt bontott vitorlát a kilencvenes évek elején. Isten éltesse őket sokáig!
