Meghalt Michael Nyqvist

Tüdőrák okozta a Millennium-trilógia színészének halálát. 56 éves volt.

MTI
2017. 06. 28. 4:36
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Alissa Goodman a francia hírügynökség kérésére közleményben erősítette meg, hogy „az egyik legelismertebb és legsikeresebb svéd színész családja körében halt meg, a tüdőrákkal vívott egyévi küzdelem után”.

Michael Nyqvist az 1980-as évek elejétől kezdett játszani svéd filmekben, s világhírre a Stieg Larsson regényének adaptációjából készült Millennium-trilógiával (A tetovált lány, A lány, aki a tűzzel játszik, A kártyavár összedől) tett szert, amelyben a történet főhősét, Mikael Blomkvist újságírót alakította. A sorozat 2009-ben elkészült három része több mint 215 millió dolláros bevételt hozott a produkciónak.

Szerepelt később számos más alkotás mellett a Mission: Impossible negyedik, Fantom protokoll című részében, ahol Tom Cruise ellenfelét alakította (2011), valamint a John Wick című filmben (2014).

2010-ben jelentette meg visszaemlékezéseit, amelyben az örökbe fogadását követő gyerekkoráról mesél, a színészi pályán tett első lépéseiről, és arról, ahogyan 30 éves korában felkutatta biológiai szüleit.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.