„Az Istenhez tartozás bennem küzdelem”

Horváth Gergely, a népszerű rádiós műsorvezető a rock and rollról és saját megtéréséről írt könyvet

– A Kultúrfitnesz című rádióműsora megszűnése után eltűnt a nagyközönség szeme és füle elől. Mivel telnek azóta a napjai?

– Zsilipelek. Az elmúlt év alapvetően a könyvem megírásával telt, ami egy régóta húzódó adósságom magammal szemben. Nem tűntem tehát el, csak hangsúlyosabbak lettek az olyan események, amelyek személyes jelenlétet kívánnak. Ilyen volt például a Fishing On Orfű fesztiválon futó két beszélgetéssorozat, amelyek közül az egyik a dalszövegekre koncentrált, a másik pedig a könyv tematikájának nyomvonalán haladva az életvitel és a szellemi hozzáállás viszonyát boncolgatta. Hálás vagyok Lovasi Andrásnak és Egyedi Péternek azért, hogy a Jézus és a rock and roll beszélgetéseknek már tavaly helyet adtak a fesztiválon. Ott pörgött fel minden. De fontosak a B32 Galéria és Kultúrtérrel, illetve a Fülesbagoly bloggal vitt Lemezjátszó estek is, amelyeken klasszikus rocktörténeti albumokat hallgatunk meg közösen. Közben létrehoztunk egy, a hazai minőségi keresztény könnyűzene erősítését ösztönző díjat, a Szikrát, emellett zsűrizek a Veszprémi Utcazene Fesztiválon. Ráadásul az elmúlt év a Cseh Tamás-program Kollégiumában is igen sűrű volt, szerintem jelentős előrelépésekkel. Nemigen volt tehát időm hátradőlni.

– Hogyan élte meg, hogy a Kultúrfitnesszel létrehoztak egy nem mindennapi minőséget, aztán egyszer csak megköszönték a munkájukat?

– Örülök, ha így látja, és köszönöm is, mert az utolsó időszakban az egész csapat nagyon kitett magáért, hogy adott körülmények között a Petőfi rádió versenyképes maradjon. Biztos vagyok benne, ma már a döntéshozók is árnyaltabban látják a helyzetet, az viszont tény, a váltás módja a csapattal szemben méltánytalan és megalázó volt. A változás ténye önmagában már kevésbé, hiszen a rádió történetében a tíz évvel ezelőtti formátumváltás sokkal radikálisabbnak számított, mint a tavalyi áthangolás.

– Nemrég jelent meg a Jézus és a rock and roll című könyve. Úgy gondolom, hogy egy megtérés örömhírét közkinccsé kell tenni. Van kedve beszélni róla?

– Egyetértek! Ugyanakkor emlékszem arra is, korábban hogyan utasítottam el ezt az örömhírt, ha lelkesen meg akartak téríteni. Nem akartam én is túlzásba esni, de hogyan zárhatja ki valaki egy tanúságtételből a saját szíve hevültségét? Annyit tudtam tenni, őszintén elővezettem azokat a stációkat, amelyek a megtéréshez vezettek, így a nehézségek és előrelépések is érthetőbbek, vagy legalább szervesebben épülnek fel az olvasóban. Leírtam azt is, mi történt velem akkor, amikor megtértem, mert engem is erősítettek a nem túl harsány személyes történetek. Bár nyilván most az enyém is kirakatba került, szó szerint, de az írás is csak akkor indult meg, amikor elfogadtam, hogy teljesen személyesnek kell lennem. Ami kemény belső meccs volt.

– Hogy áll most a rock and rollal? Tapasztal magában zavart vagy hasadást?

– A korábbiból születik az új. Az Istenhez tartozás bennem küzdelem, napi szintű csata, és élethosszig így lesz, tudom. Olykor óráról órára többet kell feladnom abból, ami a világnak ahhoz a részéhez köt, ami tőle elválaszt vagy hátráltat. És ebbe beleesnek vágyak is meg dalok is. Nem mindig megy elsőre.

– Egy bíboros azt mondta, a rock and roll a sátán műve. Lehet, hogy tévedek, de szerintem a hit és a rock and roll simán összeegyeztethető egymással. Péter a Szikla, vagyis angolul a Rock. Mit gondol erről?

– Babiczky Tibor költő barátom szokta mondani a Tankcsapdával való első találkozásáról, neki Lukácsék zenéje erőt adott és kiállást. Ezt tudja a rock és a metál. Nyilván köze van a belső szilárdsághoz, de azért ez összetett jelenség. Szerepel a könyvben Tibor Sympathy For The Devil fordítása is, amiről többen gondoljuk, a Stones dalának eddigi legjobb magyarítása. És épp ez a dalszöveg kristályosít ki egy alapvető problémát: az ördöghöz való viszony kétélűségét. Nem hiszem, hogy egyszerre el lehet fogadni a sátán kritikáját a világról, és hinni Jézus Krisztusban. Logikai ellentmondás és lelki összeférhetetlenség. Igaz viszont, hogy a harsány rock and roll ördögös gesztusai látványosabbak, mint más műfajok esetében, és iszonyatos erővel hatnak. Rám legalábbis nagyon hatott, a könyvben ki is fejtettem, hogyan. Ha a bíboros úr a Vatikánból kinéz a rock and rollra – amelynek történetében a Beatles lehet, hogy népszerűbb volt Jézusnál –, a legerősebb aktusokat látja, és ezek többsége valóban ellentétes Isten igéjével, és nemritkán szándékosan az. Ez tény. Másfelől, noha nem vagyok a metál nagy barátja, de az is igaz, hogy bár az ide sorolt zenék nagy részétől azonnal feszült leszek, van olyan fémzene is, ami tényleg acéloz. Vagyis nem maga a rock and roll sátáni, minden művészeti aktus az azt létre hívó szellemi-lelki töltéstől lesz ugyanis valamilyen. Azzal viszont egyetértek, a rock and rollban erősebb a negatív eltérülés esélye.

– Ha már itt tartunk. Én így imádkozom minden reggel: Köszönöm, Uram, ezt az újabb csodálatos napot és azt is, hogy erőt adsz hozzá. Ezután viszont jönnek a kérések. Önnek vannak rituáléi és elbizonytalanodásai?

– Inkább bukásaim. Meg halogatásaim. Meg hajlamom a hálaadás rutinjára, ami szégyen. Isten mindig meghálálja, ha teljes az odaszánás. Időnként azért én is elmondom, hogy egy Ford Galaxyra gondolok

– Amerre nézünk káosz, pusztulás, gyűlölködés, kicsinyesség, korlátoltság. A pénz és a hatalom különféle deformációi felzabálnak mindent. Akár arra is gondolhatnánk, hogy Isten tényleg meghalt, vagy legalábbis tartósan félrenéz.

– Nálunk volt Szentírás a családban, hívő nagyszülők és jó példa. Mégis torz istenkép élt bennem. Nem értettem, mint jelent, hogy Isten öröktől fogva létező, teljesen szuverén, hogy nem változik, és így mindig igazságos, jó és szeret, s mindezt egyszerre teszi. A szeretetről mindig az jutott eszembe, ahogy nagypapám felül a vonatra a mama süteményével, utazik vele hat órát, hogy még melegében felérjen, de másnap visszamegy, mert a nagyi egyedül van. De hogy szeretni csak Istennel tudhatunk, aki úgy viseli gondunkat, hogy eltűri az ellene való folyamatos lázadásunkat, miközben szabad akartunkat nem sértve más belátásra vezet és újjászül fentről, kegyelemből, meg hogy csak vele és általa vagyunk képesek a világ valóságos erőtereit meglátni, ezt nem tudtam. Ahogy azt sem, a szentség az egyedül Istent jellemző létezés emberi nyelv által visszaadhatatlan állapota, amely sehogy nem fér össze a bűnnel. De ez a szentség az, amely reményt ad, és világrendet. Ő a maradéktalanul jó, és ez nehezen emészthető. Látjuk, milyen a világ. Ehhez képest van egy gyerekkori emlékem, ami megragadt bennem. Rátenyereltem egy játszótársam matchboxára csak azért, lássam, el tudom-e lopni. El tudtam. Aztán azon gondolkodtam, hogy nálam van, vissza akarom-e adni. Nem akartam. Ennyit az ártatlanság koráról. Az emberi szív minden gondolata szüntelenül gonosz, és kegyelem, ha szembesülünk azzal, ez a saját szívünkre is áll. De amikor ezzel szembesülünk, az is egyértelmű lesz, mindaz, amit elkövettünk, nem maradt büntetlen abban az értelemben, hogy komoly következménye van a jövőnkre, amiből először csak az egzisztenciális rettenetet érezzük. Menthetetlenül megroppanunk, ha a saját gonoszságunkra való ráeszmélés pillanatában nem fogadjuk el megváltottságunk tényét és vele azt, akinek ezt a mentést, és vele az örök életre szóló mandátumunkat köszönhetjük, Jézust.