Lássuk, hogy festenek a budapesti tűzfalak!

A Színes Város Fesztivál kurátorával, Nádudvari Noémivel a falfestés fejlődéséről és elfogadottságáról beszélgettünk

Noha Budapest városépítészeti, illetve épp városrendezési sajátosságai miatt szinte mindig is adta volna magát, egészen a közelmúltig nem lett a mindennapok része a nagy felületű tűzfalak művészi megmunkálása. Az elmúlt években azonban felpezsdült az élet, és két csapat – a Színes Város és a Neopaint – is kezelésbe vette a várost, munkájuk nyomán egyre több helyen bukkannak fel a különféle művészi koncepciók. Alkotásaik óriási felületeket töltenek meg élettel, s ezek a gigafestmények színt, hangulatot, mi több, karaktert adtak az olykor romos, lepukkant miliőnek.

Az év közben végzett számos alkalmazott munkája mellett a Színes Város immár negyedjére rendez fesztivált, amelynek keretében egy hónap alatt – külföldi művészeket is bevonva – több falfestményt is készítenek egy-egy tematikára felfűzve. Idén a bor és a gasztronómia lesz a hívószó, és várhatóan nyolc kép készül el szeptember végéig a Csalogány utca, a Kopaszi-gát, a Nagy Diófa utca, a Kazinczy utca és Soroksári út tűzfalain. Ezúttal ráadásul a rendezvénynek először lesz kiemelt partnervárosa – méghozzá a műfajban akár példaként, előképként is remek Berlin. A minapi megnyitón a német fővárosban aktív két művész, Vidam és HRVB, a budapesti Kertész utca 27. szám felett elkészült alkotásaival kezdődött az idei fesztivál. A partnerség pedig azt is jelenti, hogy a budapesti falfestések mellett Berlinben is alkot egy magyar művész.

S noha az ilyen akciók sokat lendítettek a műfaj ismertségén, elfogadottságán, azért sokan még ma is felvonják a szemöldöküket, miközben a falfirka, a graffiti és a művészi falfestés fogalmai továbbra is nagy, zavaros halmazként kavarognak a laikusok fejében. Épp ezért ültünk le a rendezvény művészeti kurátorával, az egyébként művészettörténészként végzett, a témában az egyetemi évei óta aktív Nádudvari Noémivel, hogy rákérdezzünk, az elmúlt évek felfutása mennyit lendített a műfaj elfogadottságán. Kérdés ugyanis, vajon az emberek érzik-e a különbséget egy műemlékre önkényesen felfújt, épp ezért finoman szólva sem gusztusos névjegy és egy művészi koncepció alapján dekorált tűzfal között.

– A város adottságai a műfaj befogadására mindig is megvoltak, de tény, még néhány éve is megmosolyogtam volna, ha azt mondják nekem, hogy a Színes Város fesztiválhoz hasonló rendezvény megszervezésében fogok részt venni. Azóta persze a dolgok szerencsére változnak, de az is tény, hogy még mindig el kell magyaráznom, mi a különbség a falfirka, a graffiti és a tűzfalfestészet között – avatott be az alaphelyzetbe Nádudvari Noémi. Merthogy igen markáns különbségek vannak: a falfirka a barlangrajzok óta jelenlévő emberi alapösztön kifejezése annak, hogy jelezzük, itt jártunk. A graffiti ennél kifinomultabb műfaj, de még mindig inkább szubkulturális jelenségnek mondható. Noha vannak íratlan szabályai: mit hova és hogyan, nem másnak akar tetszeni, hanem üzenetet hordoz – elsősorban egy másik, rivális graffitis csoport számára. A tűzfalfestészet azonban nem graffiti, még ha kelléktárában azonos módszerek szerint készül is, hanem utcai, városi alkalmazott művészet. – Ez legális tevékenység, szigorúan szabályozott, engedélyekhez kötött, emellett az adott felületeket előtte leszigeteljük, állagjavítást végzünk. A művészek sem rejtőzködnek, a közönség pedig, az utca embere is beleshet a folyamatba, hogyan készül egy-egy alkotás – érzékeltette a különbségeket a kurátor.

Ez utóbbi pedig a műfaj elfogadottságán is sokat lendít, miközben az külön érdekes, hogy az idősebbek valahogy megértőbbek, érdeklődőbbek iránta: megállnak az unokával, figyelik munka közben az alkotókat. Igaz, a nyelvük hegyén ott van, bárcsak mindenhol ilyen „firka” lenne, valamint érezhető, hogy egyfajta elmozdulás is történt a fejekben. Nádudvari Noémi szerint sokat segített ebben a korábbi romkocsmabumm, a turizmus felpörgésével az emberek ráéreztek ugyanis: ez is jó eszköz arra, hogy bemutassuk magunkat, az országot az idelátogatóknak. – Persze az elején mi is kaptunk hideget-meleget, hogy túl depressziós hangulatúak a rajzok, a „gyerek nem tud aludni a képektől”. De a helyzet azóta sokat javult – tudjuk meg a fesztivál kurátorától.

Ez a fajta rugalmasság mára a szponzoroknál is tapasztalható. Bevonásuk nélkül ugyanis, különösen térségünkben, nemigen pöröghetne ennyire a dolog, így a rendezvényeink témaválasztásában meghatározó szerepük van, ugyanakkor a megvalósítás szempontjából fontos alkotók és támogatók közötti párbeszéd is fejlődik. A művészeti koncepcióknál nincsenek már direkt óriáslogók, mert a szponzorok is egyre inkább értik, érzékelik, hogy ez művészet és hogy ezen belül mit és hogyan lehet ízlésesen megvalósítani.

Ami a Színes Várost illeti, a szervezés már januárban megkezdődik. Ekkor választják ki a témát és a művészeket; dolgozzák ki a koncepciót, az utómunkákkal együtt pedig majdnem lefedi az egész évet.