Amikor az 1920-as évek végén felötlött Supka Gézában, a Literatura irodalmi folyóirat főszerkesztőjében, hogy rendezzenek könyves ünnepet és vásárt Magyarországon, a nemességen, a közösségiségen és az örömteliségen túl tartalmazott bőven üzleti megfontolásokat is az elgondolás. Válságban volt a szépirodalmi könyvkiadás, a könyvkereskedők azon tanakodtak, miként nyerjenek meg új vásárlói réteget, illetve hogy a bevezetett és jól fogyó szerzők mellett hogyan adjanak ki és zárkóztassanak fel minél kisebb veszteségekkel új neveket a piacon.
Hogy a siker biztos legyen, az 1795-ben alapított Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése nem is mert egyből élesen belevágni egy ilyen rendezvény megszervezésébe. Ezért 1928-ban tartottak egy főpróbát Magyar Hét elnevezéssel, és miután bejött, 1929-ben megtartották az első Magyar Könyv Hetét. A kiadók már akkor is minimum tízszázalékos árengedménnyel kínálták köteteiket a könyvhéten, s ez mind a mai napig nem változott.
Ha ma kellene elindítani egy ilyen rendezvényt, és mondjuk a tervezés okán megnéznék az éves statisztikai adatokat a magyar könyvforgalomról, akkor nem biztos, hogy elsődlegesen a szépirodalom felemelkedése volna egy ilyen hét célja. Lehet, hogy Supka Géza sem azt kívánná, hogy az írók „ingujjban, közvetlen, bohém formában” mutatkozzanak meg egyszer egy évben.
Ugyanis ahogyan lapunk arról már többször is beszámolt, a folyóiratok létbizonytalansága, az ellehetetlenülő könyvkiadók és a szűk költségvetésből gazdálkodó írószervezetek túlélési küzdelmei jellemzik a kulturális élet e területét. A piacon pedig a szakkönyvek, a tudományos művek, a lexikonok, a szótárak és a felsőoktatásban használatos kiadványok sínylik meg a legtöbbek által kárhoztatott, nem létező kultúrpolitikát és azt, hogy kevés szereplő alkotja a terjesztési piacot, amelyek viszont elég nagyok ahhoz, hogy hatást tudjanak gyakorolni az árakra.
Mindez természetesen befolyással van a könyvpiac többi ágazatára is. A helyzet valóban nem rózsás, mégsem reménytelen. Hiszen például a szépirodalom, amelyet a statisztika egyebek között fikciónak is nevez, és amely végül is elindította a legnagyobb magyar könyves ünnep, az Ünnepi Könyvhét immár nyolcvannyolc esztendős történetét, az elmúlt évek közül csupán 2015-ben nem könyvelhetett el növekedést.
Ez talán még Supkát is megnyugtatná valamelyest. Arról nem is beszélve, hogy végül is mintegy nyolcvan évvel az alapítás után indult el az a fesztivál, amely mostanra szinte minden más művészeti ág képviselőit a könyvek köré toborozza erre a néhány napra, vagyis megvalósítja az ötletgazda másik álmát is: azt, hogy a könyvhét összművészeti forgatag legyen, középpontjában természetesen a könyvvel.
E fesztivál a Margó Irodalmi Fesztivál, amely egy időben és párhuzamosan zajlik az Ünnepi Könyvhéttel, jól kiegészítve az írók délutáni ücsörgős, dedikálós jelenlétét az ennél jóval aktívabb szerepvállalással, fellépéssel, könyvbemutatóval – és a Petőfi Irodalmi Múzeummal mint központi helyszínnel.
Hogy a végére a meglepetés se maradjon el, az időjárás különleges meglepetéssel készül a csütörtöktől hétfőig tartó Ünnepi Könyvhétre: állítólag nem lesz eső. Meg nem tudom mondani, mikor fordult elő ilyesmi utoljára.
