Áldozatokat követel a kormányzati negyed

A Litea is – ami az egyetlen könyvesbolt a Várban, ráadásul ikonikus jobboldali találkozóhely – októberben bezár.

A turisták, ha betévedtek, legközelebb is jöttek. Már csak azért is, mert a Litea személyes élményt jelentett a turisztikai látványosságok között, és itt, ha akarták, megvehették a magyar irodalmat németül, angolul, olaszul és franciául, a kínálat elég nagy. Ottlik Géza Budája, Bánffy Miklós Erdély-trilógiája és Vámos Miklóstól az Apák könyve sorakoznak az angol polcon, Szabó Magda, Márai Sándor és egy könyv a ’89-es határnyitásról a németen. Sok más mellett, persze. A Sorstalanság éppen elfogyott, a Nobel-díjas Kertész Imre regényét a turisták nagyon viszik.

Bakó Annamária negyven éve dolgozik a Várban, idén volt hetvenéves. Életműve elismeréseként márciusban megkapta a Magyar Érdemrend lovagkeresztjét. Aztán fél év múltán az értesítést, hogy – mint az várható volt – nekik is menniük kell a Hess András térről az érkező minisztérium miatt. Segítség a könyvesbolt újraindításához végül az I. kerületi önkormányzattól érkezett, Nagy Gábor Tamás polgármestertől. Az önkormányzat eddig is támogatta a könyvesbolt fenntartását mint kulturális helyszínt, most új helyiséget keresnek a Liteának. Ez viszont biztosan kisebb lesz, mint a mostani. Rendezvényhelyszínként már nem működhet tovább, csak bolt lesz.

Bakó Annamária kiárusításba kezd, a gondosan összeválogatott készlet egy jó részétől meg kell szabadulnia október végéig, mert már biztos, hogy az összes könyvének csak egy kisebb része fog elférni az új helyen. Ha rendezvényt akar tartani, a nemrég megnyitott, Jókai Annáról elnevezett szalont használhatja, ez lent nyílt meg a Vízivárosban, az Iskola utcában. Egyébként a Litea könyvesbolt készleteiért is kár: sokszínű a válogatás. A programokkal ellentétben a könyvesbolt kínálata nem árulkodik arról, hogy bármilyen világnézetet előnyben részesítene a tulajdonos, sőt, minden jelentős alkotó könyveit megtaláljuk, mindegy, hogy milyen szellemi kör mit gondol róluk.

Zárás előtt az eladó körbejár és fekete nejlonnal takarja le a polcokat. Az acélszerkezetű üvegpagodának jó a hangulata, de évek óta küszködnek a beázással, és a rezsi is nagyon magas, a vendégmarasztaló cserépkályha, ami az üzlet közepén trónol, villannyal működik. A pagoda eredetileg is könyvesboltnak épült, bár eredetileg azt tervezte a két egykori tulajdonos kiadó, a Helikon és a Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, hogy csak szezonálisan tartják majd nyitva.

Aztán jött Bakó Annamária, aki akkor már 20 éve volt a könyves szakmában, a Várban vezetett egy jóval kisebb könyvesboltot. Ő csinált a Liteából egész évben nyitva tartó boltot, aztán a privatizációkor magánvállalkozóként átvette az üzletet. Akkor még meg lehetett élni a könyvesboltból, ma viszont már jó, ha a saját rezsijét kitermeli valahogy.

Mégsem merült fel Bakó Annamáriában soha, hogy lehúzza a rolót. Azt mondja: ez az életműve. Kicsit meg is könnyezi.

– Ha választhatott volna, hogy a lovagkeresztet kéri vagy inkább azt, hogy hagyják békében működni a boltot, mit választott volna? – próbálom provokálni Bakó Annamáriát. Nehéz kikerülni a kérdést, hogy vajon nem hálátlanság-e a kormány részéről, hogy kitelepítik, és még azt sem kérdezték meg a régi motoros kultúraszervezőtől, hogy segíthetnek-e esetleg valamivel a továbbiakban. Már csak viszonzásképpen is, amiért a konzervatív értelmiség számára fontos találkozóhelyet egy élet munkájával összetartotta.

De Bakó Annamáriából semmi ilyet nem tudok kihúzni. Nem, dehogy, ő nagyon is örült a kitüntetésnek, nagy elismerés, büszke rá. Ami a várbeli átalakításokat illeti: hát persze, szomorúan tudomásul veszi, hogy ilyen nagy beruházásnál, mint egy minisztérium ideköltöztetése, az ő könyvesboltja csak egy tollvonást jelent. Hogy milyen értelme van és milyen hozadéka lehet a Vár számára, hogy „kormányzati negyedet” alakítanak ki itt nagy ívű fejlesztéssel, megéri-e az áldozatokat – mint amilyen például a Liteában dolgozó három lelkes, kulturált fiatal munkanélkülivé válása –, arról nem bocsátkozna meggondolatlan jóslatokba, szerinte nincs még elég információ a birtokunkban. Mindenesetre így, ahogy most állunk, nincs a történetnek túl jó üzenete szerinte.

„Én a Várhoz és a vári emberekhez vagyok lojális” – mondja jelentőségteljesen, amikor arról beszélgetünk, hogy személyesen ismer itt minden követ és minden embert mind a mai napig.

Költöző kultúra

Nem a Litea Könyvesbolt az egyetlen kulturális intézmény, amelynek mennie kell a Várból. A Magyarság Házának, amely szintén a Nemzetgazdasági Minisztériumnak szánt épületben működött, szintén mennie kellett, pedig nemrég zajlott a felújítása, és sikeres kiállítást rendeztek be több száz millió forintért. Aki ide álmodta, nyilván nem tudta, hogy nem tervezhet hosszú távra. A kiállításról, a Mi, magyarokról máig nem tudható, hogy hol nyithat újra, ahogy egyelőre a Litea könyvesboltról sem. A Nemzeti Táncszínház már rég kiköltözött a Miniszterelnökség céljaira szánt Karmelita kolostorból, a Magyar Nemzeti Galéria helyén pedig a palota egykori tereinek helyreállítása várható. A táncszínház a Millenárisra, a galéria pedig a Városligetbe megy – a két intézmény szempontjából előny lehet a korszerűbb épület, de ezzel is kevesebb lesz azoknak a várbeli kulturális helyszíneknek a száma, amelyek miatt hétköznapi ember a Várba jár. Egyedül az Országos Széchényi Könyvtár maradása tűnik biztosnak, bár ennek az ellenkezőjére is voltak tervek korábban. A Magyar Nemzeti Levéltárnak viszont mennie kellett: a budavári Hess András térről a XI. kerületi Daróczi utcába szállítottak iratokat, amiből rögtön botrány lett, mert egy beázás miatt ezek egy része károsodott.