„Már csak Istennel tudok szót váltani”

Yaghanok, kamasszok és a korniak: akiket kihalt nyelvek híres utolsó anyanyelvi beszélőiként ismerünk.

Cristina Calderón, vagy ahogy közeli barátai, családtagjai szólítják, „Cristina nagyi” május 24-én már a 89. születésnapját ünnepelhette. Bár nővére, Úrsula 2003-ban elhunyt, unokája, akit szintén Cristinának hívnak, gyakran látogatja, s mindig türelmes hallgatóságnak bizonyul. Olyannyira, hogy Szeretnék elmesélni neked egy történetet (Hai kur mamashu chis / I want to tell you a story) címmel még emlékiratait is megírta 2005-ben. Amit nem csak a szűk család tekinthet kincsnek. Calderón ugyanis az utolsó képviselője egy őshonos chilei nyelvnek, a yaghannak. 2009 óta az UNESCO is az „élő emberi kincsek” (living human treasures) közt tartja őt számon.

Jelentőségével persze Calderón is tisztában van. – Az utolsó vagyok a yaghan nyelv beszélői közül. Mások még értik, de nem beszélik, vagy közel sem tudnak róla annyit, mint én – fejtette ki nemrég újságírók gyűrűjében villa ukikabeli otthonánál. Vele együtt a yaghanok megmaradt leszármazottai is Puerto Williamstől egy kilométerre élnek. Úgy százan maradhattak már csak. A yaghanokat a föld legdélibb népeként tartották számon. Tűzföld déli szigeteitől egészen a Horn-fokig megtalálhatók voltak az elmúlt tízezer évben. A XIX. század végére viszont a nyugatiak által behurcolt járványok következtében népességarányuk jelentősen megcsappant. De gyilkolták őket az érkező birkatenyésztők is, akiknek nem tetszett, hogy a helyiek nem igazán tartják tiszteletben a magántulajdon fogalmát. A hagyományosan nomád, vadászó-gyűjtögető néptől ez nem meglepő, az aranylázban égő bevándorlók viszont nem egy egyedi kultúra képviselőit, inkább fosztogató bennszülötteket láttak bennük.

Igaz, sokkal többen régebben sem voltak. Mielőtt az európaiak megérkeztek volna a kontinensre, úgy háromezren élhettek itt az AFP cikke szerint. A Horn-fokon túl is számtalan szigetvilág, csatorna szabdalja Chile legdélebbi részét, a yaghanok pedig már hatezer éve kiismerték magukat ezen a nehezen hajózható vidéken.

Sőt, a nem épp emberbarát tűzföldi klímához is kiválóan tudtak alkalmazkodni. Folyamatosan kis tüzekkel, kőből emelt erődítményekkel védték magukat az ötfokos éves átlaghőmérséklettől. Maga Tűzföld is onnan kapta a nevét, hogy az érkező európaiak rendre a fellobbanó lángokkal találták szemben magukat.

Hiába viszont a helyismeret, a hosszú jelenlét és a remek alkalmazkodóképesség, az érkező spanyolokkal már nem bírtak el. A megmaradtak közül egyedül Cristina Calderón az, akinek még a szülei is egyaránt yaghanok voltak. Ugyan népe nyelvét igyekezett átadni unokájának, unokahúgának, de hozzá hasonló mértékben, anyanyelvi szinten mások már nem beszélik ezt. – Pótolhatatlan lesz a veszteség, ha már ő is távozik közülünk – mondta nemrég az AFP-nek a Puerto Williams-i antropológus, Maurice van de Maele.

A yaghan mellett több nyelvet is ismerünk, amelynek utolsó beszélőjét a közelmúltban vesztettük el. Huszonnyolc éve, 1989. szeptember 28-án hunyt el az addig tréfásan „az utolsó kamassz öregasszonyként” emlegetett Klavgyija Plotnyikova. A szamojéd nyelvet a Szaján-hegységben beszélték, és már Plotnyikova sem lehetett aktív nyelvhasználó, inkább csak feleleveníteni tudta. Amikor egyszer megkérdezték, tud-e még valakikkel kamasszul szót váltani, úgy válaszolt: csak Istennel és a rénszarvasokkal. Az orosz apától és kamassz anyától származó asszony hosszú életet élt, 1895-ben született Közép-Szibériában. Az ötvenes évektől kezdve környezetével már csak oroszul tudott beszélgetni, ez pedig befolyásolta azt is, mennyire tudta felidézni a kamassz kiejtést, szavakat, mondatszerkezeteket. De hallhatjuk őt, ha akarjuk: Lennart Meri 1970-es filmje, A vízimadarak népe (Veelinnurahvas) elején málnát gyűjt, majd kamasszul mond néhány mondatot.

Sokáig kutatták a kelta nyelvek brit ágához tartozó korni utolsó anyanyelvi beszélőjét is, sőt. Ez esetben még újraélesztéssel is próbálkoztak. Az 1676-ban elhunyt Chesten Marchantot találták végül, aki utolsóként beszélhette kizárólag a cornwalli nyelvet. Mások az 1777-ig élt Dolly Pentreathet tartják az utolsónak, mert bár ő jól beszélte az angolt is, mégiscsak anyanyelvi ismerője volt ennek a nyelvnek. A XX. században végül nagy erőfeszítéseket tettek az újraélesztésére: szótárakat adtak ki, általános iskolákban oktatták, 2008-ra pedig már közel kétezren beszéltek folyékonyan korniul. Olyan egynyelvű periodikák is léteznek már, mint az An Gannas vagy az An Gowsva. A 2011-es cenzuson már hatszáz anyanyelvi szintű beszélőt sikerült találni.