A népmese üzenete ma is stabil vonatkoztatási pont az életünkben. Idén tizenkettedik alkalommal ünnepli a műfajt az ország Benedek Elek születésnapján.
Elek apó, a magyar gyermekirodalom atyja székely katonacsaládba született 1859. szeptember 30-án a mai Kovászna megye területén található Kisbaconban, és a néprajzi gyűjtés iránti szenvedélye igen hamar, már a diákévek alatt fellobogott. Ekkor indult első gyűjtő körútjára a vele egyidős, később tragikusan fiatalon elhunyt Sebesi Jóbbal, aki Kriza János és Orbán Balázs mellett szerzőtársa lett az 1882-ben megjelenő Székelyföldi gyűjtés című kötetben. Az általa alapított és szerkesztett ifjúsági lapok, meseátiratai és a számtalan összegyűjtött népmese üzenetén túl ő maga is regényes alakká formálódott az utókor számára. Szerelemből kötött házasságot a pesti trafikos lányával, Fischer Máriával, és nemcsak a szülőfalujához, de a feleségéhez is holtáig hű maradt. A boldog házasságból hat gyermek született, és amikor 1929 augusztusában végleg kihullt az író kezéből a toll, az asszony – korábbi megegyezésükhöz híven – önként követte őt a halálba.
A népmese, amely eredendően szóbeli, inkább a felnőtteknek szóló elbeszélő költészet műfajába tartozott, mára írott, felolvasott, sőt rajzfilm-, filmfeldolgozásainak köszönhetően jóformán nézett-hallgatott műfajjá vált, amellyel elsősorban a gyerekeket célozzák meg tolmácsolói.
Az ősi üzenetek közvetítésének módjait vizsgálta az a múlt héten rendezett Országos népmese-konferencia, ahol a résztvevők mindannyian hangsúlyozták: tévhit, hogy a mese gyerekműfaj lenne. Berecz András énekes, mesemondó, aki szombaton, a magyar népmese napján a zalaegerszegi csácsbozsoki arborétumban lép fel délután két órakor, sem tör pálcát a meseolvasók és a rajzfilmesek fölött. Szerinte ki-ki alkata szerint kell válogasson a neki tetsző előadásmódok között.
– Engem a legjobban mindig az izgatott, hogyan lehet eszköztelenül mesét mondani, olyan elevenen, hogy az felérjen egy filmmel. Hogyan tud az ember úgy belébújni a mesébe, hogy a szavaival bábozzon, a hangsúlyaival filmet pergessen? – magyarázza Berecz András, aki számára a legnagyobb élmény az, amikor egy közösség magára ismer egy mesemondó meséjében.
– A mese tömörít, keresi azt a szereplőt, akinek a történetén keresztül magunkra ismerhetünk. A szíven át hat, ezért, akár a költészet, metaforát keres.
Feneket kerít mindennek – mondja Berecz, annak a karcagi református papnak a szavait idézve, aki a Szinyei Merse Pál Pacsirta című képén oldalvást fekvő meztelen leányt és a felette szálló pacsirtát szemlélve mondta: „Ilyen kis madárnak ekkora feneket keríteni?”
– Hogy túl nagy-e a fenék, vagy hogy vonzó-e, azon lehet vitatkozni, de madár nélkül nincs mese – szögezi le végül a mesemondó.
