Lassan kezdik újra felfedezni a politikai okokból kiszorított Dohnányit

A politikai rágalomhadjárat miatt méltatlanul háttérbe szorult zeneszerzőre egykori villája kertjében emlékeztek.

Vannak zeneszerzők, akik korukban igen népszerűek, de később az idő nem igazolja őket annyira, mint a korízlés, vagy az aktuális jó kapcsolatok, és száz év múltán már csak a kutatók ismerik a nevüket. Esetleg negatív értelemben bukkannak fel később, mint például Antonio Salieri, amikor a Mozart-film kapcsán szerzett újkori hírhedt-hírnevet. Vagy ott a másik véglet, Johann Sebastian Bach, a zene örök fejedelme, akit 1829-ben fedezett fel újra Mendelssohn, és akit közel egy évszázados Csipkerózsika-álma után is az elsők között játszanak a mai napig, és még a halálát követő sok évtizedes feledésbe merülése sem tudta elhomályosítani az emlékét.

Bartók és Kodály országa vagyunk, ezt sokszor, sokan hangoztatják, de azt kevesen tudatosítják, hogy a sokat emlegetett páros valójában egy triumvirátus része volt, amelynek legidősebb tagja, Dohnányi Ernő tulajdonképpen politikai okokból szorult ki a köztudatból. Ahogy – tegyük mindjárt hozzá – kis híján Bartók is kiszorult, és a mai napig az ő emlékezetét is számos karaktergyilkosság hatása terheli. Dohnányi nem volt olyan szerencsés, mint Bartók, aki Amerikában és a nyugaton legalább rendszeresen játszott szerző lett, így emlékének az eltüntetése sokkal nehezebben ment idehaza. Dohnányit ugyanis a kor legkeményebb bűnével, háborús bűnösséggel vádolták, és hiába tisztázták teljes körűen minden vád alól, az, hogy Amerikába távozott, és onnan nem jött haza, továbbra is a politikai rágalomhadjárat célkeresztjében tartotta őt és egész életművét, amin az sem segített, hogy a nemzetközi zenei életben sem sikerült igazán érvényesülnie.

Dohnányi Bartókkal való kapcsolatának megítélését rengeteg félreértés és félinformáció terheli, annyi azonban biztos, hogy politikai jellegű vitáik ellenére nem voltak rossz viszonyban, sőt Bartók hosszú időn keresztül egyfajta példaképének is tekintette a nála négy évvel idősebb Dohnányit, aki zeneszerzőként inspirálta is őt számos műve megírásánál, idős korában pedig éppen Dohnányi interpretálta saját műveibe Bartók zenéjét. Kapcsolatuk egyébként a Pozsonyi Katolikus Főgimnáziumban töltött évekre nyúlik vissza, ahol Bartók vette át Dohnányitól a stafétát az orgonista feladatok terén.

Dohnányi Ernő zeneszerző, zongoraművész és karmester 140 éve, 1877. július 27-én született Pozsonyban, és 1960-ban hunyt el New Yorkban. Szinte felsorolni is nehéz, mennyi mindent köszönhet neki a magyar zenei élet, túl az ismertebb művein, mint például a számos népdalt feldolgozó Ruralia Hungaricán vagy A tenor című, újabban az Operaházban is látható operáján. Nemcsak a Zeneakadémia főigazgatója volt éveken át, de 1919-től egészen 1944-ig az ország legrégebbi zenekarának élén, a Budapesti Filharmóniai Társaság elnökkarnagyaként is tevékenykedett, és tizenhárom éven át, szintén ’44-es távozásáig a Magyar Rádió Zenei Osztályának igazgatói feladatait is ellátta. Műveit lassan kezdi el újra felfedezni magának a magyar zenei élet, egyik legelhivatottabb előadója Prunyi Ilona zongoraművész, aki számos hangversenyen népszerűsíti zenészbarátaival a Dohnányi-életművet.