Keresztény vallomások nem plakátszinten

Csernus Tibor, Szalay Lajos, Kondor Béla, Borsos Miklós és Tóth Menyhért: nagymesterek a Várkert Bazárban.

A XVIII−XIX. századig magától értetődő volt, hogy a művészeti alkotások egy része szakrális, spirituális indíttatású, de hogy ma mennyire könnyű vagy nehéz művészként – vagy egyáltalán − a hitet megvallani, akár alkotásokon keresztül is, erről megoszlanak a vélemények. A fiatal képzőművész, Polgár Botond szerint – aki a rabbinikus legendák csábító démona, Lillith szobrával van jelen a kiállításon – a hitvallásban semmilyen nehézség sincs, legalábbis neki magától értetődő. Más kérdés, hogy egy alkotót a műteremben legalább kétféle, a fogalmi és a plasztikai gondolkodás irányít − azaz arra is törekszik, hogy ne a jó szándékú középszernél kössön ki az alkotói folyamat végén. Kókai-Nagy Viktor református lelkész – a kiállításhoz kapcsolódó album, A Biblia mindenkié társszerkesztője − szerint viszont Magyarországon a szocializmus idején elvették az emberektől a jogot, hogy szabadon beszéljenek a hitükről, s valójában ma is tabutéma nálunk, szemben Kelet- és Nyugat-Európával. „Plakátszinten persze beszélnek róla, de valójában nem tudjuk, a vezetőink vallásosak-e, s ha igen, milyen vallásúak, járnak-e rendszeresen templomba vagy sem. Erről például Németországban magától értetődő beszélni, még a kancellár, Angela Merkel is felvállalja a hitét nyilvános beszélgetéseken.”

Fertőszögi Péter szerint a nehézség több forrásból fakadhat: egyrészt a szocializmus rányomta a bélyegét arra, hogy lehetett-e egyházi alkotást csinálni vagy sem. Másrészt problémát jelenthet, ha egy-egy téma – a kiállítás esetében a Biblia – a művészi minőségnél fontosabbá válik. „Egy középszerű művésznél a téma a hangsúlyosabb, amelyet inkább illusztrál. A nagymesternél, az igazi művésznél viszont a téma inspiráció, egy alapvető gondolat, amit olyan magas szinten tud kifejezni, hogy a mű túlmutat a témán, s önálló műalkotássá válik.”

Abban mindenesetre kételkedem, hogy a kurátoroknak nehézséget jelentett volna megrendezni a kiállítást: Csernus Tibor, Szalay Lajos, Kondor Béla, Borsos Miklós, Tóth Menyhért vagy Péreli Zsuzsa ugyanis egytől egyig nagymester, műveik – amelyek egy része a Kogart gyűjteményét gyarapítja – nemcsak bibliai betűkből, hanem eleven lélektől inspiráltak. Nem is ütköztem meg azon, mikor a kiállítás bejárásakor Kókai-Nagy Viktor azon morfondírozott: a képek tiszteletének tilalmát a protestáns egyházak talán túl szigorúan vették.