„Dél-Buda igazán csattanós választ adott arra a kuplerájra, amivé pár év alatt a Római-part változott. Reméljük, hogy minél később válik hasonló népszórakoztató központtá ez a partszakasz, mert annyi szent, hogy ez a viszonylagos nyugalom – sajnos – nem fog örökké tartani” – írta két évvel ezelőtt a Magyar Narancs, amikor gasztrokritikusa kikötött a budafok-hárosi kompház szomszédságában található Vasmacska teraszon.
Fél percre innen, a Nagytétényi út túlsó oldalán hasonló gondolatok kavaroghattak azok fejében is, akik az elmúlt hétvégét az egykori Haggenmacher sörgyárban töltötték: a Római-part trendivé válása előtti idők hangulatát idézi a Duna-part szinte érintetlen vadsága, a gyárépületek környezetét átszövő ősfás park is. Igaz, az élmény, a környék féltése viaskodott bennem az önzetlenebb gondolatokkal: ezt azért minél több embernek látnia kellene. Az itt található Art Quarter Budapest ugyanis megállíthatatlannak tűnik: néhány év múlva már nem csak a nevében lehet a főváros egyik művésznegyede.
A belvárosból érkező felfedezőknek nem kell ide olyan nagy utat megtenniük, mint amit a térkép sejtet:
a Délitől a vonatút negyedórás, a Kelenföldi pályaudvartól hét perc.
Ami pedig a varázslatos gasztroélményt illeti, a Haggenmacher udvarban abban is részünk lehetett: vasárnap az érsekcsanádi Rév Csárda jóvoltából itt főtt az ország legjobb halászleve, ami 2014-ben megkapta a Gault et Millau kulináris örökség díját. Igaz, ezúttal nem a konyhaművészet iránt érzett kíváncsiság hajtott ide, inkább saját szememmel szerettem volna meggyőződni arról, az elmúlt években miként lakták be az ipari épületeket a kortárs művészek, és vittek életet az 1923-ban bezárt sörgyár falai közé. Erre kiváló alkalmat adott a Haggenmacher Art – mivé lett a sörgyár? címmel meghirdetett program, míg a helyszínt az Art Quarter Budapest igazgatójával, Lóky Tamással jártam be.
Ganz Ábrahámhoz hasonlóan a Haggenmacher fivérek is Svájcból települtek át Pest-Budára a XIX. században. Károly elsősorban a malomipari találmányai révén, gőzmalmaival írta be nevét a polgárosodó és iparosodó Magyarország történetébe, míg bátyja, Henrik a promontori sörfőzde tulajdonosaként, amelyet még egy bécsi szállodás, Frohner János kezdett el építeni a budafoki borhegy lábánál. A Haggenmacher az 1880-as évekre termelékenységben már a második volt a Dreher mögött, a két dinasztia az 1900-as évek elején házasodás útján is egyesült. A budafoki sörgyár sorsát végül a trianoni békediktátum pecsételte meg, a kisebbé vált Magyarországon ugyanis jóval kevesebb sör fogyott. A Haggenmacher család Budapest legnagyobb adófizetői közé tartozott, tagjai elkötelezett emberbarátságukról is ismertek voltak. A vészkorszak idején Sztehlo Gábor evangélikus lelkész nagybátyja, Haggenmacher Ottó volt az, aki Gellért-hegyi villáját menedékül adta mintegy harminc üldözött zsidó gyereknek, s az ellátásukról is gondoskodott.
A gyár épületeit a 2000-es évek elején vásárolta meg Wolfgang Bartesch, aki a rendszerváltás után az első független autókölcsönző cég tulajdonosaként vált ismertté. Bartesch orvostanhallgatóként szeretett bele a magyar fővárosba, s egy Bonnba települt erdélyi szász família sarjaként mert olyat álmodni Budafokon, ami miatt
a Forbes magazin néhány hónapja úgy ítélte, ő annak a száz embernek az egyike, aki jobb hellyé tette Budapestet.
Wolfgang Barteschnek nem volt kétséges, hogy a Haggenmacher falai között helye van a kortárs művészetnek, s talán kicsit meg is elégelte, hogy felesége, a festőművész Christa Bartesch telente fűtetlen barakkokban, síruhában fest.
Az ipari ingatlanok kulturális hasznosítása Budapesten nem mindig sikertörténet, az újpesti bőrgyárban nyílt kortárs művészeti központ például csak három évet élt meg. – Itt minden alapja a fenntarthatóság – hangsúlyozza Lóky Tamás, aki már hat éve irányítja itt az Art Quarter Budapestet, s az intézmény működtetése elmondva tényleg egyszerűnek tűnik.
A Haggenmacher épületeit részben kreatívipari szereplőknek − nyomdának, dokumentumfilmes cégnek, csokoládéműhelynek, táskatervezőknek − adták bérbe, az Art Quarter fényben úszó műtermeiért és stúdiólakásaiért is bérleti díjat szednek a külföldi és magyar képzőművészektől.
A már felújított magtárépületre felvett banki hitel törlesztőrészletei is ebből fizethetők, a geotermikus hő felhasználásának köszönhetően pedig a rezsi alacsony. A magtár felsőbb emeletein kapott helyet a Hollandiából áttelepült Spatial Sound Institute, amely 4D-s hangzással akár azt a hatást is el tudja érni, hogy a talpunk alatt fütyüljön a szél.
A kétnapos fesztiválon láthattuk, hallhattuk, a fantázia nem ismer határt. Szeptember 17-ig azonban még megnézhetjük itt az Art Quarter és az Everybody Needs Art művészettörténeti utalásokban gazdag kiállítását, a Csobbanást, amelyet a víz inspirált.
