A budai Várnegyed valójában egy kis falu, de ezt csak az ott élők és a Vár régi barátai tudják. Ez annak ellenére így van, hogy folyton kerülgetni kell a japán turistákat, akikhez hozzánőtt a fényképezőgép meg a napellenzős sapka. A tömegturizmushoz pár évtized alatt hozzászoktak várbeli lakosok, és élték tovább a maguk életét. Tudják, ki vált el, kinek született gyereke és kinek halt meg a kutyája. Hogy mi lesz itt pár év múlva, nehéz elképzelni. A turizmus után ahhoz az irgalmatlan forgalomhoz kell majd hozzászoknia a várbelieknek, amit egy Miniszterelnökség és két másik nagy minisztérium produkál napról napra.
A Miniszterelnökséget lázasan építik már most is. És talán a miniszterelnök emlékszik még arra, amikor ellenzéki vezetőként, konzervatív értelmiségiektől és választóitól körülrajongva, az elvesztett választás után könyvet dedikált 2002 adventjén a Litea Könyvesboltban, annak az épületnek a belső udvarán, ahol eddig többek között a Magyarság Háza működött, de most Nemzetgazdasági Minisztériumnak szemelték ki. De nemcsak a Magyarság Házának kell mennie, hanem a hatalmas épületegyüttes udvarán működő két étteremnek és a Litea Könyvesboltnak is, csaknem harminc év után. Hogy hová, azt még nem tudják.
Ez a budai Vár egyetlen könyvesboltja, ráadásul egy jobboldali (nemzeti érzelmű, őskonzervatív, kinek hogy tetszik) szellemi fészek. Ezt kár lenne tagadni, visszanézem az elmúlt két év irodalmi rendezvényeit a Facebookon: Kalász Márton, Döbrentei Kornél, Wass Albert-megemlékezés, a Nemzeti összetartozás napjának megünneplése, és a többi. Igaz, hogy Bakó Annamária, a Litea Könyvesbolt alapítója és vezetője nem szereti az ilyen skatulyákat, nem is akar egyetérteni velem. Szerinte ők itt magyarságszolgálatot végeztek évtizedekig, és azt mondja: akkor kezdődött a „jobboldalizás”, a Litea beskatulyázása, amikor az a híres Orbán-dedikálás megesett. Úgy emlékszik: a Bécsi kapuig utcán állt a sor reggeltől estig a politikus aláírásáért. Akkor úgy érezte: történelmet írnak.
Ma viszont a történelem úgy hozta, ki kell kiköltözniük az udvari üvegpagodából. Mióta szétfutott a hír, Bakó Annamária a legkülönbözőbb helyekről kapja az üzeneteket, sokat külföldről is. A határon túli és a messzire szakadt, diaszpórában élő magyarok is szívesen jártak ide, a könyvesbolt odafigyelt rájuk, főleg a történelmi Magyarország területén élőkre, bemutatva a határon túli magyar könyveket, kiállítva képzőművészeket. A rendszeresen hazalátogató magyarok közül sokaknak az első útja ide vezetett, és örömmel látták, hogy megvan még a bolt.
A turisták, ha betévedtek, legközelebb is jöttek. Már csak azért is, mert a Litea személyes élményt jelentett a turisztikai látványosságok között, és itt, ha akarták, megvehették a magyar irodalmat németül, angolul, olaszul és franciául, a kínálat elég nagy. Ottlik Géza Budája, Bánffy Miklós Erdély-trilógiája és Vámos Miklóstól az Apák könyve sorakoznak az angol polcon, Szabó Magda, Márai Sándor és egy könyv a ’89-es határnyitásról a németen. Sok más mellett, persze. A Sorstalanság éppen elfogyott, a Nobel-díjas Kertész Imre regényét a turisták nagyon viszik.
Bakó Annamária negyven éve dolgozik a Várban, idén volt hetvenéves. Életműve elismeréseként márciusban megkapta a Magyar Érdemrend lovagkeresztjét. Aztán fél év múltán az értesítést, hogy – mint az várható volt – nekik is menniük kell a Hess András térről az érkező minisztérium miatt. Segítség a könyvesbolt újraindításához végül az I. kerületi önkormányzattól érkezett, Nagy Gábor Tamás polgármestertől. Az önkormányzat eddig is támogatta a könyvesbolt fenntartását mint kulturális helyszínt, most új helyiséget keresnek a Liteának. Ez viszont biztosan kisebb lesz, mint a mostani. Rendezvényhelyszínként már nem működhet tovább, csak bolt lesz.
Bakó Annamária kiárusításba kezd, a gondosan összeválogatott készlet egy jó részétől meg kell szabadulnia október végéig, mert már biztos, hogy az összes könyvének csak egy kisebb része fog elférni az új helyen. Ha rendezvényt akar tartani, a nemrég megnyitott, Jókai Annáról elnevezett szalont használhatja, ez lent nyílt meg a Vízivárosban, az Iskola utcában. Egyébként a Litea könyvesbolt készleteiért is kár: sokszínű a válogatás. A programokkal ellentétben a könyvesbolt kínálata nem árulkodik arról, hogy bármilyen világnézetet előnyben részesítene a tulajdonos, sőt, minden jelentős alkotó könyveit megtaláljuk, mindegy, hogy milyen szellemi kör mit gondol róluk.
Zárás előtt az eladó körbejár és fekete nejlonnal takarja le a polcokat. Az acélszerkezetű üvegpagodának jó a hangulata, de évek óta küszködnek a beázással, és a rezsi is nagyon magas, a vendégmarasztaló cserépkályha, ami az üzlet közepén trónol, villannyal működik. A pagoda eredetileg is könyvesboltnak épült, bár eredetileg azt tervezte a két egykori tulajdonos kiadó, a Helikon és a Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, hogy csak szezonálisan tartják majd nyitva.
Aztán jött Bakó Annamária, aki akkor már 20 éve volt a könyves szakmában, a Várban vezetett egy jóval kisebb könyvesboltot. Ő csinált a Liteából egész évben nyitva tartó boltot, aztán a privatizációkor magánvállalkozóként átvette az üzletet. Akkor még meg lehetett élni a könyvesboltból, ma viszont már jó, ha a saját rezsijét kitermeli valahogy.
Mégsem merült fel Bakó Annamáriában soha, hogy lehúzza a rolót. Azt mondja: ez az életműve. Kicsit meg is könnyezi.
– Ha választhatott volna, hogy a lovagkeresztet kéri vagy inkább azt, hogy hagyják békében működni a boltot, mit választott volna? – próbálom provokálni Bakó Annamáriát. Nehéz kikerülni a kérdést, hogy vajon nem hálátlanság-e a kormány részéről, hogy kitelepítik, és még azt sem kérdezték meg a régi motoros kultúraszervezőtől, hogy segíthetnek-e esetleg valamivel a továbbiakban. Már csak viszonzásképpen is, amiért a konzervatív értelmiség számára fontos találkozóhelyet egy élet munkájával összetartotta.
De Bakó Annamáriából semmi ilyet nem tudok kihúzni. Nem, dehogy, ő nagyon is örült a kitüntetésnek, nagy elismerés, büszke rá. Ami a várbeli átalakításokat illeti: hát persze, szomorúan tudomásul veszi, hogy ilyen nagy beruházásnál, mint egy minisztérium ideköltöztetése, az ő könyvesboltja csak egy tollvonást jelent. Hogy milyen értelme van és milyen hozadéka lehet a Vár számára, hogy „kormányzati negyedet” alakítanak ki itt nagy ívű fejlesztéssel, megéri-e az áldozatokat – mint amilyen például a Liteában dolgozó három lelkes, kulturált fiatal munkanélkülivé válása –, arról nem bocsátkozna meggondolatlan jóslatokba, szerinte nincs még elég információ a birtokunkban. Mindenesetre így, ahogy most állunk, nincs a történetnek túl jó üzenete szerinte.
„Én a Várhoz és a vári emberekhez vagyok lojális” – mondja jelentőségteljesen, amikor arról beszélgetünk, hogy személyesen ismer itt minden követ és minden embert mind a mai napig.
Költöző kultúra
Nem a Litea Könyvesbolt az egyetlen kulturális intézmény, amelynek mennie kell a Várból. A Magyarság Házának, amely szintén a Nemzetgazdasági Minisztériumnak szánt épületben működött, szintén mennie kellett, pedig nemrég zajlott a felújítása, és sikeres kiállítást rendeztek be több száz millió forintért. Aki ide álmodta, nyilván nem tudta, hogy nem tervezhet hosszú távra. A kiállításról, a Mi, magyarokról máig nem tudható, hogy hol nyithat újra, ahogy egyelőre a Litea könyvesboltról sem. A Nemzeti Táncszínház már rég kiköltözött a Miniszterelnökség céljaira szánt Karmelita kolostorból, a Magyar Nemzeti Galéria helyén pedig a palota egykori tereinek helyreállítása várható. A táncszínház a Millenárisra, a galéria pedig a Városligetbe megy – a két intézmény szempontjából előny lehet a korszerűbb épület, de ezzel is kevesebb lesz azoknak a várbeli kulturális helyszíneknek a száma, amelyek miatt hétköznapi ember a Várba jár. Egyedül az Országos Széchényi Könyvtár maradása tűnik biztosnak, bár ennek az ellenkezőjére is voltak tervek korábban. A Magyar Nemzeti Levéltárnak viszont mennie kellett: a budavári Hess András térről a XI. kerületi Daróczi utcába szállítottak iratokat, amiből rögtön botrány lett, mert egy beázás miatt ezek egy része károsodott.
