Müller Péter Sziámi: Azt szoktam felelni, hogy költő vagyok

Beszélgetés zenekarokról, hivatásról, illetve arról, hogyan és miként állt össze az első Sziget.

– Pályafutását pedig kitérők is tarkították. Miért költözött annak idején Hollandiába?
– Menekülésnek terveztem. Kis megszakításokkal 1984-től hat éven át laktam Amszterdamban. Amire elhagytam az országot, már három nagyjátékfilmemet betiltották. Korábban Tarr Bélával és Deák Krisztával voltunk osztálytársak rendező szakon, és elég jó kritikákat kaptam az alkotásaimat illetően. Megvolt a lehetősége, hogy jó rendező legyek, de a harmadik betiltás után úgy döntöttem, nem készítek több filmet. Ráadásul ekkor már a zenekaraim miatt nagyon figyelt ránk a rendőrség, és nem léphettünk fel. Az sem mellékes a történet szempontjából, hogy beleszerettem egy holland lányba. Volt készen egy filmnovellám, ami Budapesten és Párizsban játszódott, a várost gyorsan átírtam Amszterdamra, s kérvényeztem a stúdióvezetőnél, hogy elmehessek helyszínt és társproducert keresni. Amikor visszatértem, közöltem, hogy már majdnem van két producer is, de kimennék még egy hónapra, amire azt mondták, hogy a kutya fülét. Elkeseredve bóklásztam a Mafilm Latinovits kávéházában, amikor is összefutottam Salamon András filmrendező barátommal, aki az URH nevű zenekarunk dobosa volt, és megkérdeztem, nem ismer-e véletlenül holland producert. „Ott van egy” – mondta, és rámutatott egy emberre. Ekkor ismerkedtem meg Bubo Damennel, aki a mai napig a barátom.

– Milyen emlékeket őriz Hollandiáról?
– Hollandiában azt tapasztaltam meg, milyen is igazán felnőttnek lenni, másokkal együtt dolgozni. Hogy miként kell több dimenzióban gondolkozni, amikor például egy fesztivált vagy nemzetközi kiállítást kell szervezni. Megtanultam azt is, mit jelent a felnőttek közötti barátság. Ami nemcsak abból áll, hogy a Balaton partján fekszik az ember, fűszálat rágcsál és nézi a többiekkel a lányokat, hanem próbál felnőttjátszmákat végigvinni másokkal közösen. A holland mentalitás tiszteletre méltó és érdekes, viszont kevésbé mozgalmas és romantikus, mint a magyar. Legalábbis akkoriban Magyarország rendkívül barátságos, vendégszerető és vidám ország volt. Hollandia azonban barátságos, de nem annyira barátkozós.

– Ön viszont szívesen barátkozik. Így került a Baltazár Színház társulatába?
– Tóth Krisztina költőnő nagyon jó barátom, ő hívott el egy közös vacsorára a baltazárosokkal. Ott találkoztam Elek Dóra rendezővel, aki megkért, hogy színészként álljak be közéjük. Meghökkentem, mert tudom, milyen a jó színész, és én nem vagyok az. Végül azonban csak rávett valahogy, eljátszottam egy szerepet, és fantasztikusan éreztem magam. Elmondhatatlanul sokat adnak a sérültnek mondott színész kollégák. Ez már több mint tíz éve volt, azóta is benne vagyok az összes színdarabban. Legutóbb Örkény egyperceseit vittük színre.

– Darabokat is ír a társulatnak?
– Nem. A Baltazárban szeretnék egyszerű segédszínészként megmaradni. Bár az már előfordult, hogy foglalkozásokat tartottam. Amikor a 2010-es évek elején az állam csonkította a kis színházak költségvetését, az a Baltazárt nagyon érzékenyen érintette. A színház tizenöt embernek, főként Down-szindrómásoknak biztosított alacsony fizetéssel ugyan, de biztos megélhetést. Ők szinte minden percüket ott töltötték. A színház egy ponton már nem tudta fizetni az oktatókat sem. Ekkor döntöttem úgy, hogy egy napot elvállalok; végiggondoltam, mihez értek, így született meg a dalműhely.

– És hogyan indult a Sziget Fesztivál, aminek kezdeményezője volt?
– A Sziget úgy kezdődött, hogy a kilencvenes évek elején a Sziámi zenekar nagyon húzott, nagyjából kétszáz koncertet adtunk egy évben. Ezek után nem siettünk haza, hanem maradtunk beszélgetni, barátkozni. Ennek következtében végül több ezer levelet kaptam, miközben egy kis faluban laktam. Ezekre nem tudtam válaszolni, mert többnyire hosszúak voltak, és súlyos témákat vetettek fel, úgyhogy kitaláltam, hogy szervezzünk a barátainknak nyaralást. Meg is találtuk hozzá Zalaegerszegen az Alsóerdőt, ahol nyolcvanan jöttünk össze. Ez modellezte tulajdonképpen a későbbi Szigetet, bár ezt akkor még nem tudtam. Eszembe sem jutott, hogy fesztivált szervezzek. Önköltségre kihoztuk, voltak vetítések, koncertek, eljött Hobo, Víg Mihály, Baksa-Soós János. A következő évben nyolc-kilencezer ember jelentkezett. Gerendai Károly ekkor a zenekar szervezője volt, vele kezdtünk el tanakodni, hova vihetnénk ennyi embert. Kezdetben az EFOTT jött szóba, de ezt elvetettük, mert nálunk főleg gimnazisták és családok jelentkeztek. Végül negyvenháromezren jöttek el az első Szigetre, amin mi is nagyon meglepődtünk.

– Mit gondol a Sziget fejlődéstörténetéről?
– Nagyon büszke vagyok arra, amivé a Sziget lett. Felnőtt a gyerek. Néhány év után kikerülhetetlenül elindult abba az irányba, amerre most is tart. Akkor nem az volt a kérdés, hogy kinek mi az ízlése, hanem az, hogy hogyan lehet megmaradni. A magyar történelem fő kérdése is ez, a megmaradásunk szinte valószínűtlen. Kicsiben ezt éltük át a Szigettel. Örülök, hogy egyáltalán van még, pláne hogy ilyen elképesztően sikeres. Hallatlanul profi rendezvénnyé fejlődött, kevés olyan magyar dolog létezik, amelyet a kategóriájában a legjobbnak tartanak Európában.

– Miért volt szükség a legújabb tulajdonosváltásra, külföldi befektetők érkezésére?
– A Sziget Fesztivál néhány évvel ezelőtt kiforrott. Az új tulajdonosok lehetőséget teremthetnek a továbblépéshez, nagyon sokat számít majd az erős nemzetközi háttér, amellyel talán olyan fellépőket is lehet mozgósítani, akiket eddig nem sikerült. Nem igazán azért, mert eddig nem vettek komolyan, vagy nem volt pénz, hanem mert ebben az időszakban nem koncerteztek. A megállapodás szerint a mostani menedzsment négy évig marad a posztján. Egyébiránt én tulajdonosként már évekkel ezelőtt kiszálltam, mert nem tudtam összeegyeztetni a színpadi jelenlétet és az üzletemberséget. A zenészi munkámból indult el a fesztivál, de jobbnak láttam, ha üzletemberekből álló tulajdonosi kör viszi tovább. Nem tagadom, hogy anyagilag megalapozott a Sziget, de messze nem akkora nagyságrendekről volt szó, mint ami most jellemző. Miután elemi szinten rendbe tettem magam pénzügyileg, szétosztottam a pénzt, mert azt sem szeretem, ha túl sok van.

– Mi indokolta, hogy négy évvel ezelőtt ismét egy új zenekart alapítson?
– Amikor Gasner János, a Sziámi gitárosa, zeneszerzője 2009-ben meghalt, úgy döntöttem, nem lesz többé Sziámi nevű zenekar. A Szigeten viszont azóta is rendszeresen mi adtuk a zárókoncertet, és erre mindig más barátaimat hívtuk, a programfüzet angol változatában rendre ez szerepelt: Müller Péter Sziámi AndFriends. Amikor azt vettem észre, hogy a harmadik évben is ugyanazok zenélnek körülöttem, és dalokat is írunk, úgy döntöttünk, zenekar lesz az alkalmi formációból. Idén már a harmadik lemezünk jelenik meg, és teljes fordulatszámon koncertezünk.

– Készül valahogyan megünnepelni, hogy a huszonötödik alkalommal rendezik meg a Szigetet?
– A Sziget kezdetben Diáksziget volt, a Világegyetemisták találkoztak rajta, azaz olyanok, akik nem hagyják abba a tanulást, és az élet minden pillanatában képzik magukat. Őket hívjuk össze idén augusztus 5-én a Kobuciba, a Világegyetemista bálba, ahol számos meglepetés mellett ajándékot kapnak azok, akik be tudják mutatni a legelső Sziget-belépőt. Emellett akik eljönnek, részvételükkel megújíthatják a Világegyetemtől kapott diplomájukat.