Mit jelent Kelet-Európa az európai kulturális emlékezetben ma? Jobbára csak akkor vagyunk érdekesek, ha a politikai stabilitás megbillen a régióban. Sokan olcsó munkaerőként gondolnak ránk, és a külföldi egyetemeken egyre szorulnak vissza a Közép-Európával foglalkozó kurzusok. A hidegháború politikatörténete egy szűk diákréteget szólít meg, kevés a világnyelveken könnyen hozzáférhető, izgalmas történet, mely érzékeltetné, miért volt érdekes a rendszerváltozás időszaka és az ahhoz vezető hosszú évtizedek. Így látják legalábbis az Európai Bizottság Horizont 2020-as programja keretében finanszírozott COURAGE projekt kutatói, akik jelenleg a kommunizmus alatti ellenzékiség kultúráját vizsgálják. Azaz nem is közvetlenül magát a kulturális ellenállást, inkább az azt megőrző gyűjtemények történetét. Eseménytörténet helyett azt nézik, hogyan történt az ellenzéki tevékenységek dokumentálása, a kulturális alkotások gyűjteménnyé szervezése, mi, miért és hogyan maradhatott fenn ebből a történelemmé váló korszakból.
Tavaly februárban indult a hároméves kifutású COURAGE, amely az Európai Unió Kutatási és Innovációs Keretprogramjának támogatásából valósul meg. Munka akad bőven, még úgy is, hogy tíz országból tizenkét intézet között oszlik meg a hazánkból koordinált kutatás. A partnerek között nagy múltú európai egyetemek és tudományos akadémiák intézeteit találjuk: többek közt képviselteti magát a Regensburgi Egyetem, a Litván Történettudományi Intézet, az Oxfordi Egyetem és a pozsonyi Comenius Egyetem is. A 15 országban mintegy 60 kutatót foglalkoztató projekt a bölcsész- és társadalomtudományok területén talán a legnagyobb regionális vállalkozás jelenleg. – A kulturális örökség feltárása uniós prioritás, de kifejezetten Kelet-Európára szabva ez volt az első ilyen jellegű pályázat – fejti ki lapunknak Horváth Sándor, aki az egész projekt megvalósításáért felel az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpontban, ahonnan a nemzetközi kutatást koordinálják. A támogatást elmondásuk szerint igencsak kiélezett versenyben sikerült elnyerni.
A kulturális ellenállás gyűjteményeinek történetei egy napról napra bővülő nemzetközi adatbázison át válnak online hozzáférhetővé 15 nyelven. A COURAGE kutatói azt remélik, ezáltal új megvilágításba állíthatják a korszakot és 1989-et. – Olyan szereplők, például levéltárosok, kurátorok is fókuszba kerülnek, akik eddig jóformán láthatatlanok maradtak, mert nem voltak a nonkonform kultúra „sztárjai” – halljuk az adatbázisért felelős kutatót, Scheibner Tamást. – Így differenciáltabb képet kaphatunk az ellenzéki stratégiákról és társadalmi közegekről. Az MTA Társadalomkutató Központot képviselő Kerényi Szabina ehhez kapcsolódva kiemelte: kicsi, személyes, privát gyűjteményeket is kutattak, melyeket korábban alig ismert valaki. – Nem csupán a demokratikus ellenzék történetét kívánjuk újra elmesélni – teszi hozzá. Az MTA BTK vendégkutatójaként van jelen Friederike Kind-Kovács a Regensburgi Egyetemről, aki a kelet-európai szamizdat szakértőjeként úgy látja: az adatbázis segítségével a határokon átívelő személyi kapcsolatok is követhetőbbek lesznek. Mint mondta, a magyar szamizdatkészítők a lengyelektől lesték el például a reprodukciós eljárásokat.
A szokványostól eltérő elbeszélésmódra is törekednek a COURAGE kutatói. – A szocializmus történetét nem érthetjük meg, ha a hatalom és az ellenállók merev szembenállásaként fogjuk fel – mondja a módszertanért felelős Apor Péter. – Szerintünk nem olyan merevek a határvonalak, ellenállás és együttműködés szerepei egy pályafutás során is váltakozhatott akár – teszi hozzá. Nem áldozatokban és tettesekben gondolkozunk, „ahogy a kelet-európai emlékezetintézetek zöme politikai okokból teszi”, hanem egy-egy gyűjtemény történetén keresztül a döntési helyzeteket igyekszünk érthetőbbé tenni – egészíti ki Horváth. De a „szürke zóna” kiemelésével nem mossák el túlzottan a határokat? Nem relativizálják az egyértelműbb pozíciókat? – kérdezzük. Hiszen mégiscsak más felelőssége van a hatalomban levőnek, mint annak, aki alkalmazkodni próbál, hogy fennmaradjon. – Természetesen más-más helyzetben voltak a hierarchiának megfelelően történeteink szereplői, ezt nem kérdőjelezzük meg, de maga a politizálás, a kultúra fogalmainak jelentése változott – válaszolja Horváth. Vegyük csak a demokráciában szabadon művelhető kulturális tevékenységeket, amelyek egy autoriter hatalom figyelmét valamiért mégis felkeltik. Így válhat politizálássá bármi: a hosszú haj, a szakadt ruha vagy a pasaréti református közösség.
– Kutatásunk tárgyai nem feltétlenül ellenálló tevékenységet próbáltak folytatni, hanem a saját hagyományaikat művelni. Viszont egy olyan kultúrpolitikai közegben, ahol épp a kulturális sokszínűség jelentette a problémát, ezeket a tevékenységeket a hatalommal szembeni ellenállásként értékelték – jegyzi meg Apor. Az átmenetre pedig példaként az életmódvizsgálatokat végző kutatókat hozza. – A magyar társadalom szerkezetének megismerésére irányuló kutatásokat a kormányzat is támogatta. Azonban éppen ezen vizsgálatok révén derült fény a társadalom olyan problémáira, mint a nagyarányú szegénység és kirekesztettség. Ezek nem illeszkedtek a hatalom által hirdetett társadalomképbe, a szociológusok pusztán e társadalmi jelenségek feltárásával kritikát gyakoroltak a hivatalos társadalomképpel szemben – teszi hozzá.
Az autónóm, civil és ellenkultúra fennmaradása és intézményesülése lényegesen nehezebb lett volna a régión kívülről érkező anyagi támogatás nélkül. A civil kezdeményezéseket a kormányzat érdektelensége és gyakran rosszindulatú beavatkozása kísérte. Apor elmondása szerint a Ford Alapítvány ösztöndíjprogramjai vagy a mostanában a nagypolitika által sokat kárhoztatott Soros Alapítvány kultúrát támogató tevékenysége nélkül lényegesen nehezebb lett volna a kommunista kormányzatokat felváltani magasan képzett, korszerű európai kultúrát bíró politikai és intellektuális elittel.
A rendszerváltást gyakran csak a nagypolitikai mezőben zajló folyamatként ábrázolták, elfelejtve, hogy „nem csak Moszkvában, Washingtonban vagy az Országházban dőlt el, hogy az egyes országokban milyen új politikai rendszerek alakulnak ki” – mutat rá Horváth. – Megpróbáljuk visszaadni a korlátozottan, de mégis csak létező civil társadalom történetét – magyarázza.
Az interjú előtt épp a filmfesztivált készítették elő a COURAGE kutatói: több európai nagyvárosban szólítják meg a fiatalokat az ellenzéki kultúráról szóló vetítésekkel. Konferenciasorozat is zajlik: a nonkonform művészet és a vallási közösségek szerepe után legutóbb az interjútárakról hallhatott a közönség, hamarosan az állambiztonsági levéltárral lesz közös rendezvény. A közép- és felsőfokú oktatásban a tanárok és diákok munkáját a jövőre elkészülő online tananyag segíti majd tizenöt nyelven, a nemzeti kormányzatok és az Európai Bizottság számára pedig a gyűjtemények megőrzésével kapcsolatos szakpolitikai ajánlások készülnek. – A digitális megőrzésre irányul majd a legfontosabb javaslatunk, ebben jelentős a lemaradás. Magyarországon ez még ma sem szerepel a közgyűjtemények kötelező állami feladataként, amelyhez tartós forrást is rendelni kellene – teszi még hozzá Horváth Sándor.
