A kocsiban ott ült Szálinger Balázs is, aki többször igyekezett rávenni Bödőcsöt a paródiaírásra, amit a humorista mindig azzal ütött el, hogy „Jézus, Szókratész és én nem írunk, csak szóban alkotok, mint a két kolléga”. De aztán egy délután egyedül maradt otthon egy üveg bor társaságában, Hamvas Bélát olvasott, és kisvártatva megszületett az első paródia, ami Cserna-Szabó szerkesztői véleménye szerint „szájbakúrt jó lett”. Egy stand-up egynél több irodalmi paródiát nem bír el, Bödőcs pedig kíváncsi volt rá, tudja-e vajon mindezt hosszabban is. Tudta, így született meg az Addig se iszik.
A humorista fellépésein nem kell nagyítóval keresni az aktuálpolitikai utalásokat, az elmúlt években általában igyekszik páros lábbal beleszállni a NER legfájdalmasabb pontjaiba, és mint kiderült, a paródiák sem nélkülözik a rendszerkritikát. Retyerutya című írásában Bödőcs Móricz pöffeszkedő, nagymagyar földesurainak fájdalmas kisszerűségét látta meg napjaink oligarcháiban, a bemutatón felolvasott szövege egyszerre volt mulattató paródia és keserű látlelet a magyar úri közéletről: „zabál, habzsol, tobzódik, tombol a sosemvolt magyar középosztály. Mire vinnék ezek egy országban, ahol a teljesítmény számít, és nem a retyerutya.” De az Örkény-paródia sem nélkülözte a közéleti abszurditást, például az Apróhirdetés című egypercesben: „Kis ország keres nagy diktátort.”
– Bödőcs utálja, ha „kis-Hofinak” nevezik, az Addig se iszik miatt mostantól majd Karinthy lesz a mérce – fogalmazott Szálinger Balázs. – Az Így írtok ti mellett volt a huszadik században jó pár magyar paródiakötet, de olyan, amiben például ehhez a Móricz-szöveghez hasonló színvonalú írás lett volna, nem sok.
