„Hír iz csekk százezer forint”

Az ordenáréság vicces, az igénytelenség színvonalas, vélik a Rádiókabaré alkotói.

A mélypont Varga Ferenc Józsefnek a „bunkó rendőrökről” szóló jelenete. A sztori szerint Harrison Ford éppen Pesten forgat, és őt akarják az utcán megbüntetni. You’re crazy – veti oda nekik a sztár, mire az egyik „fakabát” nyomban fordít, zsarus-parasztos hanglejtéssel: Knézy Jenőnek hívják a külföldit. Nem sokkal korábban hangzott el ugyanis a kérdés: „Éj bí szí dí í ef dzsí, hogy híjják kú el em en o pí.” Az angol ábécé több variánsban is előkerül, valószínűleg azért, mert a közönség mindenen röhög, sikongat, nem mellesleg pedig a fáradságos viccgyártást is meg lehet spórolni. És úgy tűnik, mindig van lejjebb: „Éj bí szí dí í ef dzsí, hír iz csekk százezer forint.”

Joggal vetődik föl a kérdés a hallgatóban: mit pótol az idiótaság e rendkívül lehangoló, egyórás áradata? Az világos, hogy a helyenként kifejezetten bántó közönségesség a humor hiányának elfedésére szolgál. Látványos az is, hogy a politikai kabaré mennyire nemkívánatos a „közszolgálati” intézményekben. Ebből és néhány értelmezést segítő morzsából, ami műsor közben a hallgató elé hullik, egy-két összefüggést mindenesetre észrevehetünk. Ilyen „morzsa”, amikor Maksa Zoltán egyszerre gúnyolódik a környezetvédelmen és az utcai demonstráción, kimondatlanul is hőzöngő hülyékkel, balhét kereső krakélerekkel azonosítva a tüntetések résztvevőit. (Megfér persze mindemellett egy kevés tényleg alig észrevehető, finom buzizás is.) A célközönség nyilvánvalóan nem az értelmiség, hanem a könnyebben befolyásolható, „ösztönösebb”, ám sajnos egyre népesebb társadalmi csoportok. Az üzenet pedig nyilvánvaló: Hidd el, hogy mindez jól van így, az ordenáréság vicces, az igénytelenség színvonalas. Egyébként meg maradj a fenekeden. Rendes ember nem okvetetlenkedik, hanem dolgozik, és ha néha zúgolódik is, megelégszik az élet apró örömeivel, pótszereivel. Például a Rádiókabaréval.

(A Rádiókabaré legjobb pillanatai, II. rész. Kossuth rádió, 2017. július 15.)