Nem a depressziótól születik a műalkotás

Sarah Andersen a kitolódó felnőtté válásról, a közösségi média világáról és képregénye népszerűségéről.

– Ön meg tud maradni középen?
– Nem mondanám. Én is belecsúszok az utóbbi csoportba sokszor. De a rajzokba mindig vegyül irónia, humor, így pedig mindent könnyebben lehet venni.

– Generációs kérdésekről rajzol? Néhány évtizeddel ezelőtt az embernek a húszas évei végén volt már két-három gyereke, családot alapított, ma viszont kis garzonban szenvednek a kora harmincasok is, kitolódott a gyerekvállalás, a felnőtté válás időszaka. A rajzai pedig egy hasonló helyzetben lévő nőt mutatnak.
– Nem tudom pontosan, mennyire más a helyzet itt, mint az Egyesült Államokban, de igen, ez egy valós probléma. Még ha akarnak is családot alapítani a fiatalok, anyagi okok miatt sem tudják megtenni sokszor. Persze, jól hangzik az elképzelése a tökéletes amerikai életnek, miszerint elmész egyetemre, diplomát szerzel, lesz egy jó munkád, és megy minden, mint a karikacsapás. Sajnos a megélhetés mindennél nehezebb, munkát találni nem egyszerű, ez pedig hozzájárul, hogy sokan úgy vélik: nekik semmi sem sikerül. De humorral sikerülhet túllendülni az egészen. Segít, ha nem lépünk egyszerűen át azon, amire képesek vagyunk, amit akár meg is tudnánk tenni. De én sosem akartam semmit a hagyományos módon végezni. Művészeti iskolába mentem, és ezen az ingoványos pályán igyekeztem felépíteni magam.

– A felnőttkor egy tévhit, állítja a könyvének is a címe. (Magyarul Felnőni kiábrándító címmel jött ki.) Valóban így van? Nem rossz valójában, hogy kitolódott a felnőtté válás, hogy sokan a húszas éveikben sem költöznek el otthonról?
– A cím inkább egy belső félelemről, bizonytalanságérzetről szól. Arról: valóban felnőttem, valóban úgy viselkedek minden helyzetben? Egy köztes állapotban érzik magukat sokan, amikor szembesülnek bizonyos elvárásokkal, miközben a mindennapokat másként élik meg.

– Vannak tervei következő képregényekre?
– Igen, illetve dolgozom is folyamatosan, most épp Andy Weir-rel a Cheshire Crossing című képregényünkön. (Weir írta A marsi című regényt, amiből Matt Damon főszereplésével készült két éve egy Ridley Scott-film. – szerk.) Egy bentlakásos iskolában játszódik, ahol tündérmesék szereplői élnek együtt. Sokat dolgozom a képregényiparban, csak az emberek sokszor erről nem tudnak, mert elsősorban a Sarah's Scribbles-ről hallanak.

– El tudja képzelni, hogy valamikor úgy ítélje meg, már nincs kedve tovább Sarah mindennapjait rajzolni, és inkább új kihívások felé nézne?
– Jelenleg öt könyvre tervezek. Ha ezek megvannak, akkor fogom átgondolni, érdemes-e tovább folytatni. Eddig kettő jelent meg, és a harmadik is már majdnem kész, jövőre fog kijönni. A címe Herding Cats lesz. Angol nyelvterületen ez arra utal, hogy tenni valamit, dacolva a lehetetlennel is. Arra, hogy rengeteg különféle emberrel közösen tenni valamit épp úgy lehetetlen vállalkozás, mint a macskákat egybeterelni. Az emberekkel való kapcsolatra, a felnőtté válásra vonatkozik ez is.

– Tényleg lehetetlen volna?
– Lényegében igen. Az a fajta biztonságérzet illúzió, hogy felnősz, és akkor tudni, érteni fogod, hogy működnek a dolgok a világban. Mindig marad egyfajta bizonytalanság ezt illetően. Azt hisszük, a felnőttkor egy olyan hely, ahova be tudunk lépni, és végre túl leszünk a nehézségeken.

– Többször elmondta már, hogy próbálja nem néven nevezni a karakterét, mert az emberek szeretik a saját életükre vetíteni őt. De mi a helyzet állandó társával, a kis nyuszival, aki mindig ott van, hogy segítsen a szétszórt lányon?
– Ó, ő leginkább a józan eszet, a tudatosságot, a racionalitást szimbolizálja. Mikor a lány tényleg belecsúszik újra és újra ugyanabba a helyzetbe, ő jeleníti meg a logikus ellenoldalt. Aki persze tudja, hogy mi mivel fog járni.

– Mi változott az első kötet óta?
– A hosszabb formát egyre jobban magamávé tettem. A következő könyv komolyabb lesz az eddigieknél, és ha nem is közvetlenül politikai, de reagálni fog a körülöttünk zajló dolgokra. Például az internet megváltozására, arra, hogy a belevetített várakozásaink mennyiben bizonyultak illúziónak. Kritikus leszek a változásokkal szemben. Egy-két politikai rajz akad persze, de nem akarom a saját világnézetemet ráerőltetni az egészre. Politikai képregényes biztosan nem vagyok. De új korszakban vagyunk szerintem, és erre reagálni kell.

– Miért vagyunk épp most új korszakban? Trump miatt?
– Részben, de főleg az internetes közeg változására gondolok most, erre szeretnék reagálni. Össze is lehet kapcsolni persze: érdekes kulturális fejlemény, hogy egy elnök Twitteren üzenje meg a világnak, épp melyik állammal mennyire van jóban.

– Mit tudhatunk egyébként erről a saját világnézetről?
– Magamat inkább a baloldalra sorolom. Amerikai vagyok, de dán gyökerekkel rendelkezem, így az európai közegbeli jelentésre is gondolok jórészt. Bernie Sanders gondolataival egyetértettem, de nem utáltam Hillary Clintont sem úgy, mint néhányan a baloldaliak közül is. Viszont nem akarom a balos gondolkodásomat ráerőltetni az emberekre. A Dániában működőképes szociálpolitika egyébként közel áll hozzám.