Mindig is a Fidesz vezethetett – vélekedett a Trumpnak dolgozó amerikai közvélemény-kutató

Az amerikai közvélemény-kutató szerint Magyarországon is megjelentek a „PR-kutatások”, melyek célja a választók befolyásolása.

Forrás: Index2025. 09. 18. 15:48
Fotó: MTI/Miniszterelnöki Kommunikációs Főosztály/Benko Vivien Cher
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Ahogy a Trumppal való munkájának kezdetére visszaemlékezett, a későbbi republikánus elnök még 2011-ben kereste meg egy kollégáján keresztül, amikor Trump azt mérlegelte, hogy elinduljon-e a regnáló Barack Obama demokrata elnökkel szemben a 2012-es elnökválasztáson. Annak ellenére, hogy több héten keresztül dolgoztak Trump lehetséges kampányán, végül az akkor még ingatlanmágnásként és műsorvezetőként ismert Trump úgy döntött, még nem indul el, mivel attól tartottak, ebben az esetben valószínűleg levennék a műsorról a The Apprentice című főműsoridős realitysorozatát.

Mindezt arra alapozták, hogy a múltban így járt Steve Forbes, amikor 1996-ban és 2000-ben is megpróbálta megszerezni a republikánus elnökjelöltséget, vagy Arnold Schwarzenegger filmjeinek ismétlését is levették a műsorról, amikor az osztrák származású színész 2003-ban elindult, majd megnyerte Kalifornia kormányzói székét.

 

A kérdés, a kérdezett is számít

McLaughlin az amerikai Fordham Egyetemen szerzett mesterdiplomát pénzügyi és kvantitatív módszerek szakirányon, amiről kiemelte, nagyon erős statisztikai tudást igényel. Tanulmányainak és Finkelsteinnek köszönhetően válhatott közvélemény-kutatóvá.

Az amerikai közvélemény-kutató úgy látja, az utóbbi időben megnőtt a közvélemény-kutatások száma, és szerinte nagyon sok az általa csak „PR-kutatásnak” nevezett, a választók befolyásolása céljából készített kutatás.

Példaként a 2024-es amerikai elnökválasztás napja előtt pár nappal közölt Des Moines Register kutatását nevezte meg, ami Iowában Kamala Harris demokrata elnökjelölt 3 százalékpontos előnyét mutatta, azonban végül Trump 13 ponttal győzött az államban. Szerinte a Des Moines Register és a többi „PR-kutatás” is online mintavétellel zajlik, a rossz adatfelvétel, valamint az adatok rossz súlyozása miatt pedig téves következtetésre juthatnak, vagy pedig céljuk eleve a közvélemény befolyásolása lehet.

Annak ellenére, hogy változott a világ és a technológia, cége továbbra is telefonos mintavétellel dolgozik, és kizárólag a választáson biztosan vagy valószínűleg részt vevők adatait veszik figyelembe.

Ezeknek az oka, hogy az online kutatásokban – ahogy rámutatott – nem súlyozzák eléggé a republikánus szavazókat, mivel ilyen mintavétellel kevesebb republikánushoz húzó szavazót tudnak elérni, ráadásul mivel szerinte Amerikában sokaknak fizetnek azért, hogy kitöltsék a kérdőíveket, ezért gyakran olyanok is részt vesznek a pártpreferenciát vizsgáló kutatásokon, akik végül el sem mennek szavazni.

Nagyon szigorú modellezést alkalmazunk, amely a tényleges preferenciákat mutatja be, és csak a valószínűsíthető szavazókat kérdezzük meg. Ha azt mondod, hogy nem fogsz szavazni, miért kellene téged kérdeznünk?

– fogalmazott McLaughlin, aki kifejtette, hogy ők nagyon szigorúan felállított és a terület egyediségét figyelembe vevő módszertan szerint dolgoznak.

Kutatásaik szerinte emiatt pontosabbak, és példaként azt említette, hogy cége már az Egyesült Államok Afganisztánból való 2021-es kivonulása után is hibahatáron belül Donald Trump országos előnyét mutatta Joe Bidennel szemben, ahogy a republikánus előválasztás során, valamint a Joe Bidennel folytatott vitáját megelőzően is.

Ez a nagyjából kétpontos előny pedig megmaradt egészen a választásokig, ahol Trump végül kétmillió szavazattal többet kapott az időközben Biden helyére lépő Kamala Harrisnél.

 

Magyarországon is megjelentek a PR-kutatások

A magyarországi felmérésükkor is a szigorú modelljük alapján végezték a mintavételt, azaz csak azok preferenciáit mérték meg, akik a választáson való részvételüket biztosra vagy inkább valószínűre mondták egy most vasárnap esedékes választáson.

McLaughlin szerint a telefonon elvégzett kutatások pontosabb eredményt mutatnak, mivel az online kérdőívek elfogultak. Bár konkrétan nem tér ki arra, hogy kikre gondol, azt jelezte, hogy 

Magyarországon is megjelentek az általa csak PR-kutatásnak nevezett, a közvélemény befolyása céljából közölt kutatások.

A közvélemény-kutató szerint Magyarországon annyival könnyebb az adatfelvétel, hogy Amerikával ellentétben idehaza szívesebben mondják el az emberek a véleményüket a közvélemény-kutatóknak, valamint eleve többen veszik fel a telefont.

Véleménye szerint azonban Magyarország sok tekintetben így is nagy hasonlóságot mutat más európai országokkal, valamint az Egyesült Államokkal: úgy látja, az emberek mindenhol békében és jólétben akarnak élni, kerülik a kockázatokat. A főbb témák szerinte az infláció, a gazdasági helyzet, a migráció, valamint az ukrajnai háború, ugyanakkor ezt az állítását a mostani kutatás helyett más cégek által nyilvánosan és nem nyilvánosan elérhető adatokra alapozta.

A mostani konkrét kutatásról elmondta, számára a legérdekesebb adat az, hogy a megkérdezettek kit szeretnének inkább miniszterelnöknek, valamint számításuk szerint ki fogja megnyerni a választásokat.

Ez egy jó, vezető indikátora annak, hogy ki nyerheti meg a választásokat

– véli az amerikai közvélemény-kutató, aki szerint az emberek gyakran nem pártokra, hanem inkább vezetőkre szavaznak, ezért is vizsgálták, hogy a pártpreferencia mellett melyik párt valószínűsíthető miniszterelnök-jelöltjét látnák szívesebben kormányfőként.

Szerinte az Orbán kontra Magyar kérdésnél nőtt is előbbi előnye, mint amikor a pártpreferenciánál a Fidesz–KDNP és a Tisza támogatottságát kérdezték,

és sokat számít az is, hogy a választók szerint mi lehet a választások kimenetele, ez véleménye szerint ugyanis azt is megmutathatja, a válaszadókat közvetlen környezetükből milyen impulzus éri. Mindezek alapján McLaughlin azt a következtetést vonta le, hogy

a Fidesz mindig is vezethetett a legutóbbi közvélemény-kutatásokban. Úgy látom, hogy ezek közül néhányban két számjegyű ez a tendencia.

Arra a kérdésre, hogy a Magyar Péter kapcsán feltett kérdéseknél nem tartja-e módszertani hibának, hogy egy, a vélt személyiségét, politikai nézetét és tapasztalatairól megfogalmazott állításokat egy kérdésként tették fel, azt mondta, hogy más, korábbi kutatásokban így jellemezték őt azok, akik nem rá szavaznak, valamint a Fidesz is így írja le a Tisza Párt elnökét, ezért azt vizsgálták, ezzel az állítással egyetértenek-e.

Hogy miért csak Magyarra tértek ki külön a kutatásban, és más lehetséges miniszterelnök-jelöltekre vagy listavezetőkre, például Orbán Viktorra, Dobrev Klárára, Nagy Dávidra vagy Toroczkai Lászlóra miért nem, azzal válaszolt, hogy a többi kutatás jelenleg Magyart és a Tisza Pártot tartja Orbán legnagyobb kihívójának, emiatt a kérdőívnél rendelkezésre álló extra kérdéseknél ezúttal őt vizsgálták.

A jövőben szívesen kérdezek más vezetőkről, mert mi, közvélemény-kutatók ezt tesszük. De most azért vizsgáltuk meg őt, mert ha megnézzük ezeket a PR-felméréseket, amik elérhetőek, ott Magyar Péter vezet

– zárta gondolatait John McLaughlin amerikai közvélemény-kutató.

Borítókép: Orbán Viktor (Fotó: MTI/Miniszterelnöki Kommunikációs Főosztály/Benko Vivien Cher)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.