– Tegnap reggel lementem, hogy végigszámoljam az évgyűrűket a kivágott fákon, amiket az üknagyapám ültetett. 178-ig jutottam, de volt még több, azért nem jutottam csak tovább, mert túlságosan vastag a törzsük – így beszél Téglás Zoli azokról a veresegyházi fákról, amiket gyanúja szerint direkt úgy vágtak ki, hogy ne tudjanak újra hajtást hozni. Az énekes a maradék háromért küzd.
– Ezek a fák ott voltak Veresegyház szívében, a malom mellett, ahol később a nagybátyám is dolgozott. Róla énekel Zoli a Falu című dalban is, itt „őrölt árpát, búzát, gabonát öreg nagybátyám”. Családjáé volt Veresegyházon a tó, az epres, a fatelep. Az énekes nem is titkolja, hogy gazdag volt a családja.
– De nem úgy voltak gazdagok, hogy loptak hozzá, ők megdolgoztak mindenért. Ráadásul az üzleteiket minden papír nélkül, egy kézfogással intézték el. És erre, az adott szóra lehetett is építeni. Mindennek a kommunizmussal lett vége. Zoltán nagyszüleit géppisztollyal kényszerítették, hogy lépjenek be a téeszbe. Ezt meg is tették, és ugyanúgy dolgoztak tovább, mint azelőtt. Az énekes-frontember szerint ezt nem lehet elfelejteni, vagy elintézni azzal, hogy „ez már a múlt”. Felindultan mondja, hogy ahogy nem lett volna szabad elvenni a nagyszüleitől a földeket, úgy nem lenne szabad kivágnia a fákat a veresegyházi önkormányzatnak. Ezért nem hajlandó beletörődni abba, hogy az ükapja által ültetett öt fa helyére parkolót vagy medencét építsenek.
– Nem szoktam sokat sírni. Két éve sírtam, amikor apám meghalt, meg amikor a fákat kivágták. Úgy éreztem ugyanis, hogy megölték egy családtagomat! – jegyzi meg, hozzátéve, hogy ha nem turnézna, valószínűleg megakadályozta volna a kivágást.
Zoli büszkén mutatja a vállán az Earth First mozgalom tetoválását, a keresztbe rakott kőbaltát és franciakulcsot. A támogatói között a Pearl Jam énekesét, Eddie Veddert és a Soundgarden nemrég elhunyt vokalistáját, Chris Cornellt tudó aktivistahálózat az Egyesült Államok északnyugati partján próbálta megakadályozni – helyenként igen radikális eszközökkel, például a munkagépek tönkretételével –, hogy fákat vágjanak ki. Minderre azért volt szükség, mert nem tudtak versenyezni a multik pénzén szerződtetett ügyvédekkel.
– Azt akarták megakadályozni, hogy eladják a kivágott fákat Kínába, ahonnan összeszerelhető bútorként vásárolják vissza a saját fáikat az amerikaiak – meséli. Szerinte minden fáért küzdeni kell, nem pedig ipari parkot felhúzni az erdők helyére. Nem érti, miért váltak ellenséggé a fák ebben az országban. Írt is erről egy dalt How Is This Progress? címmel. A szövegét az ihlette, hogy Zoli feltette a kérdést egy ismerősének, aki azt felelte, hogy kell a fejlődés, mire az énekes azzal vágott vissza, hogy a fákat kivágni mégis mitől lenne fejlődés?
A fák kivágása mellett a víz szennyezése is aggasztja. – Régen azért kellett becsukni az ablakunkat, mert olyan sok béka kuruttyolt itt. Ma már nincs egy béka sem talán, viszont ugyanúgy be kell csukni az ablakot, mert olyan büdös a víz – bosszankodik Zoli, akinek azért fáj mindez, mert gyerekkorából másra emlékszik. Fürödtek itt, de még ittak is a tóból, télen pedig innen vágták ki és vitték a jeget a helyi kocsmákba. Keserűen annyit tesz csak ehhez hozzá, lehet, azért kell az úszómedence a gyerekeknek, mert olyan büdös a víz, hogy abban nem lehet már fürdeni.
Zolinak egyébként van problémája az „újhaza” vizeivel is, pontosabban azok hőmérsékletével. Pelikánmentőként, és a bálnákért küzdő Sea Shepherd aktivistájaként pontosan látja, hogy mennyire nincs igaza Donald Trump amerikai elnöknek, amikor azt mondja, nincs globális felmelegedés: a halak a hideg vizet keresve olyan mélyre úsznak ugyanis, ahová a madarak már nem tudják őket követni, ezért éheznek. Pontosabban ezért is.
– Kalifornia partjaitól néhány mérföldre már a nemzetközi vizek következnek, ott állomásoznak a kínai és az indonéz halászhajók, akkorák, mint egy óceánjáró. És lehalásznak mindent, de mindent – mondja undorodva, ugyanis ezek a hajók nemcsak a halakat szippantják be, hanem bármit, amit a vízben találnak.
– Ezt ledarálják és ebből készül a tápszer a disznóknak, amit aztán megeszünk – mondja. Ennek pedig az a következménye, hogy azok a kis halak és rákok is eltűnnek az óceánból, amiket a bálnák esznek, úgyhogy nemcsak a pelikánok, de a bálnák is bajba kerülnek. Ezért aztán a lehalászott területek mellett élő aktivisták veszik nekik a táplálékot, hogy segítsék a víz populációjának életben maradását. Zoli például havonta több száz dollárt költ chilei halkonzervre, hogy a pelikánoknak adja. És hogy miért érdekli a szárazföldön élő rockzenészt, hogy mi történik az óceánban?
– Nem jó, ha az óceán ritmusa felborul. A fáknál is több oxigént kapunk onnan – ezért aztán Zoli szerint ha az óceán meghal, akkor mi is meghalunk majd.
Az énekes akkor sem lesz vidám, amikor a zenélés és a környezetvédelem kapcsolatáról beszél: „Álszent vagyok, ez az igazság. Mert beszélek a színpadon arról, hogy vigyázni kell a fákra, meg a természetre, de aztán beszállok a turnébuszba, pedig az is csomó káros anyagot bocsát ki ”
