„Hír iz csekk százezer forint”

Az ordenáréság vicces, az igénytelenség színvonalas, vélik a Rádiókabaré alkotói.

Hogyan nem találkoztam Bartók Bélával? Ez a címe az általam úgy fél éve véletlenül hallott kabarétárcának. A Kossuthon épp a korábbi évtizedek nevezetesebb számait ismételték, így botlottam bele. Sinkó Péter szövegét magabiztos színészi tudással Agárdy Gábor tolmácsolta 1981-ből. Az írás azt figurázta ki, amikor boldog-boldogtalan azáltal próbál előbbre jutni, hogy utólag nem igazolható emlékeket tár a közönség elé maga és egy „Mester” viszonyáról. Évek óta nem szórakoztam ilyen jól a szombati ebéd készítése közben.

Talán ez keltette föl bennem a reményt, hogy végül nyitva hagytam a rádiót a július 15-i adás kezdete után. Vagy az ígéret, amely – humoristáink ugyanis nyári szünetre vonultak – a Rádiókabaré legjobb pillanataiból való válogatással kecsegtetett. Mit mondjak? Nehéz helyzetben van a kritikus, ha olyan produktummal találkozik, amelyben legföljebb nagyítóval lehet észrevenni némi szikrát, frissességet – netán színvonalat.

Kényszermegoldásként rosszabb és kevésbé rossz műsorszámokra osztottam magamban a tömény egyórás élményt. Ez utóbbiak közé tartozott Horváth Tibor Esküvőautomatája Hernádi Judit és Elek Ferenc előadásában. Megszorításokkal ide, a kevésbé rosszak kategóriájába sorolható Sinkó Péter iskolai aranyköpésekből összeállított benyögésparádéja; az alapanyagot húsz-harminc éves tréfák adják, melyek hosszabb-rövidebb szakállat is növesztettek már, de úgy látszik, elnyűhetetlenek. (Néhány példa: A közlekedőedények közé tartozik a vödör és az ételhordó. A hidegháború az, amikor a katonák fáznak, és nem tudnak harcolni. A szíved Arany, a hajad Petőfi, az agyad Tompa.) Ennél a kategóriánál említendő Hajdú Balázs dumashow-ja.

A duma műfaja azonban sokkal mélyebbre vezet minket: Bellus István, aki bealudt az ötvenfokos pálinkától, mint a Batthyány-örökmécses, harmincéves érettségi találkozójáról mesél. „Ki hozta el az anyját?” – kérdezi például egy hervadtabb volt lányosztálytársára mutatva. Hasonló bumfordiság jellemzi Maksa Zoltán „dumáját”, igaz, kedvesebb módon, némi posztszoci humorizálással nyakon öntve.

A mélypont Varga Ferenc Józsefnek a „bunkó rendőrökről” szóló jelenete. A sztori szerint Harrison Ford éppen Pesten forgat, és őt akarják az utcán megbüntetni. You’re crazy – veti oda nekik a sztár, mire az egyik „fakabát” nyomban fordít, zsarus-parasztos hanglejtéssel: Knézy Jenőnek hívják a külföldit. Nem sokkal korábban hangzott el ugyanis a kérdés: „Éj bí szí dí í ef dzsí, hogy híjják kú el em en o pí.” Az angol ábécé több variánsban is előkerül, valószínűleg azért, mert a közönség mindenen röhög, sikongat, nem mellesleg pedig a fáradságos viccgyártást is meg lehet spórolni. És úgy tűnik, mindig van lejjebb: „Éj bí szí dí í ef dzsí, hír iz csekk százezer forint.”

Joggal vetődik föl a kérdés a hallgatóban: mit pótol az idiótaság e rendkívül lehangoló, egyórás áradata? Az világos, hogy a helyenként kifejezetten bántó közönségesség a humor hiányának elfedésére szolgál. Látványos az is, hogy a politikai kabaré mennyire nemkívánatos a „közszolgálati” intézményekben. Ebből és néhány értelmezést segítő morzsából, ami műsor közben a hallgató elé hullik, egy-két összefüggést mindenesetre észrevehetünk. Ilyen „morzsa”, amikor Maksa Zoltán egyszerre gúnyolódik a környezetvédelmen és az utcai demonstráción, kimondatlanul is hőzöngő hülyékkel, balhét kereső krakélerekkel azonosítva a tüntetések résztvevőit. (Megfér persze mindemellett egy kevés tényleg alig észrevehető, finom buzizás is.) A célközönség nyilvánvalóan nem az értelmiség, hanem a könnyebben befolyásolható, „ösztönösebb”, ám sajnos egyre népesebb társadalmi csoportok. Az üzenet pedig nyilvánvaló: Hidd el, hogy mindez jól van így, az ordenáréság vicces, az igénytelenség színvonalas. Egyébként meg maradj a fenekeden. Rendes ember nem okvetetlenkedik, hanem dolgozik, és ha néha zúgolódik is, megelégszik az élet apró örömeivel, pótszereivel. Például a Rádiókabaréval.

(A Rádiókabaré legjobb pillanatai, II. rész. Kossuth rádió, 2017. július 15.)