Lassan kezdik újra felfedezni a politikai okokból kiszorított Dohnányit

A politikai rágalomhadjárat miatt méltatlanul háttérbe szorult zeneszerzőre egykori villája kertjében emlékeztek.

Fischer Annie, Anda Géza, Zempléni Kornél, Böszörményi-Nagy Béla, Földes Andor, Solti György – csupa világhírű magyar zenész, akikben nemcsak ez a közös, hanem Dohnányi Ernő személye is, aki a Zeneakadémia igazgatójaként és professzoraként Széher úti otthonában tartotta az órákat számukra. Budapest telis-tele van történelmi emlékkel, amelyek mellett gyakran elsétálunk, anélkül, hogy tudnánk róla. Ilyen hely az említett, a Széher úton található Dohnányi-kert is, ahol egykor a családjával élt a zeneszerző. Egy orvos barátja és kamarapartnere, Manninger Vilmos lakott a szomszédban, együtt vettek telket, ahová Dohnányi villát és igazi csodának számító műkertet építtetett. Zeneszalonja a kor értelmiségi elitjének fontos szellemi otthonává vált, kertje pedig szintén igazi kuriózum volt gyönyörű fákkal és egy kis kerti tóval, amelynek vízköpőjéhez Manninger Vilmos saját arcát adta ajándékba. Később ez volt a szovjet katonák kedvelt céllövöldéje, mára azonban már újra régi pompájában látható. A kertet a Dohnányi Kert Egyesület hozta rendbe, társadalmi munkában.

Persze, nemcsak ennek a zenével teli szép évtizednek, az 1929-től 1940-ig tartó időszaknak van különleges története, amikor gyakori vendége volt a háznak Bartók Béla vagy Kodály Zoltán, hanem a kevésbé szép és békés 1945-ös esztendőnek is. Ekkorra Dohnányi már elhagyta az országot, és a házában egyik orvos rokona, Szlabey Ernő saját erejéből szülőotthont nyitott, menekülteket és sebesülteket ápolt, sokaknak kínálva ezzel menekülést. Ezen a télen a gyönyörű kert is új funkciót kapott: óriási hűtőszekrénnyé változva az élelmiszerek tárolását segítette. 1950-ben államosították a házat, 1951-ig működött itt a szülőotthon, amikor is az épületet megosztották, az alsó részébe Fülep Lajos művészetfilozófus költözött. Ő újabb korszakot nyitott: az irodalmi élet jeles alakjai vendégeskedtek nála Weöres Sándortól Hernádi Gyuláig, Fodor Andrástól Vekerdi Lászlóig. Dohnányira emlékező táblát csak 1975-ben tettek a ház falára. A hétvégén azonban újra benépesült a zeneszerző tisztelőivel a kert és a villa: itt emlékezett a Zeneakadémia egykori főigazgató professzorára a Dohnányi Kert Egyesülettel közösen Vigh Andrea rektor.

Vannak zeneszerzők, akik korukban igen népszerűek, de később az idő nem igazolja őket annyira, mint a korízlés, vagy az aktuális jó kapcsolatok, és száz év múltán már csak a kutatók ismerik a nevüket. Esetleg negatív értelemben bukkannak fel később, mint például Antonio Salieri, amikor a Mozart-film kapcsán szerzett újkori hírhedt-hírnevet. Vagy ott a másik véglet, Johann Sebastian Bach, a zene örök fejedelme, akit 1829-ben fedezett fel újra Mendelssohn, és akit közel egy évszázados Csipkerózsika-álma után is az elsők között játszanak a mai napig, és még a halálát követő sok évtizedes feledésbe merülése sem tudta elhomályosítani az emlékét.

Bartók és Kodály országa vagyunk, ezt sokszor, sokan hangoztatják, de azt kevesen tudatosítják, hogy a sokat emlegetett páros valójában egy triumvirátus része volt, amelynek legidősebb tagja, Dohnányi Ernő tulajdonképpen politikai okokból szorult ki a köztudatból. Ahogy – tegyük mindjárt hozzá – kis híján Bartók is kiszorult, és a mai napig az ő emlékezetét is számos karaktergyilkosság hatása terheli. Dohnányi nem volt olyan szerencsés, mint Bartók, aki Amerikában és a nyugaton legalább rendszeresen játszott szerző lett, így emlékének az eltüntetése sokkal nehezebben ment idehaza. Dohnányit ugyanis a kor legkeményebb bűnével, háborús bűnösséggel vádolták, és hiába tisztázták teljes körűen minden vád alól, az, hogy Amerikába távozott, és onnan nem jött haza, továbbra is a politikai rágalomhadjárat célkeresztjében tartotta őt és egész életművét, amin az sem segített, hogy a nemzetközi zenei életben sem sikerült igazán érvényesülnie.

Dohnányi Bartókkal való kapcsolatának megítélését rengeteg félreértés és félinformáció terheli, annyi azonban biztos, hogy politikai jellegű vitáik ellenére nem voltak rossz viszonyban, sőt Bartók hosszú időn keresztül egyfajta példaképének is tekintette a nála négy évvel idősebb Dohnányit, aki zeneszerzőként inspirálta is őt számos műve megírásánál, idős korában pedig éppen Dohnányi interpretálta saját műveibe Bartók zenéjét. Kapcsolatuk egyébként a Pozsonyi Katolikus Főgimnáziumban töltött évekre nyúlik vissza, ahol Bartók vette át Dohnányitól a stafétát az orgonista feladatok terén.

Dohnányi Ernő zeneszerző, zongoraművész és karmester 140 éve, 1877. július 27-én született Pozsonyban, és 1960-ban hunyt el New Yorkban. Szinte felsorolni is nehéz, mennyi mindent köszönhet neki a magyar zenei élet, túl az ismertebb művein, mint például a számos népdalt feldolgozó Ruralia Hungaricán vagy A tenor című, újabban az Operaházban is látható operáján. Nemcsak a Zeneakadémia főigazgatója volt éveken át, de 1919-től egészen 1944-ig az ország legrégebbi zenekarának élén, a Budapesti Filharmóniai Társaság elnökkarnagyaként is tevékenykedett, és tizenhárom éven át, szintén ’44-es távozásáig a Magyar Rádió Zenei Osztályának igazgatói feladatait is ellátta. Műveit lassan kezdi el újra felfedezni magának a magyar zenei élet, egyik legelhivatottabb előadója Prunyi Ilona zongoraművész, aki számos hangversenyen népszerűsíti zenészbarátaival a Dohnányi-életművet.