„Tinédzserként, tizenkét éves koromban hallottam először klasszikus zenét. A fából faragott királyfi és A kékszakállú herceg vára olyan volt nekem, mint egy tündérmese. Most ötvenhárom évesen végre beléphettem Bartók házába. Köszönöm, Béla!” A Bartók Béla Emlékház vendégkönyvében lapozgatva a nizzai Nicolas Castagno soraihoz hasonló, sok lelkes mondatot lehet még találni, az aláírások tanúsága szerint Bartók utolsó magyarországi otthonába a világ minden részéről elzarándokolnak a zeneszeretők és a muzsikusok. Szerdán délelőtt így tettek a Zeneakadémián folyó Bartók világversenyen részt vevő fiatal hegedűsök és a zsűritagok is. Volt, aki hű társként a hangszerét is hozta, bár az a tokjából nem került elő, s volt, aki a küszöbön átlépve az amerikai szleng szókészletéből kölcsönzött egy wow-t, hogy álmélkodásának hangot adjon. A zsűri elnöke, az olasz Salvatore Accardo, valamint a szintén magasan jegyzett hegedűművész társai, így a japán Simizu Takasi (Takashi Shimizu), a kínai Csou Csüan (Qian Zhou) az amerikai Joel Smirnoff, a lengyel Krzysztof Wegrzyn és Szabadi Vilmos rendhagyó tárlatvezetésre érkezett a Csalán úti villába, amelyet Bartók Béla jogutódja, Vásárhelyi Gábor és felesége, Virághalmy Ágnes belsőépítész, iparművész tartott, míg műveivel a zeneszerzőt Kocsis Krisztián zongoraművész idézte meg. Két zongorán is: így megszólalt Bartók kedvelt Bösendorfere, amelyen számos kamarazenei darabot írt, a Péter fia zongoratanításához is kapcsolható Mikrokozmosz-sorozatot is e hangszeren komponálta. De nem ez volt az első alkalom, hogy a legendás hangszert Kocsis Krisztián megszólaltathatta: első ízben tíz éve volt erre alkalma, a korán elhunyt édesapja, Kocsis Zoltán zongoraművész, karmester, zeneszerző társaságában, és azóta is többször lépett fel az emlékházban.
− Bartók miatt lettem zenész. Talán hároméves lehettem, amikor édesapám lehívott magához egy gyakorlási szesszió kellős közepén, és eljátszotta nekem Bartók Scherzo című művét, amelyet később meghangszerelt, mert befejezetlennek érezte – mesélte lapunknak Kocsis Krisztián. − Akkor vette föl ugyanis Bartók fiatalkori művei közül a Négy zongoradarabot, amelyet a mester huszonkét éves korában írt. Amikor először meghallottam a darabot, olyan impulzus ért, hogy abban a pillanatban világos volt előttem: én egész életemben ezzel akarok foglalkozni. Ez furcsa, mert egy ilyen korú gyerekben még nincs felelősségtudat, jövőkép, olyan összetett érzelmek, amelyek egy felnőttben megvannak. Hogy ez így megfogalmazódott bennem, talán egy jel volt föntről. Hétéves koromig nem is foglalkoztam mással, és csak Bartókot voltam hajlandó játszani. Egy rossz iskolaválasztás miatt volt egy holt periódusom is, amikor csak keveset foglalkoztam zenével, de szerencsére édesanyám, Tóth Erika zongoraművész és tanárom, Becht Erika hatására ez csak rövid ideig tartott. Most júliusban megszereztem első diplomámat a zongoraszakon és felvételt nyertem a master képzésre, miközben szimultán végzem a zeneszerzés szakot is. Egyúttal megkezdtem a szabadúszó, koncertező életet, jövő júliusig be is vagyok táblázva.
Ami a felelősségtudatot és a jövőképet illeti, Bartók Béla jogörököse, Vásárhelyi Gábor egyikből sem szenved hiányt. A villát, ahol Bartók valóban boldognak érezte magát, s bérletét amerikai évei alatt is fenntartotta egy ideig, mert haza szeretett volna térni, évtizedekig elhanyagolták, s Vásárhelyi Gábornak nyolc évébe tellett, hogy meggyőzze a tulajdonos Fővárosi Önkormányzatot, a ráeső jogdíjakból befolyt pénzből, mintegy 120 millió forintból azt felújíttathassa. A hiteles rekonstrukció és az ízléses, praktikus bővítés 2005−2006-ban megtörtént – ami olyan jól sikerült, hogy az épületet 2014-ben műemlékké nyilvánították −, ám azóta folyamatosan csökkentették az Emlékház költségvetését, dologi kiadásokra, reklámra például nem futja. – Havonta egyszer eljövünk ide, hogy lássuk, minden rendben van-e, mert ha baj van, azt senki sem veszi észre – utalt Vásárhelyi Gábor egy néhány éve történt molyfertőzésre, amelynek következtében majdnem megsemmisültek Bartók kiállított szőnyegei, komoly károk keletkeztek a hímzett párnákon, illetve a 2006-ban felújított Bösendorfer filcezésében. – Elvben, logikailag mindenképp szerencsésebb volna, ha a Kodály és a Liszt Múzeumhoz hasonlóan a Bartók Emlékház is állami tulajdonba kerülne, a Zeneakadémia felügyelete alá, amely teljesen magáénak érezné e házat, s a koncertszervezésben is profi. Így megszűnne az az öszvér állapot is, hogy az alkalmazottak egy része közvetlenül az önkormányzat, másik része pedig a Budapesti Történeti Múzeum alá tartozik. S talán kihasználnák, hogy az utcáig kivezettettük a kábelezést az élő rádióközvetítésekhez. Régen sok koncertet közvetített innen a Bartók rádió, mostanában ez is elmaradt. Minderről persze megkérdeztük volna a Bartók Emlékház igazgatóját is, ám Király Csaba zongoraművész mandátuma lejárta előtt két évvel augusztusban minden magyarázat nélkül távozott a posztjáról. Utódját még keresik, október 2-ig lehet pályázni a feladatra.
A Bartók rádióból személy szerint hiányoltam a világverseny elődöntőinek a közvetítését, de Vigh Andrea hárfaművész, a Zeneakadémia rektora megnyugtatott, a döntőt adja a rádió, míg az elődöntőket a Zeneakadémia honlapján élőben és archívból is meg lehet hallgatni. – A zsűri igazi sztárcsapat, a visszajelzései szerint pedig nagyon magas a színvonal. Ha megkapjuk a felhatalmazást, a további években is ezzel az odaadással szeretnénk folytatni a Bartók világversenyt – mondta lapunknak. − Bartók Béla a világ minden területén ismert és értett, értő fülekre talál. Olyan univerzális zeneszerző, akinek az életműve páratlan érték, mindamellett, hogy nagyon egyedi a hangja. A fiatalok nagyon értik és érzik is zenéjének lényegét, szellemi üzenetét. Ez érezhető a világversenyen megszólaló műveken keresztül is.
